Díszmagyar kosztümöm története 1942-ben kezdődött

A minden porcikájában magyar orvos úgy döntött, esküvőjére finom gyapjúból készítteti el alkalmi ruháját. A gondos szabó pontos munkájának meg is lett az eredménye, Gyönyörű öltöny született a kezei nyomán.

Az évek múlásával, a kor előre haladásával a doktor kihízta szép ünneplőjét. Az is igaz, akkoriban Csáktornyán, - ahol hívatását teljesítette, nézték volna jó szemmel, a gazdag zsinórdíszítésű magyar ruhát.

Nem sokkal később, vagonban találták magukat, mivel nem tettek esküt a nemzetüket megtagadva, Jugoszlávia mellett. Kevés holmit hozhattak magukkal, de az esküvői öltöny ott lapult a dunnahuzatban.

Egy dunántúli kisvárosban fogadták be őket. Féltve őrzött kincsüket minden évben kikefélték, megszellőztették, és egy új csokor levendula kíséretében a védőhuzatba visszatették. Titkon néha egy-egy barátnak elővették, megmutatták.

Egy szép tavaszi napsütésben a szellőztetés után kint maradt a finom kelme. Pedagógus anyósom, amikor nyugdíjba ment, gondolt egyet és elvitte a szabóhoz. Egyik kirakatnézéskor megakadt a szeme egy gyapjúszöveten, ami szinte teljesen megegyezett az esküvői öltöny anyagával.  Vásárolt belőle egy aljnak valót, és az ügyes szabó, zsinór-igazítással a zakóból női kosztümkabátot varázsolt. A frissen varrott szoknyával igényes kosztüm lett belőle.

Először csak vasárnapi misére vette fel, később kedvelt ünneplőjévé vált. Vegyes érzelmekkel fogadták az ismerősök, ismeretlenek. Volt, ki csodálta, mások megvetették, szóvá is tették, magyarkodásnak titulálták.

Anyósom halála után megörököltem. Tisztítás-, és a szoknya átszabása után én is magamra ölthettem. Nagyon megszerettem. Nemzeti-, és családi ünnepeinken ebben jelentem meg. 

Jó pár éve volt utoljára rajtam, akkor már alig tudtam a cipzárt felhúzni. Eljárt az idő felettem, a karcsúságom is tovaszállt.

Egyik húgom lányának ajándékoztam a féltve őrzött kincsemet. A szoknya nem az ő mérete, de a kabátkát párszor felvette. Valami gond lehetett, mert hamarosan visszakerült hozzám. Ismét levendula csokor van a zsebében. Hamarosan elajándékozom valakinek, aki szívesen hordja majd és méret azonos alakkal rendelkezik.

Titokban már tervezgetem, nézegetem, lehet, hogy nem is oly sokára meglepem magam egy új Bocskai kosztümmel. Még gyűjtenem kell rá egy kicsit, de ha megélem, meglesz.