2011.12.10. 19:49, miner
Egyszer volt, régen volt, talán igaz se volt, még öregapám idejében volt egy favágó. Na megyen ki, vágta a fát az erdőn. Hát látta ám, hogy valami közeledett feléje. Gondolta, megnézi jobban, de akkora már eltűnt a bokorba, vagy valamerre. Ha eltűnt, eltűnt. Nincs neki ideje, figyelgetni. Vágta tovább a fát, hát egyszer csak arra tévedt egy őzike. Amikor odaért ahhoz a bokorhoz, ahol nem rég látott valamit, nagy sebesen előrohant egy ordas, de annak olyan körmei voltak, úgy villogtak, mintha acélból lettek volna.
Kapta hamar a fejszét, hogy elűzze a fenevadat, de mire odalépett volna, az ordas az őzet már leütötte és elkezdte feldarabolni.
- Hijnye, te, farkasféle. Micsoda kiköszörült körmöd van. Hallod-e, hol köszörültetted ki így, mert úgy villog, mintha bicska lenne.
Csudák-csudája nem szaladt el a farkasféle, dehogy ijedt meg a fejszétől. Ráemelte tíz villogó körmét a favágóra és morgott vészjóslóan. Jobbnak látta ha békén hagyja, hadd vigye az őzet, ha már elejtette. Ilyen az állatok sorsa, az egeret megeszi a macska, a macskát megeszi a hiúz, a hiúzt a párduc. Mindig megeszi a gyengébbet az erősebb, ebbe ember nem szólhat bele.
Telt múlt az idő, de aztán egy napon vett magának egy szép lovat, és még aznap ki akart szaladni az erdőre egy szekér fáért. Na, mikor kezdett közeledni az erdő felé, hirtelen eszébe jutott a villogó körmű ordas.
- Hó, hó. - megrántotta gyorsan a gyeplőt. - Állj lovam, állj, mert mindjárt jön a villogó körmű ordas és mindkettőnket széjjelszed, hiába van nálam fejsze. Olyan éles annak a körme, mintha borotva lenne, jaj nem mehetünk tovább.
Akkor megszólalt a lova, de olyan szép emberi hangon, hogy a favágónak földbegyökerezett a lába. Éppen akkor ugrott le a szekérről és úgy megijedt, hogy ki beszél itt, hogy azt hitte elájul abban a minutában.
- Egyet se búsulj édes gazdám, - mondta a ló, és nyerített egy nagyot. - Ismerem én jól a villogó körmű ordast. Régi barátság van köztünk, ne hidd, hogy engem, bántani akarna.
- Jól van. - hökkent meg a favágó. - Jól van, de hogy hogy megszólaltál, hisz eddig semmivel nem jelezted, hogy beszélni tudsz. Ha nem lenne az a szörnyű erős farkas, sosem tudtam volna ezt meg?
- Nem bizony, édes gazdám. Nem árultam volna el soha, de mivel hogy a fényes körművel szeretnék találkozni, bizony kénytelen voltam kikotyogni a titkot. De úgy tudd meg, ha valakinek ezt elfecseged, te is szekeret húzó gebévé változol. Ebben maradjunk.
Mentek tovább, hát egyszer csak hallotta, hogy üvölt a villogó körmű farkas, és az ő lova meg válaszolt neki nyerítve, de azt ő már meg sem érthette. Erősen szerette volna mégis tudni, vajon mit beszélnek ezek ketten egymással. Vajon miféle titok lappang itt? Nem lehet, hogy elátkozott királyok lennének?
Jó sokat maradt az erdőn, hátha előjön a villogó körmű ordas és kiderül itt még ma valami. Hát nem járt messze az igazságtól, mert hamarosan kezdett sötétedni. Akkor a ló többé nem akarta húzni a fát, hanem azt mondta neki:
- Na most fogjál ki azonnal és vezess el az erdő barlangjához.
- Milyen barlanghoz? Nem tudok én semmilyen barlangról. - bizonygatta a favágó és bosszankodott magában, mert kezdett rájönni, hogy ennek még rossz vége lehet.
- Megijedtél édes gazdám, de már nem lehet ezt elkerülni. Perceken belül sötét borul az erdőre. Igyekezzünk, mert csak ott abban az egyetlen barlangban leszünk biztonságban!
Hű, ennek fele sem tréfa. Kifogta a lovat, amilyen gyorsan tehette és szaladtak a barlagba. Na, alig értek bé, hát akkora ordítás, kiabálás keletkezett, hogy a favágó azt hitte, megsüketül.
Mintha száz és ezer lidérc lett volna az erdőben, kiabáltak befelé a gonosz lelkek olyan hangosan, hogy a barlang falai is repedezni kezdtek, és a sok cseppkő a mennyezetről elkezdett lepotyogni.
