Nem emlékszik semmire este kilenc körül kiütötte magát. Az alkohol és a tabletta egyre hamarabb fejti ki hatását. Azt ígérték, megszokja, és mindennap vidámabban ébred, hát ennek bizony a jelét sem látja, a mókuskerékből nincs kiszállás. Rettentően fájt a feje, a halántéka lüktetett, nem akarja kinyitni a szemét, fél a fénytől, és a tükörtől.
Egy meleg testet érintett, ami egészen hozzá simult, szinte ráterült. Úristen, ki lehet az? Megborzongott. Kavargó nyomorral, az öklendezés határán, nyelte könnyeit.
Sovány, kövér, fiatal, vagy öreg, semmire nem emlékszik. Oly mindegy, már túl van rajta, reméli…
Undorodik, magától és a kuncsaftjától...
Meddig kell még ezt csinálni, nem tudja, egyelőre, muszáj, kell a pénz. A gyerek addig maradhat a nagyanyjánál, ameddig fizetni tud érte. Azt még sem várhatja el, hogy rokkant-nyugdíjából a gyerekét az anyja tartsa el. Ha akarná, sem tudná, mert kevés, nagyon kevés, lassan már a rezsit sem fedezi.
Hétvégén, amikor hazaindul, minden alkalommal elhatározza, hogy visszaút csak egy lesz. Aztán jönnek a csekkek, és a beadott önéletrajzra az elutasítások, túl magasan iskolázott a feladathoz, ezért nem tudják alkalmazni.
Három szak, egyetemen. Nem előny manapság, sőt hátrány, bíz az a javából.
Nem régen a közeli fürdővárosban jelentkezett csaposnak, már majdnem magának tudhatta az állást, csak egyetlen kérdés volt hátra, az iskolázottsága. Mint a villámcsapás, úgy érte a tulajdonost a válasz.
A férfi szinte hadarva közölte, akkor még sem, ne haragudjon, és sorolni kezdte az érveit. Előfordulnak spicces emberek, akiknek néha eljár a kezük, no persze, nem kell agresszióra gondolni, de egy kis tapogatás nem zárható ki. Volt valaki, aki szintén magasan iskolázott volt, és itt hagyott cakkot-papot egy ilyen affér után, két napig be kellett zárni a presszót, akkor megfogadta, túliskolázott embereket nem foglalkoztat, fejezte be ellentmondást nem tűrő hangon. Széttárta a karját, és elköszönt, válaszra sem adott lehetőséget.

Óh, ha tudná, hány kéz tapogatja végig, és tűrnie kell, mert ha elutasítja, nem lesz az érdeklődőből vendég. Alig várta, hogy hazaérjen. Beállt a zuhany alá, soha nem érezte magát ennyire piszkosnak, mint akkor. Zokogva próbált megszabadulni, az évek óta rárakodott szennytől, de semmit nem tudott magáról lemosni.

A tükröt sem szívesen használta rendeltetésének megfelelően, mert nem szeretett szembenézni magával. Tudta, hogy izmos, kemény teste, még kívánatos, a szolárium is kellő színt adott, könnyen el tudja adni. Fizikai testét árunak, munkaeszköznek tartotta, azóta, ami óta minden porcikája érzéketlenné vált, az anyag nem fájt, de lelkének összetört cserepei minden rezdülésre, szúrtak, égettek, egy romhalmaz lett belőle.
Nem emlékszik, de az is lehet, hogy nem akar, vagy a sors ajándéka, hogy elfelejtette, milyen a szerelmi ölelés.  Jó ez, mert könnyebben tudja végezni a "munkáját".
Egyre nehezebb kitermelni az óriásra duzzadt hitelt, és az egyéb megélhetéshez szükséges költségeket. A konkurencia is feljövőben, egyre fiatalabb gyereklányok érkeznek a pályára.
Otthon a faluban senki nem tudja, mit csinál, merre jár.
Hegyekről, síparadicsomokról, tengerpartról, szállodákról, gazdag szülőkről, gyönyörű okos gyerekekről mesél, akiket tanít, korrepetál, hogy tökéletes maradjon az anyanyelvtudásuk.
Meséiben, csodás környezetben, gyönyörű tájakon jár, különböző jó emberekkel hozza össze a jó sorsa, okos vidám gyerekekkel veszi körül magát. Kezeivel szinte érinti az örök reményt ígérő fenyőket, ahol a téli nap sugara ezernyi csillámmal hinti be a havas tájat, és szikrázó fénnyel díszített pályákon síel a gyerekekkel.
Fantáziája nyáron a tengerpartra repíti, talpa alá homokszőnyeget terít, lábát a tenger hullámai lágyan nyaldossák. A Nap arany barnára festi bőrének színét, lágy szellő borzolja dús haját, és az ég kék bársonyát tükrözi vissza a tenger.
Miközben fürdőznek a tengerparton, és a gyerekekkel labdáznak, önfeledt kacagásuk messze elhallatszik. Erre a csilingelő hangra figyel fel egy dúsgazdag, jóképű férfi, aki egy hozzásodródott labdával beszáll játékba. Megismerkedésük napján, vacsorázni hívja. Szinte egyszerre kérdezik ugyan azt egymástól. Minden olyan, mintha öröktől összetartoznának. A négy elem harmóniájában egymásra találnak. Az özvegy férfi a kislányával él, nörszöt keres, kéri, költözzön hozzá, és vigye magával a kisfiát.

Környezetében életét így ismerik. Kétféleképpen reagálják le. Van aki, irigyli a szerencséjét, más drukkol, hogy elnyerje boldogságát. Senki nem tudja, hogy fantáziája vásznát szövi pókhálóból, amelyben áldozatként maga vergődik.