Kép: Google képek sorozatból

*vers*

A Fenyőfa alá szerettel helyezem karácsonyi ajándékom. Gizuskának, s minden kedves barátomnak.

 

Karácsonyi álomkirályság

 

Egyszer, mikor elmerültem álmok világába

Mintha megérkeztem volna távoli országba,

Melynek  határait  tudat fel nem fogja

Emelt fővel jár- kel apraja és nagyja.

Megdörzsöltem szemeimet, ilyet még nem láttam!

Bevallom, hogy csodálkozva, megdöbbenve álltam.

 

Akik velem szembe jöttek mind rám mosolyogtak

Nem kérdezték merről jövök? Szívesen fogadtak.

Honnan, s hogyan jutottam el az ő országukba?

Legkedvesebb vendégükként kísértek házukba

Asztalukon étel, ital, szállásom ágyukban

Mit csak  vélünk megtalálni, titokban, vágyunkban.

 

Fáradtan, és a hidegtől, mely csontomig átjárt

Eltöprengtem a szobában azon ami itt várt!

Ahogy szóra nyílott ajkam a kellemes melegben,

Rám tekintett minden szempár, néztek figyelmesen

Kik vagytok ti, milyen föld ez ahová jutottam?

Azt sem tudjátok ki vagyok, s mi elől futottam?

 

Otthonotokba elhozva, s pazar vendéglátás

Ismeretlen fogalom a gyanakvás, és gátlás

Elém tálaltok asztalra gazdag terítéket

Mi tiétek, elsőként is, nékem merítsétek.

Messzeségből megérkezve azért ámulok csak,

Vajon sorsom tréfál vélem? Mely szeszélyes és vak!

 

Ahol élek, merről jöttem, arra nem szokás ez!

Ki nincstelen, koldus szegény, számkivetetté lesz

Kaput bezárják előtte, rá ebek csaholnak

Még a bőségben dúskálók egyre gyarapodnak.

Friss kenyérnek illatáért éhen sóvárogva

Könnyet hullajt epekedve, Úrhoz fohászkodva.

 

Az sem mindegy, hová születsz, s milyen csillagzatod?

Szerencséd lesz társ utadon, vagy követ balsorsod

Meddig versz még Édes Uram? Kérdezed ezerszer!

Legalább néha érezzem, még sem felejtesz el!

Éjszaka, ha ágyban talál, s nem ég alatt alszol

Áldást mondasz, s kéred ISTENT, hogy örökké tartson!

 

Dermedtté vált az, ki ott van, attól amit hallott

Szánakozva szemlesütve figyelik az ajtót,

Arra gondolnak netalán lesz, ki belép rajta

Van még hely, és üres tányér, meleg ételt adva.

Csend honol a kis szobában, majd a lélek lantján

Megszólal ki asztalfőn ül, áhítatnak hangján.

 

Lásd idegen, asztalunknál, amit körül ültünk

Mindig van, s lesz két üres hely, amit meg nem töltünk.

Az egyik, ha valaki közénk betoppanva

Étlen, szomjan, kimerülve erre hozna sorsa

A másik a királyunké, kit van miért szeretnünk

Imát mondva, ha nincs is köztünk, vendégként tisztelünk.

 

Áldd meg urunk vacsoránkat, s mindenkit ki itt van!

S kit hozzánk vezéreltél, kegyes jóságodban.

Kérünk, áldd meg királyunkat, hogy sokáig éljen!

Hiszen, azért küldted hozzánk oltalmazzon, védjen.

Mindent, mit adsz, édes Urunk, egymással megosztunk

Soha, többet ne, csak annyit, mindenkinek jusson!

 

Elfogyasztva vacsoránkat, italunkért nyúltunk

Jó vörös bort kortyolgatva, aprót koccintottunk.

Ki asztalfőn állt, támlás székét kissé hátrább tolva

Fejet hajtva körbenézett s áldását mormolva

Befejezve leült újra, s maga alá húzva

Poharába töltött borát, fenékig kiitta.

