2011.10.19. 22:24, Ekpafat
Tóbiás Klára rövid életrajza
1945. szeptember 10.-én születtem Szegeden. Iskoláimat Szegeden és Budapesten végeztem. Képzőművész család tagjaként szakmai alap képzettségemet, Tóbiás Imre szobrászművész édesapám, és Tóbiás György festőművész nagybátyám, irányítása alatt szereztem. Az ő folyamatos tanácsadásuk révén nem a szokásos négy év alatt, de harminc év alatt úgy érzem alapos és szakmailag felvértezett professzionális képzésben volt részem.
1983.-ban kérvényeztem munkáimmal a Magyar Képzőművészeti Alapba felvételemet. Ez akkor meg is történt, és azóta igazoltan is hivatásos művészként tagja vagyok a Képzőművészeti szakosztálynak. Elsődlegesen szobrászként tartanak nyilván, de számomra a festői zománc képek alkotása ugyan olyan fontos szerepet játszik életemben. Számtalan egyéni és közös kiállításom volt, itthon és külföldön is. A hazai kiállítások közül Egerben (Rudnay-terem), Szegeden (JATE aulájában), Baján (Művelődési-ház), Siófokon (Ezüstpart Hotel), Győrben (Vár Art Galéria), és Budapesten (Mednyászky-terem, Kossuth klub, Magyarok Világszövetsége, Hilton…stb), székesfehérvári (Vörösmarthy Színház), valamint az ópusztaszeri Emlékparkban voltak a legjelentősebb egyéni kiállításaim.
Közös kiállításaim a Kecskeméten működő Nemzetközi Zománcműhely keretein belül történtek. Külföldi kiállításaim közül a legjelentősebbek Finnországban voltak, itt több évig tartó egyéni vándorkiállításon szerepeltek zománcképeim. 1995. január 21.-i kezdettel nyílt egyéni kiállításom a Helsinki Magyar Köztársaság Nagykövetségének Kulturális Tudományos Központjában. Innen minden nagyobb Finn városba elkerültek munkáim, majd Észtországban; Tallinban és Tartuban is láthatóak voltak a képek. Szobrászatban kizárólag a köztéren elhelyezett szobrok érdekelnek. 1989-ig köztéri mondanivalóm nem volt. A rendszerváltás hajnalán állítottuk fel Röszkén az első II. Világháborús magyar emlékművet, mely a megfeszített ember keresztje nevet kapta. Ezt követően 2000-ben szeptember 24.-én állítottam fel Mórahalmon az Árpád-házi szentek kútját, ugyanezen év december 22.-én a szegedi Klauzál téren avatták fel a Millenniumi díszkutamat, mely már csak Oroszlános kút néven vonult be a köztudatba. 2001-ben Földeákon állítottam fel a Szent László szobrot. 2004-ben emléket állítottunk a szegedi Zsótér Andornak, kinek domborműve a szegedi Virágcukrászda falára került. 2006. augusztus 20.-n Kisteleken állítottuk fel a második Szent László szobromat, mely az előzőhöz képest teljesen más megfogalmazásban került a köztérre. 2006 októberében került sor a Magyar Pieta 1956-os emlékmű felállítására, a szegedi Dóm mellett, és Pápán a Várkertben. 2007-ben szintén augusztus 20.-n egy másik Árpád-házi szentnek állítottunk szobrot Kisteleken Szent Erzsébetnek. 2008. október 22.-én Wass Albert emlékművet sikerült felállítani a szegedi Kálvin téri református templom védő szárnyai alatt. Ezt követően fogtam hozzá Szent Istvánt ábrázoló lovas szobrom mintázásához, sajnos egyéb akadályok miatt ezt a szobrot 2009-ben nem sikerült felállítani, de minden remény megadatott ahhoz, hogy 2010. augusztus 20.-n Kisteleken a felújított főtéren sor kerüljön e szobor avatására.
A szobrászat területén életem legfőbb vágya a Csodaszarvas emlékmű megalkotása és megvalósítása. Meg vagyok győződve arról, hogy az általam tervezett eredetmondánk rendkívüli jelentőséggel bírna. Talán soha nem volt még olyan szükség nemzetünk gyökereinek felelevenítésére és ápolására, mint napjainkban.
A másik ilyen vágyam a Csaba királyfi visszatérését ábrázoló lovas szobor csoport megalkotása.
Munkáim bemutatásakor azt remélem, hogy minél többen megismernek, annál többen belátják a nemzetünk múltját felidéző szobrászat jelentőségét, fontosságát és segítőkezet nyújtanak a két utóbb felsorolt szoborcsoport megvalósulásához.
