.

Magdus pedig ahányszor a kislány szemébe néz, úgy érzi, Lacika tekint le rá az égből

Némán, szívét gúzsba kötött fájdalomtól összegörnyedve ült az ágy sarkán. Arcát a sós könnycseppek vörösre marták, de Magdolna nem érezte. Az alkony óvatosan lopakodott köréje, szürke fátyollal vonta körül fekete ruhába öltözött testét. Apró, riadt madárként kuporodott össze, nem vette észre az idő múlását. Kezét imára kulcsolta, panaszosan szólította Istenét:
-  Én drága, jó Atyám! Miért? Miért vetted el egyetlen gyermekem?
Agya lázasan lüktetett, egyetlen gondolat, egyetlen kép jelent meg előtte, ahogy ott ült a szántó mellett az árokparton, görcsösen ölelte halott fia fejét és hangosan zokogott. Körülötte a falubeliek némán, lehajtott fővel, fájó  együttérzéssel,  senki sem mert hozzá szólni.
Ki érti meg egy anya borzalmas fájdalmát, amikor elveszíti egyetlen gyermekét? Lehet-e ezt a mérhetetlen kínt enyhíteni? Tud- e valaki magyarázatot adni a miértre? Egy fiatal 41 éves, élete teljében levő, magyar ifjút vett magához a Mindenható.  
Talán, ha gyorsabban fut, amikor Laci barátja jött a rettenetes hírrel, akkor segíthetett volna, akkor még a szemébe nézhetett volna, visszatartotta volna.  Ha időben ér oda és mondhatta volna:
- Kisfiam! Ne menj el, itt vagyok veled. Még sok minden vár ránk!    
De nem tudott olyan gyors lenni, hogy a kegyetlen halált megelőzze. Az ő 68 évével már nem lehetett gyorsabb tempót diktálni, pedig ennyire még soha nem sietett, érezte nagy baj van.
Milyen szép, szőke kisbaba volt Lacika! Tiszta szeme kékjében egy angyal tekintett rá, mint aki az örök békét hozza. Mindig mosolygott, arcán két gödröcske. Soha nem hagyta egyedül. A kertbe is magával vitte, ott játszott a mogyoróbokor aljában. Nevetve fedezte fel a bogarakat, lepkéket. Boldogan mutatott az égre, ahol a madarak repkedtek. Megannyi csodás emlék és most mind a szívébe zárva, egy vaspánttal körbevéve.  
- Te még nem alszol? – lépett be meglepetten férje, László.
Az ő arcára is mély barázdákat rajzolt a bánat. Szeme karikás a sírástól. Egymásra nézett a két, gyásztól meggyötört öreg, szemükben a könyörtelen ítélet, az elvesztett gyermek fájdalma.

- Nem tudok elaludni.  
László, a kedves, jó férj csak bólintott. Ő kint az állatok gondozásával töltötte az időt, abban bízott, hogy mire a hálóba lép, asszonya már alszik. Az együtt töltött idők, az egyetlen gyermek elvesztése, akkora elviselhetetlen fájdalmat rótt a két kis öregre, hogy úgy érezték, nem lehet tovább hordozni.  

Magdolna nem tudott aludni. Lepergett előtte házassága, az a 42 év, amit férjével és kisfiával együtt töltöttek.

Mily boldogság volt, apró kis babillatú testét magához ölelni, látni, ahogy mohón szívta a tápláló anyatejet! Jó étvágyú gyermek és felnőtt lett belőle. De kellett is az erő, hiszen víz- és csatornaszerelőként dolgozott, és ahogy szülei idősödtek, úgy kellett ereje a kertben, a hegyen, a földeken.  
Sok, szép, boldog év.
Aztán, valami megváltozott. Lacika elveszette munkahelyét. Csapódott több helyre is, de sorra bezárultak előtte a lehetőségek kapui. Már csak egy- egy ismerősnek vállalt munkát. A sok szabadidő a dolgos fiút lassan átalakította. Egyre későbben kelt reggel, az éjszakákat barátaival töltötte.
Amikor Marikával megismerkedett, Magdus szívébe a remény költözött. Végre talált egy jóravaló lányt, aki társa lesz fiának, lesz unokája, akit úgy szerethet, mint ő a kisfiát. Minden anya vágya, hogy fia egy gondos feleséggel, jó házasságban éljen. Marika éppen erre való volt. Szerette Lacit, házias, kedves lány volt. Már esküvőt tervezgettek, de a barátok közbeszóltak.

