admin fotó

Ez a nap is úgy indult, mint bármely másik. Reggel ugyan nyűgösen, s ásítozva készültem a napi teendőm elvégzéséhez. Az éjszaka kétszer kellett felöltöznöm.
Hajnali négykor Piszke költött. Persze, hogy kiugrottam, hiszen egy hete beteg, valamit benyalt, hasmenése volt. Az ezüstkolloid kevésnek bizonyult, így szólnunk kellett a „háziorvosának”. A doktor úr közölte járvány van, megnézi a beteget. Sajnos bakteriális fertőzést diagnosztizált, injekciót és antibiotikumot kapott. Már rendeződni látszott a dolog, de megszokta, hogy a séták számát növeltük egy-két éjszakaival, jelentkezett, hogy kiprovokálja magának.
Szóval, négykor sétáltunk egy nagyot a hideg téli éjszakában, szerencsére nem volt különösebb oka.
Alig aludtam vissza, hatkor már a reggeli sétára invitált.
A falkavezér távollétében kihasználta a helyzetet, jól megtréfált. Kellően fáradtan tettem a dolgomat. Kiadós ebéd után kicsit elszenderedtem, így az esti vendégeim nem látták rajtam, hogy csak vegetálok. Szokatlanul hosszúra nyúlt a beszélgetésünk. Két csodálatos teremtményt ismertem meg, rengeteg közös témánk akadt. Szőttük a beszélgetés fonalát, de nem hogy fogyott volna, egyre csak nőtt a lefejtésre váró gombolyag, miközben az idő haladt.  Kilenc jócskán elmúlt, amikor kedves vendégeimet kikísértem. Itt, ott, lefagyni látszott a kevés hótól a járda, hát neki láttam, és felszórtam, majd esti sétára indultunk a kutyusunkkal.  Amikor beértünk, elkezdtem a telefonjaimat keresgélni, nehezen leltem rá, mert délelőtt a konyhában hagytam, így nem hallhattam, a tízen egy néhány hívást. A nem fogadott hívások a családom tagjaitól, a barátaimtól érkeztek, de legtöbb a páromtól. Vele kezdtem a visszahívást. Alig csengett ki, izgatott hangon kérdőre vont, és elmesélte, mindenkit végig hívott, akinek a számát elérte, de senki nem vette fel ilyen késő este.  A húgommal eldöntötték, hogy szólnak a kanizsai rendőrségnek.

Nem akartam hinni a fülemnek.
Azt hittem tréfál, de már nyomták is a csengőt. Kimentem, telefonnal a fülemen és két szememmel meggyőződtem ott állt a rendőrautó a feljárónkon, két fiatal –egy nő és egy férfi- rendőr, pedig, a kapunkban. Pironkodva suttogtam, „bocsánat, elnézést a kellemetlenségért, köszönöm szépen, megvagyok, csak nem volt velem a telefonom”…
A férfi szótlanul elfordult, jelentett a központnak, a hölgy megértőn, és láthatóan megkönnyebbülten mosolygott, és elköszöntek. Ők elmondhatják!

• Szolgálunk és védünk!

Emlékszem még azokra - a nem is oly régmúlt időkre -, amikor egy eltűnés bejelentésénél, türelemre intették az aggódva rettegő családot. Elindult valami, remélni tudom, ez nem csak a Nagykanizsa rendőrségére érvényes.

Minden esetre én hálásan köszönöm a szolgálatot teljesítő ügyeletesnek, és a két fiatal rendőrnek a gyors és korrekt intézkedést, a védelmem érdekében.
 

Családomra először kicsit dühös voltam, mert ha, egy órán belül nem veszem fel a három telefon egyikét, már is rám küldik a rendőrséget, de megvallom jól is esett, hogy ennyire aggódnak értem…
Minden esetre lehet, hogy holnap magyarázkodhatok, ha látták késői látogatóimat a szomszédok…