Mielőtt elrepítette az éj szekere az álmok birodalmába, nagy elhatározásra jutott, előrehozza későbbi programját.  Kora reggel a nyakába veszi a várost. Nem tudja, mi sürgeti, talán a vágyakozás, még egyszer a felkelő nappal együtt látni azt, amit, már csak az álmaiban remélhet. Amint pillái elnehezedtek, megérkezett álomtündér. Smaragddal díszített pálcájával suhintot egyet és álmot varázsolt…
 

Fiatal, életvidám kesehajú teremtés sétál a szőke Tisza partján. Ámulva nézi a pajkos fodrok játékáz, ahogy  aranyló fürtjeikkel tetszelegnek a víz tükrében. A hídhoz érve  haragos örvények próbálják maradásra bírni őket, lehúzva a mélybe, azok kikacagják, és futnak tovább. Óriási csobbanással egy öreg harcsa szalutál. A Nap számtalan ecsetjével aranyló csillámcsíkokat fest a folyó vízére. Az ég, kék bársony takarója alatt apró bárányfelhők fogócskáznak egymással. Lassan ébred a város. Nem sokára indul a hömpölygő embertömeg, a híd mindkét oldalát elfoglalva az újszegedi strandra. Családok, ételhordókkal a kezükben vonulnak a partra, hangos gyermek zsivaj kísérettel. Partra érve,  a zöld pázsitra plédeket terítenek, kényelmesen elhelyezkednek egy öregfa árnyéklombja alatt.
Üzemi öltözők, nyaralók sora kínálja magát a pihenni vágyóknak, pingpongasztalokkal a teraszán. Nem messze tőle, az épület végében, sakkasztalok sorakoznak. Kicsit távolabb röplabda pályához hasonlítható, turulpályák csalogatják a sportolni vágyókat.
Aki nem hozott otthonról elemózsiát, az sem marad éhes. A bejáratnál, vendéglátó-ipar gondoskodik, hogy ne korogjon a gyomor, fillérekért kínál finom ételeket. Aranyló húslevest, cérnametélttel, sárgarépával, zöldséggel, még velős csont is akad annak, aki idejében érkezik. Jelen van a magyar konyha minden fogása. Marhapörkölt galuskával, pacal tarhonyával, vesevelő tojással, káposztás cvekedli, a remegő túrógombóc, és a finom palacsinta...

Ha túl soknak tűnik az emberes adag, fél áron kapható zóna. Egyet nem szabad rendelni, rántott szeletet. Nem azért, mert nem jól készítik, hanem olyan vékonyra klopfolják, hogy átnézve rajta, látni lehet a Fogadalmi Templom toronyóráját.
 

Talán nincs olyan szegedi, aki ne keresné fel a nyári hőségben a parti strandot.

