A férfi korán kelő volt. Megszokta, az állatok mellett nem lehet henyélni. Két keze munkáját dicsérte a patyolat tiszta istálló és disznóól, még az állatorvos is csodájára járt, nem győzte dicsérni a gondos gazdát. Úgy gondolta, dicséretet nem illetti, természetesnek tartotta, akinek állata van, munkája is akad. Nagyszüleitől, szüleitől így látta, ezt tanulta. A kutya sem panaszkodhatott, mert szépen ácsolt háza évente megújult, épp úgy, mint a kis tömésház, a nagy házzal szemben az eperfa árnyékában.
 
Amikor kidugta bóbitáját az első hóvirág, megkezdődött a készülődés. Feltámadásra a kis lak hófehér mészruhát öltött magára, lábára szürke csizmát húzott, és várta a vendégeket. Reménykedve nyitogatta ablakszemeit, kitátárva ajtó száját, a gyerekeknek, hogy elfoglalják minden zugát. A nagy ház óriási  ablakszemei elhomályosodtak, mikor birtokba vették a gyerekek a házikót. Hiába állt ott puccosan, rá sem hederítettek.


  A férfi az ablakokba virágtartót helyezett, s kitárta az ajtót a tavaszi szellőgyerekek előtt, had játszadozzanak a mészillatú falak között...

Öreganyjára gondolt, s a boldog gyermekkorára, amit itt élt meg egykor...
 

Vajon honnan kaphatta a varázserejét a mamája, amivel idavonzotta a gyereksereget. Emlékszik, maga is állandóan a szoknyáján lógott, és körötte sertepertélt. Vajon kitől tanulta azt a sok mesét, amivel elrepítette  őket mindennap a mesék birodalmának más helyszíneire. Bármennyire töri a fejét, nem emlékszik, hogy egy meséből, kettőt csinált volna, de mondat ismétlés sem  jut az eszébe.

  Az asszonyt bölcsessége tette híressé faluszerte. Bábaként tisztelték, bíztak benne, szerették, a tanácsait  gyakran kikérték. Az egész falu élete, nyitott könyv volt előtte. Ő volt a falu leggazdagabb asszonya, mert olyan kincset birtokolhatott, amit soha nem vehetett el tőle senki. Alázata mellett, a megbízhatóság és a diszkréció ékeskedett...
Ezzel az ajándékkal indult, immáron tíz éve elszámolásra, az Úr színe elé..

Hirtelen pír öntötte el az arcát, miközben az élete vásznán tovább peregtek a képek. Jócskán kamaszodott, amikor kihallgatott egy beszélgetést. Ma is szégyelli, bár nem bánja, mert sok mindent megértett belőle akkor, amit kamatoztatni tudott. Kíváncsi volt, miért járnak annyian a nagyanyjához, és miért tartják a falu bölcsének. Érdekes, nem csak a beszélgetés fonala gombolyodik előtte, hanem az egész történet. Ma is üzenetértékű lehet...


Napszentülepkor történt...
A szomszédasszony lánya kisírt szemekkel érkezett, gőgjét sutba  dobva, az öregasszony bölcsességében bízva..

A képkockák innen indultak...

Az akaratos, konok, de tudásra szomjazó, tanulásban szorgalmas leány soha nem válogatott az eszközökben, hogy a kitűzött céljait elérje. Az egyetemi felvételi után senkinek nem köszönt már csókolommal...
Elejében furcsállották, faluhelyen ez nem volt szokás, városi hóbortnak tartották. Amikor odavetett egy hangos „jó reggelt”, vagy „jó napot”-t,  érezni lehetett, hogy a köszönet üzenetet is tartogat egyben, már nem illik őt tegezni! Még a saját öreganyját is ekként köszöntötte. Nem haragudtak érte, megmosolyogták. Tiszteletben tartották akaratát, ezt követően, magázták.  Csak egy asszony nem tudta megszokni, hogy magázza a lányt.

