Kép:Free foto.com

Három-négy éves lehettem, amikor a Karácsonyt Miskolcon töltöttük, ahol rokonaink éltek, akiknek szintén voltak korombeli gyermekei, így aztán többen vártuk lélegzetvisszafojtva, hogy megérkezzen a Jézuska.

 Délután már nem mehettünk be a legnagyobb szobába, így összebújva pusmogtunk a gyermekszoba sarkában, találgattuk, hogy mi fog történni hamarosan...

Aztán egyszercsak lassan kinyílt a kétszárnyú ajtó és ott ragyogott a leggyönyörűbb karácsonyfa, égtek rajta a gyertyák, sziporkáztak a csillagszórók, ragyogtak a díszek. Én még láttam az angyal kezét, aki ezt a karácsonyfát ide hozta nekünk... Megilletődötten bámultuk a csodát és csak nagyon lassan mertünk közelebb menni. A fa alatt ott vártak ránk a becsomagolt ajándékok, amelyeket a felnőttek adtak oda félve kinyújtott kezeinkbe...

Az ünnepi vacsora ízeire már nem emlékszem, de az a karácsonyfa és az angyal keze most is itt lebeg előttem. Azt sem tudom már, hogy milyen ajándékot hozott, mert valahogy nem is az volt a fontos, hanem az az áhitat, amit csodálkozó gyermeklelkeink átéltek azon a Karácsonyon.

Közel hatvan év telt el azóta, és az akkori felnőttek már bizony odafentről vigyázzák lépteinket... Azok a gyermekek - akárcsak én - nagymamák, nagypapák lettek az évek során.

Sok Karácsonyt megértem már, de sajnos az angyal kezét többé nem láttam, mégis tudom, hogy ott van, csak a felnőttek látása már megváltozott, nem látják meg az igazán fontos dolgokat...

Kívánom, hogy minden kisgyermek éljen át ilyen csodát, amelyet még idős korában is őrizhet a lelkében!