Amikor az ember túl jut a strandos évein, és pihenni vágyik, a városi oldalon választhatja, a Stefániát, ahol az öreg fák lombjai összesimulnak, lombsátraik alatt az öreg padokon pihenést kínálnak a megfáradt vándornak. Majdnem minden bennszülött ismer olyan párt, akik itt találták meg csillogó ezüstszálakkal a hajukban, a boldogságukat. Volt, aki unokájával érkezett a játszótérre, amelynek egyik padján véletlenül, éppen, akkor és ott- magányát olvasással oldotta egy öregúr. A kisgyerek labdáját Ámor "véletlenül" a lábához gurította...
Ámor örök őrzője a parknak.
A fák este a fiatalok szerelmi vallomásait hallgatják, cinkosan segítik, a nyilak célba találását. Olyan érzése van az embernek, ebben a kavicsos parkban, mintha Isten az élet körforgását biztosítaná általa. Nappal a játszótéren a gyerekek múlatják az időt gondtalan vidámságban. Délután idős párok és magányosok sétálgatnak, olvasgatnak a védő lombok alatt, este szerelmes fiatalok töltik meg az öreg padokat.
Erzsébet királyné gyönyörű márvány szobra áll a régi vár előtt, mögötte a Múzeum hátulsó fala őrzi álmát. Ha átmegyünk a híd alatt, ott terül el a halászcsárda. Sokan állítják a legjobb halászlé, halpaprikás és haltepertő itt készül. Nincs is üres asztal esténként. Aki ragaszkodik a helyben főzött tiszai pontyhoz és harcsához, az türelmesen kivárja, még távozik egy jóllakott társaság. A halpaprikás illatával megtelve a kőbástyával védet park hídon túli oldalához ér a kesehajú lány. Készülődnek a kajakosok. Úszóházak sorának paradicsoma tárul a szeme elé. Nagy itt a sürgés, forgás. Dinasztiák adják egymásnak a kulcsot, örök státusz szimbólum. Kajakok, kenuk futnak a csörlőkön, nagyot loccsanva érkeznek a vízre.
A kislány elindult élménnyel megpakolt tarisznyájával az otthonába, ahol vár rá a reggel. Álomtündér varázspálcáját megsuhintotta, és visszarepítette  az „itt és most”-ba...
Öreg szemébe műkönnyet cseppentve, tervét teljesíteni készült. Sietve öltözködött, gyorsan megreggelizett, frissen pattogott, már ahogy ezt az ő korában teheti. Tudta nehéz nap előtt áll. Bejárni álmai valóságos tájait, amelynek nyoma sincs már. A Stefánián eltűnt a régi játszótér, a park lombjai depressziós fájdalmukban ásítoznak, eltávolodva egymástól, nincsenek kacagó, sikongató gyerekek, olvasgató, kötögető öregek. Az öreg fák csak este bújnak össze, mikor lombsátort terítenek a még szerelemre vágyó fiatalok fölé. Egyre ritkábban jár erre Ámor, nyilait megmérgezték, a demoralizáló fekete seregek. Diszkók pillanatnyi, őrjöngős mámora váltotta fel a szenvedélyes, beteljesedésre váró, izzó szerelmeket.
A Tisza partjára érve, rettegő piszkos habjaival futott a folyó, az örvények is elbújtak félelmükben, ciános szennyezéstől félve. Büszke, szőke folyónk tudja, a múltat soha nem szabad feledni, mert csak éberséggel lehet túlélni a manipulált jövőt.
Túloldalára áttekintve, eltűntek a gyári üdülősorok, a meleg ételt kínáló éttermek. Nem hallani az aktuális slágereket, Marina és a csoda autó már a múlté. Eperfagyit sem kínál a pancsoló kislány.
Helyette esténként diszkózene tölti be a tájat. Az úszóházak fogyatkoznak, magántulajdonban kúsztak fel a túl végéhez a Maros torkollat közelébe. Sétahajó alkalmanként indul még, de nincs arra már sem igény, sem pénz. A halászcsárda is egy sarokkal hátrébb költözött, helyére nyugdíjasház épült. Előtte jól megtervezett európai játszótér, illemhellyel. Alkalmanként találkozhat nagymama és unoka tekintete, ha az egyik kimegy az erkélyre, integethetnek is egymásnak... A családok széthullottak.
Egyetlen örömteli élményben azért lehetett része, a korán kelőnek. Erzsébet királyné kiköltözhetett a lezárt vár rabságából a park frekventált helyére, a színházzal szembe, ahol nem messze tőle Dankó Pista áll a hegedűjével, a jó hírű régi Hungária Szálló előtt, amelyre már csak egy lerobbant, összerogyni készülő épületegyüttes emlékeztet. Azt beszélik az itthoniak, éjszakánként a tisztalelkűek hallják, hogyan hegedül a királynőnek a Cigány Prímás király.
Hiába várja bárki, hogy találkozzon egy öreg harcsával, napokig fürkészheti a vizet, ritka vendég ma már, szalutálni sincs kedve, ha egy eltévedt öreg erre jár. Szennyezett a folyó, fényét, csillogását elveszítette, a cián megmérgezte.
 

Fájó szívvel ér véget a reggeli séta, szeméből könnycseppek gördülnek le a műkönnyet kimosva.