Kép: szlth.internetről

Arany sugaraival ölelte körbe a szoborparknak beillő teret a márciusi nap, ahol csoportokban gyülekeztek az ünnepelni vágyók. Soha nem látott a város ilyen sok gyereket együtt a Korzón. Kipirult arccal, papírzászlókkal a kezükben vidáman cseverésztek a lurkók. Az iskolákat oszlopszerűen sorakoztatták fel a tribün előtt. A sorok elején a versmondók vártak.

Az egyik oszlop utolsó sorában egy szőke copfos kislány állt mélán, kicsit félre húzódva a többiektől. Egyik kezében két kis zászlót, egy pirosat, s egy nemzeti színűt, másikban a nagymamájától kapott gombostűvel ellátott kokárdát szorongatta. Nem merte elővenni, senkinél nem látott hasonlót.

Az öreg tölgy lejjebb hajolt hozzá, hogy lombsátrával óvja a kósza szél erejétől, a háborgó lelkű, vézna, sápadt gyermeket.

 Az iskola kezdete, mindent elhomályosított körülötte. Nem értette, miért kell minden héten pár gyereknél újra adategyeztetést végezni. Miért kérdezik tőlük oly gyakran…

- Édesapja foglalkozása 1945 előtt?

Hányszor elmondta már, hogy kereskedő volt, meg az is, hogy hentes és mészáros. Hát nem lehet azt megjegyezni? Vagy talán ez valami nagy bűn lehet? - tette fel a kérdést magában.

Azt sem értette, miért nem lehet énekkaros, miért mondták rá, hogy alkalmatlan.  Akihez szolfézsra járt, a zenetanár szerint, jó hallása van. Mintha két világban élne, egyszerre.

Összezavarodott, nem tudta kinek higgyen.

No, meg aztán ott van a fogalmazás óra. Látta, amint két tanító néni az írását olvasta, még sem kapott rá ötöst, sem dicséretet. A verseket is hiába mondta el hibátlanul, egy ünnepélyen nem szavalhatott. Érezte, nem úgy kezelik, mint a rendőrlányát, vagy a többi köztisztviselőjét.

Azt meg végképp nem fogta fel nyiladozó értelme, tőlük miért nem kérdezik meg, mi volt az apukájuk foglalkozása 1945 előtt? Kicsi lelkében belevésődött, ez valami nagyon rosszat jelenthet. Felsejlett benne, ez lehet az oka minden rossznak, ami vele történik. Félt, mikor kell  ismét felállni és az osztály előtt válaszolni a kérdésre. A gyerekek éreztették vele, nem tartozik közéjük, de, hogy miért más, mint a többiek? Nem értette.

Összesen hármójuknál tartottak emlékeztető egyeztetést. Egyformán megbélyegezték, és a hátsó padsorokba ültették őket.

Valami hasonló félelmet élt át ott a téren, kezében a kokárdával. Megkezdődött az ünnepély. Énekkarok mutatkoztak be, majd felsorakoztak a verselők. Ugyan azok, akik minden ünnepélyen szerepeltek.

Fázott. A szél néha a masnijába kapott, és belecsípett fakó arcába. Fekete lakkcipőjéhez, fehér térdzoknit adott rá az édesanyja. Rakott szoknyája fölött fehér váll-lapos ropogósra keményített és frissen vasalt vászon ing takarta testét, arra jött a fehér kardigán. Ha pár sorral előrébb állhatna, nem vacogna, mert átölelné a fák lombjai között átszűrődő langyos napverő.

 A gyermek gondolatfonalát megszakította a Talpra Magyar! A verset egy nagyobb fiú  szavalta.

De sokszor halotta…

Szívében kigyúlt egy fénysugár, melynek melege átjárta egész testét. Úgy, mint otthon, amikor verseket olvasnak fel a szülei.

A kövér kislány következett. Felpipiskedett, hogy jól lássa az osztálytársát. Már majd nem bekiabált, mikor elakadt és nem tudta folytatni. Nagyon megsajnálta. A tanító néninek kétszer kellett kisegíteni, mire a végére ért.

A kislány sírva jött le az emelvényről.

Nem törődött a sorbontással, odafutott hozzá, s vigasztalni kezdte. Megnyitotta összezárt tenyerét és átnyújtotta a kokárdát. A lány megörült az ajándéknak, letörölte a könnyeit és beszélgetni kezdtek. Nem sokára a tanító néni odament hozzájuk, és visszaküldte a sorvégére.

Senki nem látta mikor tűzte ki a lány az ajándék kokárdát a gallérjára, azt sem hova lettek a papírzászlók, amiket vissza kellett volna adni.

Pár nap múlva az iskolába megjelent a gyermek édesapja, minek következtében behívták az ajándékozó gyermek szüleit, a kokárda miatt...

Azt állították, hogy a gyerekek elcserélték a papírzászlót kokárdára, és a zászlót eldobták.

Hiába mondta a kislány, hogy nem cseréltek semmit, ajándékba adta azért, hogy vigasztalja osztálytársát, a papírzászlót sem dobták el, hanem elveszítették.

Nem akartak hinni...

A másik kislányt eltiltották tőle, nem akarták, hogy a gyerekek eltérő szülői mintáról beszéljenek egymás között.

Két különböző értékrenddel, szellemiséggel nevelkedtek, mint sokan mások abban az időben.

A copfos kislány sem előtte, sem utána nem emlékszik az iskolás évei alatt köztéri ünnepségre, márciusban...