2011.12.08. 20:36, miner
Egyszer volt egy óriás, úgy hívták, hogy Tóbiás. Ment, mendegélt hetedhét országon túlra. Már majdnem elérkezett az óperenciás tengerre, de akkor meglátta az Ararát hegyét. Nos hát meg is örült annak rendje, és módja szerint. Ballagott felfelé a dombon, de néhányszor le is csúszott amoda lüttőn. Mégsem adta fel, csak haladt előre, Tóbiás, az óriás.
Na, amikor végre felért, azt mondta:
- Igaz, hogy ez nem az üveghegy, de annál fontosabb, mert itt szállt partra Noé, annak idején.
Nem is kesergett tovább, hisz a maga módján nagyon boldog volt. Kapta magát és ráült Nóé elkorhadt bárkájára. Recsegett-ropogott, de mégis valahogy kibírta az óriás Tóbiás hatalmas súlyát. Akkor feljött az égre a hold. Óriás a Tóbiás, nem sokat töprengett, csak úgy felnyúlt, mintha cipót akarna enni, és megfogta.
Nem sok haszna lett belőle, sőt rosszul járt, mert az a hegy isten szent hegye. Bizony nem lett volna szabad, óriás kezekkel illetni isten alkotását, és hát láss csudát, óriás a Tóbiás azon nyomban akkora lett, mint bármilyen másik ember. Ahogy rátette kezét a holdra, azon nyomban rajta is maradt, de már nem volt óriás, a Tóbiás. Csakhogy ő ezt észre sem vette. Egy valaminek nagyon örült, méggpedig annak, hogy ő is repülhet.
Valamilyen formában igazat is lehetne adni neki, hisz még melyik másik óriás tehette volna azt meg, hogy repül? Bizony egyse. Ujjongott is egész éjjel óriás a Tóbiás, ám de reggel felé meglátta magát a Balaton vizében. Azaz nem önmagát, hanem a Holdat, amelyről lógatva lábát éppen lenézett és azt mondta hangosan kiáltva:
- A tóban is van egy hold, akkor én leugrom és azon a másikon folytatom utamat.
Lepottyant nagy sebesen és majdnem beleragadt az iszapba, na de aztán kikászálódott valahogy és találkozott velem személyesen.
- Hej! - mondtam neki amikor megláttam. - óriás a Tóbiás mit keresel nálunk?
Azt persze nem árultam el, hogy ő már nem óriás, hisz úgyis rájön, ha akar.
Na, nem is lett baj belőle, Óriás, a Tóbiás, egész vidáman válaszolgatott minden kérdésemre, miközben nem győzött csudálkozni:
- Ejha, - mondta hitetlenkedve - milyen sok óriást látok itt, ni amott az úton. - mutatott a kapálni igyeklvő parasztokra. - Vagy tízen mennek a mezőre. Nahát, miféle óriások ezek, mert földműves óriás rokonom eddig még nem volt. A családomban mindenki követ morzsolt, nem értünk mi rá kapálni a mezőn...
- Ó, ne mondd, kedves Óriás Tóbiás. Ez valóban érdekes, miközben nálunk uborkát meg paradicsomot termelnek az óriások:
Na, ettől még jobban töprengőre fogta a fejét óriás, a Tóbiás, én meg akartam folytatni utamat, de nem hagyta ám, mindenáron veléem akart jönni:
- Jól van, gyere, ha már ennyire kíváncsi vagy. Adok neked íme egy kapát, de aztán lazsálás ne legyen!
És nem is volt. Óriás, a Tóbiás késő délutánig nagy élvezettel kapálta a sok gazt a kukoricasorból.Szegény, azt hitte, hogy nagy fákat dönt ki. Azt hitte, hogy a fű, meg a gyom az mind erdő, hát volt is látszatja a munkájának. Még édesapám is megdícsérte, hogy már sokan kapáltak vele egy pászmát, de még ilyen dolgos kapást ő sem látott, amióta kapálni jár erre a nagy mezőre.
Örült is óriás, a Tóbiás, és azt mondta, hogy ő már estig le sem ül, mert szeretne sok sok fát kivágni. Később ahogyan kezdett fáradni, mind lejjebb hajolt és nem bírta kitaláni, mik lehetnek azok a hangyáK. Hát persze, mert honnan is tudná egy óriás, hogy mi lehet az a picike hangya?
