Mélyen kotorászott a zsebében, megcsörrent benne az aprópénz, tenyerébe összeszedte, majd kivette a zseb fogságából az összezárt markát, kinyitotta és számolni kezdte. Nem sok, állapította meg búsan, három kisfröccs ára. Elgondolkodott, újra számolni kezdett, az nem lehet, hogy csak ennyi, sokan adtak ma neki, azt hiszi valami fizetésnapforma lehetett, mert néha mosolyogtak hozzá, ahogyan a pénzt feléje nyújtották. Ismét nadrágja zsebét kutatta, az ujja megakadt egy lyukba, tehát megvan a bűnös, a szakadás miatt elpotyogtatta. A maradékot a másik zsebébe csúsztatta, miután meggyőződött róla, hogy az megtartja. Végig nézett magán. Ruhája tiszta, nadrágja ugyan az élét régen elhagyta, nincs áram, kivasalni nem tudja. Pulóverja kissé bolyhos, a színe is fakó, látszik rajta nem mosóporral mosott, és a selymesítő öblítőt sem ismeri.

Szappant kapnak a máltaitól eleget, egész hónapban kitart. A múltkoriban egy doboz sört ajándékozott egyik sorstársának, hát az a balga, az összes szappanát neki adta. Elfogadta, de nem azért, hogy elhasználja, hanem, hogy kiporciózva visszaadja.  Nagy szükség van arra az ő sorsukban. Elég sok bűz tapad rájuk az utca porával elvegyülve, no, meg aztán ott a kocsma, a füst, a pia szaga, hát az bizony nem Chanel illat, az már biztos! Ha még ezt tetézi a személyi hygiene hiánya, gyomorforgató lehet, az már tragédia kategória.

A nap lemenőben volt, amikor közeledett a kocsmához. Kinyitotta az ajtót, szürke füstködbe burkolódzott a helyiség, csak a söntés volt megvilágítva, hogy a bizonytalan járásúak, és a rossz szeműek is odataláljanak. Estefelé hangos a szó, az efféle intézményben, jobbról, balról folyik a diskura, itt-ott csendes disputa, a hangok kavalkádja. A sarok felé vette útját, volt ott egy üres asztal.  Jól esett beteg lábainak a pihenés, reggel óta állni nem gyerekjáték. Talán tíz perc telt el, amikor a kocsmatulajdonos odament.
-Mi van, öreg, sziesztázunk, vagy csendes pihenőt tartunk, arra ott a parkban a pad, ha nem találsz oda, majd megmutatom! –sziszegte fenyegetően a kigyúrt alak.
- Óh, mindjárt fogyasztok, csak kicsit megpihentem  –válaszolta alázatosan.

Nem is várt tovább felállt, és a söntéshez sétált.  Kért két kisfröccsöt, azért kettőt, mert így, egy úttal elrendezte a napi adagját.
Az asztalhoz visszatérve, megkezdte élete filmjének vetítését...
 Kereste az elszakadt  láncszemet, ami ide vezetett.

Egy kis gyereket lát, akinek a szülei dolgos emberek.  Szerény körülmények között, békességben élnek. Négyen vannak testvérek. Három fiú és egy lány. Az apjuk vasutas, az anyja nem dolgozik. Vasutas feleségek nem dolgoztak akkortájt, majorságot tartottak, gyerekeket neveltek, és az uruknak főtt ételt pakoltak az utakra, amit a kazánnál megmelegítettek, így mindig főtt ételt ettek. Iskolában nem volt semmi baj a gyerekekkel, édesanyjuk rengeteget mesélt nekik, a leckékben segített, vagy csak ellenőrzött. Haladtak is szépen. Lett belőlük szakmunkás-mester, tanár. Kis hősünkből technikus lett.  Úgy tűnt a családalapításnál vendég volt Fortuna, gyarapodtak úgy gyerekekben, mint anyagi javakban. Jóban is voltak Istennel, miért ne lettek volna, ha ilyen szépen éltek. Teltek az évek, ahogy a gyerekek nőttek, úgy szaporodtak a gondok. Szülei, egymást követve, igencsak rövid alatt, visszatértek a Teremtőhöz. Kezdett szétesni a család. Mindenki hajtotta a maga kerekét, már csak esküvők, és temetések hozták össze a famíliát.

