2012.03.30. 13:05, Hana
Végtelen utakon száguldó sárga homokszemek,
szétkergetett álmok tűzfénye a messzeségbe pereg,
őrült csendben, csak a szív mi hevesen zakatol,
keresem álmunkat a kéklő messzeségben valahol.
Érzem, hogy itt vagy, szinte hallom búgó hangodat,
nyújtom két kezem, de nem látom sehol arcodat,
mardos a vágy, valami idebenn érted megfeszül,
mint megfáradt húr, elpattanni készül legbelül.
Ne higgy a fáradt tegnapnak, élj a büszke mának,
az őszinte érzések egyszer úgy is hazatalálnak,
a boldog jövőbe vetett hited adjon megannyi erőt,
forró csókjaid tengerével fékezd meg a suhanó időt.
Hajunkba a múló idő lassan szikrázó ezüstöt szövöget,
nélküled nincs élet, magányos estéken csak szenvedek,
mikor utoljára bontja bársonyszirmát a szerelemvirág,
ne engedd, hogy elrabolja jövőnk a kegyetlen világ.
Engedd el a múltat, mert míg emlékét szorongatod,
a boldogság szárnyaló lehetőségét magadtól eldobod,
bízz a fényes jövőben, merj mesébe illőt álmodni,
arctalan napjaid, céltalan múltad hagyd megváltozni.
Ölelj magadhoz, szorosan fonjon körbe két erős karod,
bármi történjék is, én mindig melletted maradok,
nem választhat el tőled ezen a világon semmi már,
csak a legyőzhetetlen, elátkozott, kegyetlen halál.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Csodaszép, kedves Györgyikém! Elnézést, hogy kissé késve találtam ide hozzád, de elolvastam és , mint mindig, most is lenyűgöztél. Gazdag ez a lélek amiből írsz , gratulálok művedhez. Én is ajánlom kiemeltnek és Antológiába.