Képforrás: képre internet

 

Kedves Gizuska

Ezzel a karácsonyi hangulatú versemmel kívánok eleget tenni felkérésednek. Fogadjátok szeretettel. Mint ahogy írtam, magam is. 

 

Az öreg színész adventje

 

Csak álldogált  csendben, félszeg meghajolva

Hegyes állát csaknem mellkasába nyomva

Néma alázattal a függöny szélét fogva

Elmerül a múltban, mintha nem is volna,

Hogy a tapsviharban, hűsítő záporként

Háborgó lélekkel újra megmártózzék.

Sok sikert, és bukást, mit e pálya rejtett,

Úgy tenni csak, mint kit az élet itt felejtett.

Volt rossz, jó, gonosz, izzó hősszerelmes

Ifjú titán, ügyvéd, s megfontolt, türelmes.

A sok szerepálom, lám már cserben hagyta

Stasztisztál az újnak, magára maradva.

Az egykori társak mennyei karzaton

Ülnek, és ragyognak, mint holdfény a tavon.

Mert van még egy fontos! Amit nem játszott el,

Miben földi létük benne életre kel,

Minden este, mikor a rivaldafényben

Együtt játszottak még, épen és egészen.

Teljes volt a csapat senki sem hiányzott

Előtte jövőkép, s siker, mire vágyott.

Boldog fináléban, egymás kezét fogva

Lépdelni a „deszkán” összekapaszkodva,

A másikra nézve, felfedezni rajta

Mámora nem szerep, hanem az „Ő” arca.

De maradt még egy utolsó számára

Értük játssza el most, lehet, utoljára.

Színhelye egy pajta s egy csöppnyi ember,

Imént érkezett csak, kis koldus sereggel.

Néhány apró állat, maroknyian vannak

Halvány lámpafényben összekuporodnak

Toprongy birodalom szakadt gúnyájába

Óvják  kisdedüket, bízván, csodát várva!

Miközben egy csillag hideg fénnyel égve

Tekint be ablakon csodálkozva nézve

Ahogy körbe állják, szinte alig látszik

Apró felségüket, ki jászolban alszik.

Titkos vágyuk felszáll  holdfény udvarába

Az agg színész előáll, s világgá kiáltja!

Nincs többé elhagyott, magányos és árva!

Szegénynek, koldusnak lesz otthona, háza

Nem lesz, ki éhezik, kit reménye elhagy!

Ég alatt bolyongva eltéved és megfagy!

Lesz holnaptok, és egy jobb, élhetőbb élet!

Szívetek jósága, mint legszebb ígéret

Mit egymásban csodáltok, ott ragyog bennetek

Útját világolva Ő hozza el nektek.

Határait tenger, sem földrész nem szabja

Gyógyít, mint megváltás legfelkentebb papja

Végtelen bölcsesség, jámborságnak atyja

Értetek tűr, szenved, magára hagyatva.

Az egyik nem hiszi, másik megtagadja!

Elárulva meghal, „rossz lány” megsiratja.

Szakadt csuhája és tövis koronája

Verejtékben, vérrel, szerzett adománya.

Félik hatalmasok, mert mindenki látja

Ő a földkerekség legnagyobb királya!

Emléke él tovább, s jár – kel majd köztetek!

Áldás békességé nektek kell tennetek

December vége tájt minden évben eljő

Krisztus tisztasága, havat hozó felhő.

Úrnak akarata szentelt üzenete

Legyen karácsony a szeretet ünnepe!

A monológ véget ért, hirtelen csend támadt

Mindenki reá néz, szól e még, vagy hallgat?

Még egyszer körbe néz,  s bólint egy mélyet

Legördül a függöny, még ő tovább lépked.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.