- Csak nem akarsz egy asszony szoknyája mellett ülni? – gúnyolódtak vele a kocsmában. Ma már nem divat az állandó otthonlét. Élni kell, szórakozni! És László inkább a barátokat választotta. Italozás, késői hazajárás, henyélés.

Magdolnáék aggódva figyelték fiúk sorsát. Már Marika sem tudta visszatartani a lejtőn. Jegyességüket felbontották, Marika más ifjú felesége lett.  Laci egyre kevesebbet segített otthon, csak a barátok, a szórakozás, a lustaság töltötte ki életét.

A gondok egyre szaporodtak. Egyik este Laci horgászni indult a barátjával. Magdus aggódva kérlelte őket:

- Ne menjetek! Borús az ég, vihar közeledik. A Balaton mellett tudjátok, milyen gyorsan jön a vihar.
De a két fiú nem hallgatott az aggódó anyára, lementek a tóhoz. A nádas mellett álltak meg halat fogni, így aztán nem vették észre a vihart.  Az orkán erejű szél hirtelen támadt fel, kapkodták holmijukat a zuhogó eső elől. Már késő volt, a csónak felborult. Laci kapálódzott, le- lebukott a víz alá, az életéért küzdött. A koromfekete éjszakában nem látta barátját, hangját sem hallotta. Csak abban bízott, sikerül kiúsznia a hatalmas hullámokkal dacolva, a zabolátlan tóból.  

Magdus álmatlanul várta haza fiát a horgászásból. Késő éjjel érkezett csuromvizesen Laci, és anyja azonnal tudta, baj van! Egy anya mindent megérez.  

- Nem találom Ferit! – sírta el magát a meglett fiú.

Magdusék rohantak Feri szüleihez, akik szintén szorongva várták haza gyermeküket. Amikor meglátták Lacit, az anya sikítva kiabált.

- Hol van a fiam?  
Összegyűltek a falubeli férfiak, lementek a tóhoz. De a sötétben, a dühöngő viharban semmit sem láttak. Hiába járták be a tópartot, ahol remélték, hogy rátalálnak a fiúra, eredménytelen volt. Csüggedten mentek haza. Reggel hozták a szomorú hírt, a halott fiút a nádas mellett találták meg, nem tudott kiúszni a partra.
Feri temetésén az anyja ránézett Magdusra, szemében harag és gyűlölet:
- A te fiad él, cserbenhagyta a barátját. Milyen Isten az, aki hagyja, hogy az én fiam meghaljon, aki áldott jó lélek volt, a tiéd meg élhet tovább?
Mintha kést döftek volna Magdus szívébe. De hiszen Laci is majdnem odaveszett. Laci jobb úszó volt, azért sikerült partot érnie, kevésen múlott, hogy ő is ott maradjon. Olyan sötétben, zúgó viharban, hatalmas hullámokban lehetetlen lett volna kimenteni társát.
Feri anyja elfordult tőle, ha találkoztak, nem is köszönt.  A templomban sem látták többet. Magdus viszont annál többet imádkozott a jó Istenhez, segítse meg a fiát, váltsa meg, hogy szálljon ki belőle a gonosz és legyen újra az ő kedves, jó fiúk.

Lacit nem változtatta meg barátja tragédiája. Lehet, hogy a belső, öntudatlan önvád is vitte tovább a lejtőn.