Saját családjában akkor ütött be a ménkű, amikor a gyerekek elhagyták a szülői házat, és ketten maradtak. Jó sok idő óta nem értette, mi lehet asszonyával, reggel semmi baja, délutánra általában ágyban találja. Hiába kérdezte, a megnyugtató válasz késett. Valami általános rosszullétről panaszkodott, de orvoshoz nem ment. Történt egyszer, hogy napközben hazaérkezett, mert egy fontos irományt otthon felejtett, ez oldotta meg a rejtély titkát. Jó minőségű pálinkás üveggel a kezében találta asszonyát, amint éppen az üveg szájával csókolódzott.  Még az ajtónyitást sem hallotta, mintha az üveg nyaka az asszony szájához tapadt volna. Azt hitte, megnyílik alatta a föld szégyenében, azért szégyenében, mert milyen balga, már régen észre kellett volna neki vennie, talán nem jutott volna idáig.
A baj soha nem jár egyedül, mire észbe kapott, késő volt. A leleplezést az asszony nyílt alkoholizmusa követte. Hiába kérlelte, fenyegette, a rabságból ki nem szabadult, ez lett a veszte, a következő évben a mája elvitte. Nagyon megviselte, gyászát fel nem dolgozta, az önvád marcangolta, tehetett volna többet is, ha jobban figyel…
Egyre elviselhetetlenebb lett önmaga számára. Kritikáiból intrikák lettek, amelyet nem néztek jó szemmel a cégnél. Főleg azért, mert világnézete sem egyezett a vezérekével. Saját igazságának egyre gyakrabban hangot adott. Keresték rajta fogást, amikor megtalálták, kipenderítették.
Hiába ment akárhová munkát remélve, az ő korában már nyűg az ember, nem munkavállaló, így lett a munkásból földönfutó. Jöttek a számlák, a gyerekei éppen, hogy megélnek, tőlük még sem kérhet.

Egyszer állt a buszmegállónál, észrevette a pénztárcáját, ellopták a zsebesek. Mit tegyen? Elinduljon gyalog, vagy kérjen?  A lábai már nem bírják a kilométereket.
Megállított egy öregasszonyt, mert az olyan jóságosnak tűnt. Elmesélte szomorú sorsát, megnyílt a kopott buksza, és jutott belőle egy ötszázas. A néne épp, hogy tovább haladt, megállt egy öregúr, kétszázzal megpótolta. Jé, hát csak ennyi? Döbbent meg, a hétszáz láttán...
Teltek a hónapok, a csekkek gyarapodtak, már a létfenntartása is bizonytalanná vált, enni is alig akadt, akkor eszébe jutott a buszmegállói kaland. Gondolkodott, mi lenne, ha…
Gondolatait tett követte, térképet terített maga elé, tervet készített az útvonalakról, és útjára indult. Közben azért, az sem titok, hogy a borocskára ő is rászokott. Nehéz, kudarccal teli estéken, mi mást tehetett volna?  Arra azért vigyázott, hogy a mérték megmaradjon, részegre magát sose igya.
A térképen szaporodnak a karikák, jelezve a megtett útját. Sok még az üres hely, évtizedig is eltarthat. De, ha elfogy az sem lesz baj, addigra betölti a hatvanötöt, ingyen utazhat, ha, meg nem szüntetik, majd a nyakába veszi a nagyobb városokat, ahol tiszta lappal kezdhet. Emlékszik még a régi szlogenre, mely így szólt: „Ismerd meg hazádat”, akkor nem tehette, most majd pótolja.

Ma már az sem zavarja, ha valaki felismeri, valamiből élni kell, ezt mindenki tudja. Nem bűn ez, nem lop, csak kér, ha már munkát nem kap...