  A  falu szélén éldegélt egy fiú özvegy édesanyjával, szorgalmas, jóravaló gyereknek tartották. Szilveszter technikumot végzett, és a helyi téesz gépállomásán dolgozott. Két éve udvarolt a lánynak. Tervezgették közös jövőjüket, de azt is lehet mondani, hogy lány tervezett, a fiú ámulattal hallgatta okos szerelmét és csak bólogatott. A fiú édesanyja kicsit bánta a lány rátartiságát, de úgy gondolta, a fiatalság elmúlik, ahogy érik, változik az asszony a házasság alatt, meg aztán nem is baj, ha egy gyenge ember mellé erős asszony kerül. A lány hercegnő volt a kapcsolatban, a fiú inas.

   A hercegnő egyik délután azon töprengett, mégsem járja, hogy pórnép között lakjon egy kollégiumi szobában, ez túl közönségesnek tűnt számára. No és persze ott voltak még a kötött szabályok, amikhez nem fűlött gyönyörű foga. Pedig, aki volt kollégista, nagyon is jól ismeri, hogy mennyire nincs a rendnek alapja...
A portást meg lehet fizetni. Az otthonról hozott felpucolt sárgalábúak, disznótorosok, borocskák, ágyas pálinkák, elhomályosítják a látást, süketté teszik a füleket, nem ismerik fel a nemeket, nem látnak, és nem hallanak. Emancipált kollégiumban, nincs szükség szemüvegre, hallókészülékre...
A lány ennyivel nem érte be, neki szabadság kellett, és bérelt lakás. Meg is lett ennek az ára, sorban mentek a vágóhídra a gazdaság állatai, fogyott a majorság. A szülőknek egyre több földet kellett bérelni, a munka sokasodott, kellett a pénz, nagyon sok pénz. A fáradtságtól már egymáshoz is alig szóltak, csak dolgoztak.
A falusi kislány hamarosan a városi butikok kedvence lett. Bámulták az otthoni lányok, ahogy végig vonult a főutcán. Oly kecsesen ringatta a csípőjét, kifutónak nézve lába alatt a flasztert, úgy nézett ki, mint egy igazi topmodell. Egyre többet foglalkozott magával, és kevesebbet Szilveszterrel és a szüleivel. Mondták is sokan, na ezek sem esznek sokáig egy kenyeret.
Második évben szakítottak. A fiú munkába menekült, azt beszélték akkoriban, még sírni is látták.
A gépállomás irodájába egy városi lány érkezett. Szülei, anyja függősége miatt elváltak, apai nagyanyjához költöztek. Egy éve annak, hogy közgazdasági végzettséget szerzett. Egyszerű teremtés volt, hálás minden jó szóért. Tetszett neki a fiú, de annak nagy bánata észrevétlenné tette a közeledését. Sündörögtek körülötte sokan, de mindenkinek csak a kedvességéből jutott, hamarosan barátokra lelt, mégis magányos maradt. Nem tudott a szívébe fogadni senkit. Szilveszter volt az egyetlen, akiért lobogott a szeretet lángja.

Elérkezett az egyetemista lány diplomaosztója, nagy ünnepséget csaptak, a fél falut meghívták, nem maradt ki az irodista lány sem, akit téesz pártitkára vitt magával.