 

Újra szóra emelkedtem. Tisztelettel kérdem,

Ki lészen a királyotok, mondjátok meg nékem?

Azt látom csak, nem fél, boldog sok alatt valója,

Mert ő az ISTEN földre irányított helytartója!

Fogadalmát, mit Úrnak tett, szentül be is tartja

Nemes jellem, tiszta szívű, s bölcsességnek Atyja.

 

Minden királynak mivolta, s meghatározója

Fénysugárként szikrázik a nép arcára írva!

Gazdagságát kincs és vagyon, senkitől sem félti

Vándortól, hogy mit keres itt, soha meg nem kérdi.

Azt szeretném, s remélem, nem vakmerőségem

Kísérjetek elé hogy ezt, néki megköszönjem.

 

Friss hó hullott éjjel, a földet betakarva

Háztetőn, és kéményeken, vastag fehér sapka.

Fenyves erdő falu szélén, büszke méltóságban

Élénk zöldre felöltötte fehér subájában

Mintha csak követne az úton még haladtunk

Szőnyeggel takarva, az ösvényt alattunk.

 

Néhányan kísértek, az utat mutatva

A láthatárt kémleltem kastélyát kutatva.

Azt hittem messze van, palotát nem látva

Egyszerű kis háznak udvarában állva,

Sem strázsa, sem szolga, ki fogadott volna,

Ki jelenté jöttünket trón terembe szólva.

 

Lassan nyílt az ajtó, elébünk lépkedve

Társaim köszönték fejükkel biccentve.

Jóságos mosollyal  arcán reám nézve

Mélyen meghajolva ereszkedtem térdre.

Királytól szokatlan, finom mozdulattal

Felemelt, megölelt, meleg barátsággal.

 

Nem Atyámfi! Nem kell! Mert az ISTENÜNK egy!

Az amivé lettem, semmiként sem oly kegy.

Mely lenne  különbség,  vagyonban, vagy korban

Hogy előttem csússz, mássz, lehasalj a porban,

Köszönj csak, ahogy kell, kezedet kinyújtva

Elfogadom jobbod, markomhoz simulva.

 

Bizony nem tagadom, nagyon meglepődtem

Sem korona, palást, ahogy ált előttem,

Egyszerű ruhában, ki a dolgát végzi

Őszülő halánték, hajlott korú férfi.

Házába belépve, nyoma sem volt trónnak

Asztalán friss kenyér, s poharak a bornak.

 

Udvarias szeretettel, büszke méltósággal

Invitált, hogy megkínáljon, frissen sült kaláccsal.

Kanapéra telepedve helyünk elfoglalva,

Polcok  finomságát mind elébünk hordta.

Végül szembe leült vélünk széles lócájára

Fenyőágból font koszorút helyezett tálcára.

 

Mécsesével meggyújtotta mind a négy gyertyáját,

Felálltunk még komoly arccal mormolta imáját.

Ki népnek sorsát tartja kézben, lehet hitehagyott?

Feledheti királyok közt, ki is a legnagyobb?

Életével szolgálta meg összes kiváltságát!

Megteremtve árva lelkek áldott királyságát.

 

Megfizette bűnösöknek gonoszságuk árát,

Jámborságból építette jóság falú várát.

Ahol egymásra találva, soha nem feledjük,

Reá várva, és másokban emlékét tiszteljük.

Mondókáját befejezve, poharát emelte

Krisztusunkra ürítsük most! Egészségetekre!

 

Kísérőim elköszöntek, kettesben maradtunk,

Jóízűen beszélgetve órákat mulattunk.

Elmondtam magamról mindent, mosolyogva nézett

Mikor valós életem az „álomföldre” tévedt.

Felség, azt szeretném tudni, mondd, te honnan jöttél?

Királyukká megválasztva kikért sokat tettél!

 

Azt látom csak, boldog néped, bölcs uralkodásod,

Lelkük mélyén hordozzák a „királyi jóságod”.

Van hitük, nincs rettegés, a jövőt nem félik,

Uralkodva, amit teszel, tőled meg nem kérdik,

Áldást hozol otthonokra a magadét osztva

Kincstárad, éléskamrádból, asztalokra hozva.

