Kép: Google képek sorozatból

Egy baráti beszélgetésünk alkalmával jöttem rá, hogy meg kell írnom miről, mit gondolok, s mi a véleményem, magam hova sorolom a társadalom pallettáján.

Nem önös érdekből teszem, hanem, hogy helyére kerüljenek a dolgok, mielőtt barátságok sérülnének. Sajnos egyre gyakrabban szembesülünk egy új jelenséggel, ami ősrégi manipulatív találmány. Mindenkor jól alkalmazható gyűlöletkeltésre, csoportok egymásra uszítására.

"Aki nem velünk, az ellenünk..."

Adott ugye egy baráti társaság, ahány ember, annyi sors, gondolkodás a világ történéseiről. A világnézet kialakulása nagyrészt szülői mintából ered, ami annak a függvénye, ki hogy élte meg a múltját és jelenét, magát a sorsát.

Sorsok

A szülői mintára épülő, fejlődést befolyásoló tényező a gyermekkor, ami az egyén egész életére kihat. Ebből alakul ki a személyisége, és ebből lesz a világnézetének az alapköve lerakva. Mivel a sorsok változóak, így nincs két egyformán gondolkodó ember, csak hasonlóság lehet közöttük…

Ha nehéz sorsa volt, üldözték, kisemmizték, megvetették, kiközösítették, mert nem lépett be a szekértolók táborába, soha nem lesz belőle annak a rendszernek, vagy szellemiségében utódjának számító eszmének a dicsérője.

Az egyén viszont, aki abban az érában jól élt, netán kiváltságokat élvezett,  soha nem lesz annak bírálója.

Nem is volna ebből semmi probléma, ha nem feszítenék egymásnak a két tábort. Az „oszd meg és uralkodj” jól bevált elven alapuló módszerrel sikerült a gyűlölet magját szétszórni.

 Nem kell más hozzá csak olyan média, amelyik partner, a gyűlölet magoknak az ápolásában. Ilyen mindig akad, felépít egy ideát és egy ellenségképet. Az egyiket dicsfénybe helyezi, a másikat a gyűlölet poklában. Minél nagyobb a szitok és átokszórás, annál több a véleményező, mert ott jól megmondhatja a másikról a véleményét, táplálva a gyűlölet lángját.

Utolsó példa, a jól ismert balliberális újságíró elleni vizsgálat, a köztársasági elnök likvidálását emlegető betelefonáló miatt, akit nem "kapcsolt" ki, de még csak nem is útasított rendre... 

Van két szívemhez egyformán közelálló barátom. Teljesen más világnézettel, szemlélettel, más életúttal. Az egyikhez közel hasonló családtörténet éltem meg, a másik számomra ismeretlen fiatalkori életúttal rendelkezett. Nincs érzelmi különbség, mind a kettőt egyformán szeretem. Egyik sem maga választotta a sorsát, helyzetét, készen kapta azt. Az egyiknek a családja szenvedett, a másiknak haladt, és gyarapodott.

Az egyik két történelmet tanult, egyet az iskolában, egyet otthon.  Az egyiknek átok volt a kommunizmus, a másiknak áldás. Mind a ketten okos, művelt emberek, még is egymásnak feszülnek néha a nézeteik, véleményük okán. Ez is természetes, de ott állok én középen...

Az eltérő gondolkodás, világnézet ellenére mind a kettő áldott jó ember, és nagyon jó barát.

Ezért szeretném leszögezni a helyzetemet…

Pártokhoz nem kötődő nemzeti gondolkodó, keresztény szellemű embernek tartom magam. A kommunizmus eszméi számomra elfogadhatatlanok –a családomat ért megbélyegzés, és üldözés okán-, kitörölhetetlen rossz az életemben.

A kommunistákat, mint minden más embercsoportot nem kollektíven ítélem el, csak egyenként azokat, akik olyan kiszolgálói voltak a rendszernek, hogy ártatlan embereket mószeroltak, és saját érdekeikért árulóvá lettek, egy szóval gazemberek voltak. A becsületes, tisztességes, kommunistákat tisztelem, hittek egy eszmébe, nem ártottak vele senkinek.

Visszatérve a barátaimhoz...

