.

Boris Vanessza alkotása

Mindketten öregek voltak már, de egyikük sem felejtette el a múltat. Nem múlt el nap, hogy ne gondoltak volna egymásra gyűlölettel telt szívvel.
- Hogy tehette ezt velem? A szemét! Ezért lakolni fog!- gondolta mindkettő a másikról, és változatos terveket szőttek a szörnyű bosszúról, melyet állni fognak.
- Kinyírom! Szétverem a pofáját! Ezért lakolni fog! A nyakára tekerem a belét!- ismételgették a „mantrát” folyamatosan.
 

Hosszú évek teltek el így. Már egyikük sem tudta, miért tört ki a háborúság, de az érzéseik nem változtak, sőt, egyre jobban gyűlöltek egymást.

Míg egy nap…

Reszketeg lábai alig bírták, de ő ment, vánszorgott, vitte előre a gyűlölet ereje. Gyenge kezében egy éles kést tartott, és csak arra tudott gondolni, hogyan végez egész életének megnyomorítójával.

- Először csak megsebesítem, és utána végzek vele, mikor a szemébe nézek, és látom benne a rettegést!- gondolta magában vidáman.

A másik öreg az ágyat nyomta, haldoklott már. Szemei le-lecsukódtak. Életén gondolkodott, miközben a tévét bámulta, mely a legújabb valóság show-t adta.

- Mi volt az értelme? Hol rontottam el? Nem tudom!- ekkor neszt hallott! Az ajtó nyikorgott, miközben lassan kitárult, és ott állt a szomszéd, kezében késsel, szemében gyűlölettel.

- Most megdöglesz! Szétvágom a nyakad! Megöllek!- üvöltötte vérben forgó szemekkel. – Látom, már mozogni se tudsz! Te nyomorék állat! Én győztem!

A másik csak feküdt tágra nyílt szemekkel, majd hirtelen felállt, és ezt kiáltotta:- Nem győztél még! Velem van a kínai kávéfőzőm!

- Mi? Mi van?- értetlenkedett a másik.

Itt álljunk meg egy pillanatra!

Ne! Inkább ne!

Szóval, ott tartottunk, hogy azt kiáltotta a haldokló, hogy- „Nem győztél! Velem van a kínai kávéfőzőm!”

- Mi? Mi van?- értetlenkedett a másik, és ekkor kinyílt az ajtó, és egy hatalmas termetű néger kosaras lépett be, széles mosollyal egy kosárlabdát pattogtatva. Egy kínai gyártmányú kávéfőző repült át a légtéren, csendesen kotyogva, kávéfoltokat hagyva maga után, az amúgy is piszkos szőnyegen, majd egy hirtelen fényvillanással felrobbant, lángra lobbantva a helységet, és a kosarast kivetette a légnyomás az ablakon.

Az öreg a késsel a kezében csak állt, dülledt szemmel, tátott szájjal, még a műfogsora is kiesett, majd szívéhez kapott, és szörnyethalt azonnal.

A másik öreg, bár haja lángra kapott, megpörkölődött, de megmenekült. Felgyógyult, és egy szektát alapított a kínai kávéfőző köré. Minden este áldoztak neki, a legjobb minőségű kávéval tömve őt, és hirdették dicsőségét.

Míg egy nap…

Az öreg úgy gondolta, ideje megtéríteni másokat is a kínai kávéfőző imádásának. Felkerekedett hát a fővárosba kis csapatával, de ott hatalmas meglepetés várta!

 Az országban, sőt, az egész világban tombolt a válság, az emberek éheztek, és lázadoztak. Hőseink egy tüntetés kellős közepébe cseppentek mely véres összecsapásba torkollott, és bizony, itt már a kínai kávéfőző sem segíthetett! Lemészárolták őket mind egy szálig a tolarencia jegyében!

Hát így ért véget ez a történet, melyet nekem is egy barátom mesélt! Én elhiszem neki, mert ő nagyon okos!