Az ünnepelt egy csinos fiúval megérkezett, mintha a divatlapból léptek volna ki, mindezt tetézte, a fekete csillogó nyitott tetejű, kétszemélyes sportkocsi, amiben helyet foglaltak. A falu macskakövén, lassan, komótosan gördültek a  kerekek, mintha egy modern meséből léptek volna ki. Nőtt a kíváncsi tömeg, minden tekintet rájuk tapadt, találgatták, ki és mi lehet az ismeretlen? Fiatalon ekkora gazdagság, és hatalom, nem akárkinek adatik meg. A meglepetés akkor hágott a tetőfokra, amikor a pár bejelentette eljegyzést is ünnepelnek ezen az estén.
Nem váratott sokat magára a hatás, ahogyan az lenni szokott, az irigység mellett az aggodalom is szárnyra kapott. Nem valók ezek egymáshoz, hiába a pompa, azért a lány parasztszármazását megtagadni nem tudja, ruhát lehet cserélni, de gyerekkori mintát, gondolkodást-, és szokásformát nem. Józan paraszti ésszel máshogyan gondolkodik az ember, akárhány diplomát gyűjt be sorsa poggyászába, mondogatták a tapasztalt öregek.
Mint egy lakodalomban, hajnalig tartott, a nagy dínomdánom. A gazdag idegen brillírozott, jobbra, balra kacsingatott, számára játék volt a nagy felhajtás. Különösen az egyszerű, szomorú szemű lányt nézegette egyre gyakrabban, ahogyan ürültek a poharak előtte. A lány ebből semmit nem  vett észre. Szilveszterre gondolt, mennyivel más a csendes beszédű, nyílt tekintetű jóindulatú fiú, nem illett volna egy ilyen lányhoz...
 A múló órák az elfogyasztott alkohol egyre felbátorította a vőlegényt, a lányhoz lépett és táncra kérte, a menyasszony szeme szikrát szórt feléjük. A kikosarazott férfi egy pillanatra körülnézett, az eddig magasra tartott feje megbillent a nyakán, az arca eltorzult, nem szokott ő az ilyesmihez.
-Buta falusi liba, kire vársz? -sziszegte fogai között, ami azért nem sikerülhetett túl halkra, mert még azok is odakapták a fejüket, akik nem látták az előzményeket.
A lány összerezzent a gúnyos hangra, megszégyenülve ült egy pillanatig, apró pici útszéli kavicsnak érezte magát, amit épp most rúgtak odébb. Szemei megteltek könnyel, felállt és elhagyta a kultúrtermet. Az ajtóig hallani vélte, amint a szégyen bilincsei lábain megcsörrentek. Lassan bandukolt hazafelé, érezte valaki követi, nem sokára be is éri, a léptek neszéből erre következtetett. Máskor félne a sötét kihalt utcán, most nem érdekelte mi történik vele. Meghalt a félelem benne, a megaláztatás és a szégyen köpönyegege ráfeszült egész lényére, ennél rosszabb már nem jöhet. Lépteket halott mögötte, nem nézett hátra, jöjjön, aminek jönni kell, ennél rosszabb már úgysem jöhet. 

-Mi a baj, mi történt? - ismerte fel Szilveszter hangját.

Egy nappal később nem mesélte volna el, de akkor nem tudta magában tartani, megszégyenítésének történetét. A fiú átölelte a vállát, kissé közelebb húzta magához, sajnálta, átélte vele a megalázás minden pillanatának borzalmát. Mind a ketten tudták, közös áldozatai egy helyzetnek, de ez az este összeköti őket, barátok lesznek, örömüket és bánatukat megosztják egymással.

Ahogyan múltak a hónapok, szaporodtak a közös programok.
Történt, hogy a lány egyik reggel nem érkezett meg az irodába. A fiú aggódni kezdett, mert az utóbbi időben gyengélkedett. Nem sokkal később a kórházból telefonáltak, súlyos vakbélgyulladás miatt, azonnal meg kellett operálni. Az utolsó pillanatban fedezték fel a napok óta tartó rosszullétnek az okát, a vakbél körüli tályog a hasüregbe szivárgott, súlyos szövődmény lépett fel. Kritikus állapotban szállították az intenzív osztályra, géppel lélegeztették, sokáig harcoltak az életért, a fiatal szervezet végül megfutamította a halált, az élet győzedelmeskedett.
Szilveszter ez idő alatt döbbent rá, milyen sokat jelent számára a lány. A vasárnapi misén megjelent, gyónt és áldozott, pedig gyerekkora óta, amikor a ministrálást abbahagyta, nem volt Isten házának látogatója. Valahogy elmaradt, a hitét megtartotta, de vallását nem gyakorolta.
A lány lábadozása alatt minden szabad percükre együtt töltötték. Az egészség visszanyerését ünnepelték, amikor Szilveszter megkérte kedvese kezét. Csendes, szép lakodalom volt az övék. Egy év elteltével, kisfiú érkezett aranyszőke hajjal, kék óriás szemekkel, a következő évben is meglátogatta őket a gólya, őzike barna szemű, és gesztenyebarna hajú, cseppnyi lánykát tartott a csőrében, aki anyját formázta. Szépen éltek, gyarapodtak.
Közben gőgkisasszony, így nevezték a faluban-, egyre soványabban, sápadtabban, főleg gyakrabban jelent meg a szülői háznál. Kisfiát egy alkalommal a szüleinél hagyta. Volt is meglepetés, mikor a nagyanyja megjelent az óvodában, a gyerekkel. Nem sokkal később szivárogtak a hírek, válnak. A férfi új kapcsolatban él, a városban leggazdagabbnak tartott üzletasszonnyal.