 

Rám emelve tekintetét, hosszan elmerengett.

Történetét hogy is kezdje? Tán ezen töprengett,

Földiekként egy a hazánk! Ahonnan Te jöttél,

Úgy jutottam én is ide, ahogyan te, szöktél!

Éhesen és a hidegtől, csontomig átfázva,

Kimerülve zarándokként, hétrét görnyedt járva.

 

Egymagam voltam sokáig, házat  építettem,

Kutat ástam, kis kertembe gyümölcsfát ültettem,

Erdő szélén, sík határba, búzám elvetettem,

Lisztet őrölve belőle kenyeret sütöttem.

Éppen azt szegtem kettőbe, Úrnak hálát adva,

Mikor ismeretlen ember lépett udvaromba.

 

Félve nézett, sóvárogva, kenyeremet látva,

Könnycsepp csillant két szemében egy falatra vágyva.

Foglalj helyet, légy vendégem, egyél - igyál nálam.

Nem kérdezem, ha maradnál, hajlékod lesz házam.

Nagy ez a föld, gazdagsága ellát minden jóval,

Erdőt, mezőt, folyót, vadat, hallal tele tóval.

 

Itt maradt és neki is lett saját földje, háza,

Nemsokára olyanok is, kinek lett családja

Követték, s mindannyian hozzám folyamodtak

Irgalmasként titulálva királlyá fogadtak.

Bevallom, már néha zavart, ISTENSÉGNEK nézve

Amijük lett, nem adomány, munkájuknak bére.

 

Ahogy te magad is láttad, mindig együtt vannak,

Együtt ülnek estebédre, együtt imádkoznak,

Mindig marad étel, ital, üres szék, ágy, párna

Üldözöttnek, vándorlónak, hogyha erre járna.

A másik hely, mit asztaluknál még üresen hagynak

Mintha köztük ülnék én is, még ők falatoznak.

 

Akik jönnek itt ragadnak, s nem vágynak el innen,

Világra álmodott ország, szeretetben, hitben.

Az számít csak, neki is van! Máséra nem vágyjon!

Senki előtt ne hajlongjon, emelt fővel járjon!

Koronátlan jog, és hatalom nem köthető trónhoz

Emberség az, mit a király szíve mélyén hordoz!

 

Lásd idegen, így nő népem, egyre szaporodva

Ki ide ér, nálunk marad, nem vágy ettől jobbra!

Szikrázóan fehér a táj, Karácsony Szent este

Ragyogásával takarja, a bűnöket elfedve.

Mintha benne világolna épp akkor születve

Tisztaságával,  Megváltónk, Jézus urunk lelke.

 

Ezért oly nagy ez az ország, hová csak az léphet,

Ki álmodni tudja csupán mit ott el nem érhet.

Lehet koldus, szegény, sárban hemperegve

Ám,  hite a remény, soha ne feledje!

Ha már semmi sem köt oda, ahonnan  érkeztél

Maradj országunkba, vissza sose menjél.

 

Megköszönöm felség, kegyes  jóságodat.

Bárcsak álmodhatnám tovább, csodás országodat!

Szívesen maradnék, boldogságnak földjén

Elfelejtve mindent, mi odaát történt,

Mégsem tehetem, mert engem visszavárnak

Gondjait cipelve családnak, barátnak.

 

Elmesélem nékik mindazt, amit láttam,

Testemben pihenve, lélek szárnyán szálltam.

Legszebb ünnepségem volt ez a karácsony

Mit emberként megérni, a legszentebb álom.

De van, s létezik a tisztaságnak honja,

S méltóságot védő bölcs uralkodója.

 

Útját megjegyeztem, s ha újra erre járok,

Bizony megígérem, betérek hozzátok.

Kinek hazája nincs, hontalan bolyongva

Keserűvé váltan, mélyen sóhajtozva,

Hozzád irányítom, személyed ajánlva,

Legyen országodnak, ő is a polgára. 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.