Embernek nézte eleinte, de amint lassult a sok kapálástól, mind gyakrabban vette észre, hogy az nem is ember, hanem micsoda? Na, én is homlokomra ütöttem ám, mert honnan tudtam volna, hogy mihez hasonlítsam. Mondtam én vaddisznót, mondtam tán kutyákat, de még szarvasokat is. Rázni kezdte fejét óriás, a Tóbiás, hogy az nem szarvas, nem kutya és nem is disznó, hanem valami más.Édesapám félre is hívott, és azt mondta nekem:
- Na fiam, most jól figyelj ám reám! Ez a Tóbiás, az óriás, valamit elkövetett, valamit nem jól csinált, mert másként nem lenne akkora, mint mi. Na figyelj hát rám édesfiam. Én elmegyek és idegörgetem nagyapám malomkövét. Attól ismét óriás lesz a pórul járt óriás, a Tóbiás. Te pedig, fiam, jól vigyázz, nehogy valamit elkotyogjál neki, mert csak akkor sikerül visszasegíteni az ő világába szegényt, ha nem tud arról, hogy ő kiesett abból.
Bólogattam édesapámnak:
- Értem édesapám, már hogyne érteném, dejszen minek mondanám én neki, hogy ő már nem óriás a Tóbiás, hanem csak a volt óriás. Hej inkább ne mondtam volna, mert szinte meghallotta. Nézett is rám nagy dülledt szemekkel és megkérdezte:
- Mi van? Miket kuruttyoltok itten kedv es rokonaim? - mert még mindig azt hitte, hogy valamiféle rokonságban volnánk.
- Ó, hát eleget kapáltál már óriás, Tóbiás. Kérlek foglalj helyet, venném elő a falni valót. Törjél kenyeret, amennyit kívánsz. Kanyaríts a táblából egy magadnak való szalonnaorciót, ne resteld. Jó szívvel látunk, mert aki dolgozni képes ilyen rettenetesen sokat, annak enni is kell ám, vagy mitől tudsz te ennyire fáradhatatlan lenni?
- Én? - nevetett Tóbiás, az óriás. Látod azt a követ? - és felkapott egy akkorát, mint a két öklöm és elkezdte szorítani, hogy menten összemorzsolja.
Ám, de hiába. A kő nem engedett, neki meg fennakadt a szeme, a szája meg lehorgadt.
- Hú ez miféle kő? - mondta bosszankodva. - Nem tudom, de nálatok nem is igazi kövek vannak. De hiszen ezek fémek, vagy mik, mert egyet sem sikerül szétroppantanom.
Mit mondjak most neki? Megijedtem, hogy rájön ő magától is, hogy ez már számára a vég, de hírtelen eszembe jutott a sajt. Hamar a kezébe adtam.
- Na ezt nézd. - mondtam és jól tettem, mert mindjárt szétmozsolta és meg is ette. Elfogyott hamar, de akkor a kenyeret adogattam a kezébe, ő meg diadalmasan morzsálta szét a másik markába és aztán le is nyelte olyan gyorsan, hogy még tapsoltam is neki.
Mindketten örültünk a nagy sikereinek. Eközben megérkezett édesapám. Görgette a nagy követ közben odaszólt nekem.
- Gyere fiam közel hozzám, hadd súgjak valamit. Itt van a nagy varázskő. Adjuk Tóbiás barátodnak, hadd görgesse amarra a hegyoldal felé, de nehogy lefelé görgesse, mert megugrik a kő és emberek házait fogja szétverni.
Akkor elkapta Tóbiás, az óriás, és láttam olyant, amilyet még senki. Ahogyan görgette, úgy láttam mind nagyobbnak, nagyobbnak nőni a malomkövet, és ahogyan nőtt a malomkő, ugyanúgy nőtt Tóbiás az óriás is.
Egyszer csak olyan nagy lett, hogy el kellett meneküljünk a közeléből, nehogy letapossa valamelyikünket.Már nagyon messze volt, lábbal térdig a Balatonban, miközben a nagy malomkőből meg lett egy szép sziget. A Tihanyi apátság épült később arra. De mi lett Tóbiással az óriással? Hát azt senki nem tudja, mert éppen akkor ment le a nap és ő úgy
eltűnt, hogy elemlámpával sem lehett megtalálni. Pedig vadonatúj elem lámpám volt, éppen akkoriban vásároltam bele új elemeket. Nem volt mit tenni, fogtuk a kapánkat és hazaballagtunk. Ekkor már feljött a Hold és apám arra mutatott:
- Nézd, ott a Hold mellett, látod? Odanéztem és Tóbiás az óriás
mintha intett volna nekem, de éppen akkor jött egy hatalmas fekete felhő, hát az úgy eltakarta, hogy azóta se látom.
Igaz volt mese volt, ásó-kapa benne volt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Küzdelem: Tóbiás Klára tűzzománc
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Kedves Frfézia, öeülök a látogatásodnak, ez mot ilyen mese lett, ez úgy jött, és ha már jött, le is írtam,Szeretetel M.-