Az asszony összeroppant, gyermeke ellátásáról képtelen gondoskodni. Viharos válásról lehetett hallani, óriási, hangos balhékkal, anyagi vitákkal. Volt az asszony családjának egy öröklött birtoka, az esküvőre eladták, hogy ne menjen a puccos házasságba, pucéron. Az osztozkodásnál egymás torkának estek úgy, hogy meg is feledkeztek a kisfiúról. A gyerek zaklatott volt, félt a hangos szótól, társtalanul, félrevonultan figyelt. Nem játszott senkivel, állandóan ugrásra készen állt, hogy menekülni tudjon. Egy emberkét engedett magához, az őzikeszemű kislányt. A kicsi lány egyre többször vitt játékot kis barátjának, megosztva a játék örömét, néha meg simogatta fekete fürtös fejecskéjét, ilyenkor mosolyogni is látták a kisfiút.

Ebben az időben történt, hogy Szilveszter felesége valami rendellenességet észlelt magán, este elmondta férjének, aki másnap orvoshoz vitte asszonyát. A vizsgálat nem tartott sokáig, hamarosan levél érkezett visszahívták, lesújtó eredményt tártak elé, rossz kilátásokkal. Kétségbe estek, ott a két gyerek fel kell nevelni! Nem adják fel, harcolni fognak! Álmatlan éjszakák, átsírt nappalok, következtek. Rettegve várták a fővárosi Onkológiai Intézet vizsgálatát. Híre ment a faluban, mekkora a baj. A falu apraja, nagyja szerette az asszonyt, mindenki sajnálta.

Meghallotta ezt a hírt a városból hétvégére hazaérkezett asszony, elment a bölcs öregasszonyhoz, tanácsot kérni, saját helyzetére, de ha már ott volt, rákérdezett Szilveszterék tragédiájára.
Kapott is választ mindenre.
A sajátjára, hogy gőggel vett sikernek, bánat az adóssága, viszont, ha kiegyenlítődik, a szomorúságot hordozni kell egy ideig, majd csak elfogy egyszer. Akkor tiszta lappal lehet kezdeni, egy olyan partiban, ahol nem játszanak cinkelt lapokkal. Szép értéket kapott a szülői házban, annak mentén, hozzátéve a saját gyűjteménye gyöngyszemeit, -kidobva az üveggyöngyöt-, fűzheti az élete láncát tovább, hogy milyen kapocs kerül rá, arra kell figyelnie.

Szilveszterékről annyit mondott. Egy lélek lakik két testben, így az erejük megkétszereződött, csatát már nyertek, ennek meglett az eredménye, most a háború győzelmét ünnepelik.
Nem értette az asszony, miket beszél az öreg bába, hogy lehet a halál árnyékában megnyert háborúról beszélni, tán csak nem az eszét veszítette? Kérdezett volna, de nem tette, tudta, hogy többet úgy sem mondana.
De, bizony tudta az, miről beszél. Szilveszter látogatta meg, nem is oly régen, örömszárnyakon érkezett, elmondta, minden rendben van, csak a leleteket cserélték fel.

Emlékei itt végéhez értek, öreganyja töpörödötten, kissé meggörbült háttal, ráncos, csontos arcával és gyönyörűen csillogó, tiszta tekintetével megjelent egy pillanatra az égen egy felhő mögül előbújva, búcsút intve neki. Biztosan így volt, nem csak képzelte, mert kezei még intésre álltak.

Elindult, várt rá a munka. A felesége szorgoskodott mellette, az eperfa árnyékában. Két hokedlira létrát fektettek, azon duzzadtak a dunyhák és párnák a napmelegében. Alig várták a délutánt, hogy megérkezzenek az unokák és elfoglalják a kis lakot...