.

saját tulajdon képfotó

Nyári meleg perzselte az út melletti fákat a szekér lassan haladt. A kerekek belesüppedtek a homokba a lovaknak melegük volt. Nem volt már messze a fenyves, ahol rákanyarodnak a kövesútra, amit valamikor az erdőgazdaság épített a fakitermeléshez. A bakon ülő férfi szerencsésnek tartotta magát, hogy az örökölt tanyán maradt. Sok évnek szorgos munkája során szép kis lak lett belőle. Az udvar tiszta és rendezett, a pajta boldog családi fészek lett, ahol összeül a nagy család.
 

Szép ez a táj száraz időben. Bezzeg, ha jön a csapadék, a sárban, latyakban könnyen benne ragad az emberfia. Mégsem jutott soha az eszébe, hogy elhagyja a szüléktől örökölt birtokot.
Birtok! Így nevezték már a szépapjáék is, a falatnyi tanyát, és a zsebkendőnyi földet. Innen indult palatáblájával, plajbászával, és szivacsával öregapja a tanyaközponti három tantermes iskolába. Megtanulták ott a szorzást, osztást és a betűvetést. A tábla egyik oldala csíkos volt, a másik kockás. Mégis a legjobb tanítottá váltak, mert annyi bölcsességet tanult tőlük, ami elég volt ahhoz, hogy jó szakmunkás váljék belőle.
Munkájára mindig odafigyelt, precízségének köszönheti, hogy a mestervizsgán a legszebb darab került ki a kezei közül. Munkája akadt annyi, hogy kevés volt a nap órája, mert sokszor még a hold fényénél is dolgozott, mindaddig, ameddig látta a munkadarabot. A földre nem sok ideje jutott, a szülei művelték, amíg fel nem költöztek az Úrhoz. Az állatok gondozásából kivette a részét, meg is hálálták, mert az állat figyelmes, ha jól bánnak vele meghálálja.

Harminc felé járt már, mikor hátrahagyta a kurjongatós legénysorát, és nősülésre gondolt. Szép lányt választott, fiatalt, ringó csípőjűt, akiből  jó anya lesz, mert könnyen szül. Sűrű vendég lett náluk a gólya, négy lány után jött az egyetlen fiú. Békességben, szerényen éltek, sokat dolgoztak, nem vágytak a városba akkor sem, mikor kiürültek a környező tanyák. Az emberek gyárba mentek, fürdőszobás, központi fűtéses lakásba költöztek. Városi emberré váltak a panelrengetegben, a föld nem jelentett számukra semmit, a paraszti életet megvetették, sokan azt is le tagadták, honnan indultak...
Múltak az évek, a kényelem mellé egyre több gond költözött a városi ember köré. Bezártak a gyárak, szaporodtak a kiegyenlítetlen számlák, álmaik lakását kikezdte az idő, a végrehajtók és a bankok martaléka lett. Egyre többet gondoltak az elhagyott fenyvesre, a földre és a magára maradt, bánatában megroggyant házra. Szerencséje volt annak, akinek kitartott a tető az épület fölött, mert az visszatérhetett.
 

 Leromlott házak, elhanyagolt szalagparcellák. Nem értenek hozzá, nem tudják, mi kell, a földnek. A jó gazda szorgalmát elmosta a történelem, helyében nyomor termett...