Az egyikkel hasonló sorsunk, a szülői mintánk, neveltetésünk, szenvedésünk, életlátásunk közel áll egymáshoz, máshogy analizáljuk a politikai történéseket, másra éles a fülünk, és a szemünk mást tart fontosnak arra, hogy jobban megnézzük, mi van a kép mögött. Ezért sokszor szinte egyszerre tárcsázzuk egymást egy-egy esemény alkalmából, amit megbeszélünk, és gyakran hangot is adunk.

A másik nem érti, miért lehet fontos az a dolog számunkra, ami nem illeszkedik bele abba a képbe, amit Ő ismer. Kialakul egy ellenképe arról, amiről nem hall, vagy pont az ellenkezőjét egy riporter szájából, akinek érdeke az dezinformálás, elhallgatás, vagy elhallgattatás.

Nem régi példa erre:

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából családok százai gyújtottak mécsest az áldozatok emlékének a Terror Házánál. Megemlékezéseket tartottak országszerte, pártok és civilek egyaránt. A Gulágra hurcoltakra, a hortobágyi táborok szenvedőire, a forradalom kivégzetteire, a börtönökben megkínzottakra, kisemmizettekre és sorolhatnám tovább, -emlékeztek.

Ezeknek a bűnöknek az áldozataira emlékezni ma már szabad, de még mindig nem beszélnek róla eleget, az emberek többsége nem ismeri a kommunizmus rémtetteit. A csengőfrászról és kínzókamrákról fogalmuk sincs sokaknak…

Világ szégyene, hogy az eszmét fenntartó, utódpártként, nem csak a vagyont megöröklő MSZP nem emlékezett meg róluk! Kollektív amnézia állapotába kerültek, -gondolhatná valaki...

Ha nem épp erre a napra tették volna a kihelyezett ülésüket...

Az is megeshetett, hogy ezen a napon is a Himnusz helyett elénekelték az Internacionálét...

Cinizmus és szembeköpése volt az áldozatoknak, bocsánatkérés helyett…

No, akkor ismét jöjjek én!

Nemzeti érzelmű, keresztény szellemű embernek tartom magam, akinek a családját a kommunizmus üldözte, gyermekkorát megbélyegezte, előmenetelét megnehezítette.

A nemzeti érdekeket képviselő ember általában nem párthoz kötődik. Nem árulok zsákbamacskát. Életemben egy pártba volt lépési próbálkozásom, de talán Isten akaratából történt, majd egy év elteltével sem kaptam visszajelzést a belépési kérelmem elbírálásáról, mert elkeveredett a nyilatkozatom, így visszavontam azt. Talán ez sem volt véletlen...

Úgy gondolom, ahol egy év kevés ahhoz, hogy valakit a soraikba fogadjanak, oda nem érdemes menni…

Tehát, kijelenthetem, nem voltam/vagyok párttag, egyik pártnak sem az elkötelezettje. Jobboldali, nemzeti értékrendem megmásíthatatlan. Ugyanakkor támogatok és üdvözlök minden olyan kezdeményezést, ami nemzet érdekeket, népakaratot, függetlenséget vetít elénk, jöjjön az bárhonnan. Ilyen az óriási tömeget felölelő Békemenet, amit tegnap láthattunk a nemzeti ünnepünkön. Ilyen a lengyel, ukrán nép szolidális megjelenése. Bem apó büszkén és örömmel nézhette végig a mennyei emelvényről magyar-lengyel fiainak közös békemenetét! Büszkén vallom magam hozzájuk tartozónak, mert céljaik nemzeti érdeket képviselnek!

Talán a legnagyobb baj, hogy az egymásnak feszülő csoportoknak soha nincs lehetőségük megismerni a másik véleményét, a jelen és múltbéli sorsát, és csak a gyűlöletet szítók hangjára figyelnek. Mert megvallom, eddig én sem hallgattam a másik oldal médiáját, de tegnap megtettem, és megteszem holnap is, mert így tudom kibontani az ő gondolataik menetének a fonalát…

Van egy ötletem, tegyük, meg mi itt, és beszélgessünk a múltunkról, jelenünkről, az aktuális dolgokról, gyűlölet és harag nélkül, őszintén…

Annak érdekében, hogy megismerjük a másik igazát, és az igazi történelmet.