Művészi hitvallás
Isten az Ő képének mására és hasonlatosságára teremté az embert. E bibliai mondatot így folytathatnánk: az ember pedig, hálából ezért a hasonlatosságért, az ő lelkének zenéjével, művészettel adózott a teremtőnek, embertársai nagy gyönyörűségére.
Mi más lehetne a művészet, mint a lelkünkből feltörő hálaadó ima?
Hogyan tudna a sátán rosszabbat művelni, mint ezt az emberi és egyben isteni arcot megbecsteleníteni, a művészet arcát összetörni, gépivé, zavarossá, üressé, semmitmondóvá alacsonyítani szószolóin keresztül?
Aki e sorokat megmosolyogja, az is tudja, hogy mindez cáfolhatatlanul igaz.
A művészetben úrrá lett mai káoszig talán az vezetett, hogy a felszaporodott álszent hazugságokat megsokalló egy-két bátor görbe tükröt próbált tartani a világ elé, a torzkép azonban, ilyen értelembe véve, nem vált botránykővé. A kifigurázottnak tetszett, sőt, csakis neki tetszett. Mondjuk ki végre, hogy a polgárpukkasztásnak szánt halabala az állítólagosan célba vett pénzéből tudott fennmaradni és virágozni még ma is. Ez a művészet Júdás pénze. A lélek ettől haldokolni kezd szégyenében.
Mert a művészet nem úri passzió! Nem a jót röhögjünk a „sznobokon” című versengés tehetségtelen, gátlástalan nyeglék körében! Nem lehet a „király új ruhája” sem- az ember, a mindennapi ember mindennapi lelki szükséglete! A művészet a lélek kenyere! Nélküle az ember elenyészik.
Feltörni vágyó érzelem ez, az első tánclépéstől, az első énekhangtól kezdve, a napjainkban épülő építészeti remekművekig. Mintha a föld hasadna meg és egyenesen megnyílott szívéből törnének elő Csete György Istennek, embernek otthont adó szentélyei, emlékeztetve az építészet ősi és eredendő szépségére és értelmére. Az emberi méltóság helyreállítói ezek az alkotások. Az értelmes emberi lépték őrzői.
E vonatkozásban úgy érzem, hogy az egész világ előtt példát mutat a magyar művészek egy- igaz, hogy nem túl széles, de annál jelentősebb- csoportja, akik nem hajlandók öngyilkos Flemingekként zokszó nélkül menni a halálba vezető úton. Megpróbálják megőrizni, felfrissíteni az ember Istentől kapott és már lassan elmosódásra kárhoztatott arcát.
S ha már a magyarság kerül szóba, el kell itt mondanom, hogy magyarnak lenni- a nemzeti tudatban ez soha nem volt faji meghatározás. Magyarnak lenni minőségi hovatartozást, magyarnak lenni hitvallást jelent!
Nemzetünk nagyjainak ereiben olykor sokféle vér csörgedezett még a magyar mellett, de ez soha nem keltett semmiféle ellenérzést, visszatetszést, sőt, Isten akarata szerint, minden nemzettel szemben befogadásra mindig kész volt nemzetünk. A számtalan csapás és pokoljárás ellenére, amit népünk elszenvedett, sem vesztette el hitét.
Így krisztusi példaként kell, hogy álljon sorsunk örök időkig!
Az emberi élet méltóságának megőrzéséért ennyi küzdelmet még sehol sem vívtak. Nálunk minden századik embernek prófétának kell lenni már ahhoz is, hogy puszta létünket megtarthassuk! Ez a próféták földje itt, Európa közepén!
Hitvilágunk kiirthatatlanul él, gazdag népművészetünk virágaiba rejtve. Hagyományaink ízét őrzi egyedülálló és szép nyelvünk dallama. Szertartásaink a hétköznapok egyszerű és mindennapi szokásaiban lapulnak, bárhová is vet rossz sorsunk bennünket.
A magyarság pusztulása a gonosznak Isten felett aratott győzelmével lenne egyenlő!
Magamat a magyar művészet, egyetemes értelemben véve pedig az emberarcú művészet jegyében köteleztem el. Olyan szerencsés vagyok, hogy álmaimat a világ legszebb és legidőállóbb anyagaiba; tűzzománcba és bronzba zárhatom. Ahhoz, hogy megleljem nyugalmamat, még sok mindent el kellene mondanom, meg kellene mutatnom abból a világból, amit képzeletemen keresztül egy magasabb hatalom látnom enged.
Semmi mást nem akarok, csak ezeket az üzeneteket és népem szavát közvetíteni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Csodálom az asszonyt, mint EMBERT és a művészetét! Gratulálok további sok sikert kívánva, és köszönöm, hogy megismerhettem.