Nemsokára megjött a villogó körmű farkas is. Hát ha tudtak volna, össze is ölelkeztek volna, annyira örültek egymásnak. Nem értette a favágó, hogy mi lehet ez? Miért gyültek a túlvilági fenevadak a barlang szájához. Nem értett ő semmit sem, de a java még csak most jött. A ló és a villogó körmű farkas rálehelt a favágóra. Hát uram Atyám, mindjárt ő is farkassá változott. Azzal kirohantak és éjfélig küzdöttek, marakodtak a lidércekkel.
Ám, de miután éjfél elmúlt, hírtelen nagy csönd lett. Akkor ők is visszatértek. A favágó megint emberré lett és a lovat visszafogta a szekérbe, a villogó körmű farkas pedig eltűnt.
Mentek haza, vitték a fát. Ej, de a favágó menyecskéje csak eléjük jött és jól megszidta őket, hogy hol és merre tévedtek el? Mit jelent ez az éjjeli hazatérés?
Nem tehetett egyebet, a favágó azon nyomban elmesélte, hogy az erdőből elé szokott jönni egy villogó körmű ordas. Eddig nem volt baj vele, de most hogy lova van, csudák-csudája a ló ismeri a villogó körműt.
- Hát az baj. - mondta a felesége. Na, holnap én megyek a lóval a malomba, te eredj megint gyalog fát vágni, majd meglátjuk ki a talpraesettebb.
Hát úgy is lett, a felesége másnap befogatja a lovat. Tétetett a szekérbe gabonát és elindult, ment le az utcán a nagy patak felé.
Amott lent a vízimalomnál megállt és kezdte béhordatni a zsákokat, de egyszer csak megjelent a farkas. Már messziről villogott a tíz körme. Azonnal felismerte, de a ló is mindjárt elkezdett kutyálkodni.
- Hó lovam, hó! - Szólt rá a favágó felesége.
Hát a ló mindjárt lecsendesedett. Nem úgy, mint amikor a férje ura szólt rá az erdőben. A ló megállt, mint a cövek. Tapodtat sem mozdult semerre.
- Jól van. - mondta az asszony. - Itt maradsz, mindjárt jövök! - azzal bement a malomba.
Kihozott egy fél marék lisztet és közel menve a farkashoz, egyenesen a szemébe szórta. Hát, olyant még nem látott ember, azon nyomba látható lett igazi alakja. Nem volt egyéb, se kutya, se másféle állat, hanem egy vitéz katona.
- Na most mondd el, miféle dolog, hogy farkas képében ijesztgeted az embereket?
- Bocsáss meg asszonyom, de nem tehetek róla. Olyan helyen kerültünk harcba az ellenséggel, ahol egy régi temető volt. Én bizony így jártam, kicserélődött a testem. Farkas vagyok, ha akarom ha nem. Ezért villog úgy a tíz körmöm is, mert a kardom a kezembe maradt, mikor ezt a testet rám adta valaki.
- Ördöngös dolgok ezek, - mondta az asszony, - de nem félek, nyakamban a feszület. Egy láncon hordom éjjel - nappal le nem tenném.
- AZ a legjobb fegyver. - bólogatott a katona. - No és most mit fogsz tenni?
- Az az én dolgom. Maradj itt, ne mozdulj.
Akkor meghintette még kétszer a lisztet és a katona hazamehetett. Hej volt nagy öröm. Nem győzte köszönni, de a menyecske csak annyit mondott:
- Ne nekem köszönd, hanem a Jézusnak, meg az életnek. Látod ezt a lisztet? Amíg búza volt, addig élet volt benne. Ha elültettem volna, kisarjadt volna belőle az új élet. Na, de így sem vált kárára, hogy a kő összezúzta és liszt formájában olyan, mint aki meghalt azért, hogy az aki eszi éljen. Ez a liszt adott neked új életet.
Akkor a katona elment.
A menyecske végezte a dolgát. Hamarosan készen volt a liszt és elindultak hazafelé. Útközben azon töprengett, mi legyen a lóval, de erre megszólalt a ló.
- Édes asszonyom, kérem ne hintsen rám is lisztet, eztán már nem fog sosem jönni a villogó körmű ordas, hát nekem sem kell többé a táltos lovat utánoznom.
- Hát azt jól is teszed, mert nem szeretnék a hátadból nadrágszíjat hasítani. - mondta a menyecske, mire a ló megfogadta, hogy soha többé nem szólal meg.
Otthon az ember futott a lóhoz, futott az asszonyhoz. Kérdezősködött, de sem a ló, sem a menyecske nem válaszolt semmit.
Később az asszony megelégelte a sok faggatást, és rákiáltott az urára:
- Máskor kend, igyon kevesebbet, mert nincs itt se táltos ló, se villogó körmű farkas.
Látta az ember, hogy nincs mivel visszavágjon, hát hallgatott.
Azóta is hallgat ha meg nem halt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Nagyon tetszett, gratulálok!