kép: szlth. internet.

Az asszony  tőlem kapta nevét. Gyermekkorom virágoskertjében nyílott a magas szárú lila virág. Nem volt hivalkodó, szerényen megbújt a liliomok és rózsák között, szára erősen tartotta a gyenge virágot. A kis virág akkor is bontogatta szirmait, mikor a rózsának, liliomnak már a szára sem emlékeztetett a virágcsodára. Előszobánk asztalának karcsú vázájában hosszú heteken át pompázott szerényen egy kis csokor a kert ajándékaként. Egyre kevesebbet látni belőle, legalább is ezen a vidéken, ahova a jó sorsom hozott, kevesen ismerik, vagy csak nem szeretik.

Vasvirágot régóta ismerem, egy évtizedénél is több már, hogy hetente pár órát nálunk tölt. Anyósom éltében is így volt ez. A találkozásunkat tőle örököltem. Mind a kettőnknek fontos a magánélet szentsége, mégis akaratunktól függetlenül benne élünk egy kicsit egymás életében. Az évek során megtapasztaltuk, hogy megbízhatunk egymásban, így sok mindent megbeszélünk egymással. Meghallgatjuk egymást, elmondjuk a véleményünket, de a tanácsadásig soha nem jutunk, mert tudjuk a saját életünket magunknak, kell élnünk.

Vasvirág elvált. Elképesztően sokat dolgozik, a gyermekét egy keresetből taníttatta. Amióta ismerem, egy kapcsolata van. Az első időben óriási szerelem volt az övék, jól érezték magukat egymással, annak ellenére, hogy a férfi elkötelezett. A házas embernek mindig voltak szeretői, Vasvirág mellett, azonban a rövid kalandok véget értek, kitartott az asszony mellett. Úgy érezték a lelkiismereten kívül, senki nem állhat közéjük. Azt hiszem nagy gond, lehet abban a házasságban, ahol az egyik fél mindig kikacsint, a másik meg eltűri.

Amikor kiderült, a férfi felesége megkereste  az asszonyt, tettlegességgel akarta rávenni, zavarja el a férjét. Vasvirág hajlott volna rá, hogy véget vessen az áldatlanná vált szerelmes kalandnak, de  visszakönyörögte magát. Akkoriban nagy ígéretek is elhangzottak, célozgatások a közös életük megteremtésére. Az asszony elhitte, bízott benne, büszkesége ellenére, lenyelte a megalázás békáját. Teltek az évek. Minden maradt a régiben. A napi többszöri, azonos időbeli megcsörgetések tartották életben a kapcsolatot. Az addig egészségesnek tűnő férfi megbetegedett. A diagnózis súlyos keringési rendellenességet,  szívelégtelenséget igazolt, amiben minden pillanatban megtörténhet, a visszafordíthatatlan.

Vasvirág az óta aggódik, mert szereti a férfit. Próbálná kímélni, de nem lehet. A férfi családja nem veszi komolyan a betegséget, orvosi tanács ellenére, a kímélő életmód helyett, egyre többet dolgoztatja, hogy a megnövekedett igényeket kielégítse. Több helyen dolgozik, így a családi kassza gyarapszik. Valószínű a megcsalt feleség ebben talál elégtételt. Néha egy-egy csillogó hajszál megtalálásakor balhézik egyet, majd tűr tovább. Vasvirág is ezt teszi, vár egy napra, amikor nem érzi magát kiszolgáltatottnak. Szeretne ő is egyenrangú társ lenni, nem csak szerető. Hiányzanak a meghitt beszélgetések, a közös bevásárlások, meghitt ünnepek és közös örömök.

Karácsonyeste egyedül maradt, gyermeke a közösen elköltött ünnepi vacsora után párjával hazament közös otthonukba. Konyhai teendői elvégzése után beállt a zuhany alá. A meleg víz cseppjei hiába simogatták a testét, a lecsorgó sós könnyek az arcát ostorozták. Peregtek előtte a képek, amint a nagypapa csillogó szemű unokájával a játékház felé tart egy régebbi találkozáskor, és most itt a legújabb. Az ünnepi forgatagban, a mindig panaszkodó férfi vidáman kacarászva feszített a felesége mellett, a dugig megtöltött kosárral a kezében, akár a mintaférj benyomását kelthette…

Vasvirág idáig jutott, amikor megcsörrent a telefonja. Nem rohant a törölközőért, mint máskor tette volna. Hagyta.

A múlt foszlányképekben tőrt elő, lelkét mardosva. Száguld vele az idő vonata, gyermeke felnőtt lett, családot alapított. Messzire költözött, számára a hétvégi találkozások maradtak.

A magánytól való félelem beléje furakodott, éveket adott magából, a fiatalságát feláldozva az egyre nagyobb bizonytalanságért. Vasvirág mostanában szomorú.

Az  ápolt, szorgalmas asszonynak sokan udvarolnának, ez néha kacérrá is teszi, de soha nem cserélné fel a léha szeretőt, aki méltatlan a hűségére, mivel egyre többször megbántja őt, szinte sértőn hozza tudtára, hogy Ő a családjával más színvonalon él…

A "hogyan tovább"-ot, kerüli, ha néha mégis szóba kerül a kapcsolat jövője, jön a magyarázkodás, egyre több, a "nem tudom", "nem úgy van az", "nem jól látod".

Mint kívülálló úgy gondolom, ez már nem szerelem, csak egy kapcsolat, amiben Vasvirág a szerelmét, szabadságát, önzetlenségé adja, amiben a férfi jól érzi magát. Elfogadja a szeretők sorsát!

Sajnálom Vasvirágot, mert egyre nagyobb a valószínűsége, hogy ez a félig beteljesített szerelem, annyira belevésődik a lelkébe, hogy komoly esélyeket, talán az igazi boldogságot szalasztja el.

Sajnálom a megalázott, érzelmeiben kifosztott feleséget, aki igyekszik a látszatot fenntartani a „más színvonal” érdekében. Elfogadva a megcsalt asszony szerepét.