A faluba költözött egy elvált anya a lányával. Boltot nyitottak. Közel laktak Magdusékhoz, így Laci gyakran találkozott a nála kicsit idősebb lánnyal. Nem vette észre a lány gonosz természetét, aki kihasználta Laci naiv lényét. Magdus már csak azt észlelte, fia a lányhoz jár, de részegen ér haza. Együtt italoztak, a pénzt az italra Laci adta.

- Vedd el fiam feleségül, ha már oda jársz hozzá! – kérlelte fiát.

De esküvő nem kellett, csak a szórakozás. Így aztán még kevesebb időt töltött otthon a fiú, kevesebbet segített idősödő szüleinek. Ők pedig egyre nagyobb félelemmel figyelték, ahogy az ő jó kisfiúkból egy italozó, léha, éjszakánként máshol szórakozó, semmirekellő ember válik.

Múltak az évek, Magdusék beletörődtek fiúk lehetetlen életvitelébe. Munkát nem talált, talán már nem is keresett. Feleséget sem akart magának. Már csak egyetlen gondolat foglalkoztatta Magdust, hogy még egy drága kis unokával sem ajándékozza meg őket a fiúk. Mennyire szerette volna megölelni, magához szorítani, mint az ő kicsi fiát!
Most itt a rettenetes ítélet, a fiúk örökre eltávozott.
A temetésen nagyon sokan voltak. Magdus csodálkozva nézte halott fia kisimult arcát. Végtelen béke és nyugalom látszott rajta. Érezte, fia jó helyre került, megtalálta az örök békét.
Még Feri anyja is eljött. Odament Magdushoz, megölelte, együtt sírtak.
- A te fiadat is magához vette a Mindenható!
Már nem volt harag köztük. A templomban egymás mellett ültek. Két asszony, akiknek fiát fiatalon elrabolta a halál.

Két év múlva László is eltávozott. Nem bírta a szíve Lacika elvesztését. Magdus egyedül maradt. Nehezen birkózott a sok munkával a kertben, a hegyen, a szántón. Sorban kezdte felszámolni vagyonát.  Eladta az egyik szántót, eladta a másik házat, melyet nyaranta kiadtak a német vendégeknek. Egy fiatal rokon fiú vette meg nagyon kedvező áron. Kedves, jóravaló feleséggel költöztek be. Hamarosan jött a kis Jázmin. Boldogan hozták át Magdusnak megmutatni a kisbabát. A baba ránézett az idős asszonyra és ő csodálkozott, mintha Lacika tekintene rá. Szeme olyan kék, olyan kis angyal- tekintet, békét, szeretetet hozó. Azonnal szívébe fogadta a kis jövevényt. Zsolték gyakran vitték át Magdushoz a kisbabát. Látták, hogy mennyire megszerette az ő kislányukat.
Magdolna ekkor nagy elhatározásra szánta el magát. Zsoltékkal megbeszélte, költözzenek át az ő nagy házukba, ő hátul a kis házban jól elfér. Így nem lesz egyedül, ha pedig Jázminra kell vigyázni, majd segít nekik. És amikor ő nagyon megöregszik, magatehetetlen lesz, akkor gondoskodik róla a fiatal házaspár.
A szereződést megkötötték. Zsolték átköltöztek Magdushoz, Jázmin egy igazi nagymamára lelt. Sok boldog órát töltenek együtt. Magdus pedig ahányszor a kislány szemébe néz, úgy érzi, Lacika tekint le rá az égből és mintha mondaná:
- Ne haragudj anyám! Nem volt jó sorom a Földön, de megbékéltem. Itt jó helyen vagyok. Te pedig vigyázz a kis unokahúgomra, mert neki szüksége van rád!  

*

Ui. Két év alatt eltemettünk egy 31 éves fiatal lányt, egy 49 éves férfi kollégát, egy 45 éves testnevelés szakos női kollégát, 47 éves tanítónőt, és mi egy 43 éves két kisgyermekes unokahúgomat. Mi van ebben az országban?