A Kerék csak pörög...

Látod e a kisgyermeket, aki kezében virággal táncol? Ő te vagy, amikor még ártatlan voltál, kisgyermekként. Vagy én vagyok, amikor még ártatlan voltam, kisgyermekként. Beszéltünk, átéltünk. Újra, és újra. Régi gyermekkori emlékek, a tisztaság vágya. Anya és gyermek kapcsolata, ami meghatározta mai valónkat.

Álmomban újra kisgyermek voltam. Kicsi, izzadó kezemmel halott apám kezét fogtam, és nagyra nyílt, bámuló szemekkel néztem az Óriáskereket. – Apa! Üljünk fel!- kértem izgatottan nézve, ahogy a kerék lassan forog, fel és alá. Végül felültünk. Forgott a kerék, csak forgott, körbe-körbe. Először élveztem a pörgést, de végül elkapott a rettegés. Ki akartam szállni. Könyörögtem apámnak:- Apa! Apa! Állítsd meg! Kérlek, állítsd meg!- könyörögtem hisztérikusan. Rám nézett üres szemeivel, és azt mondta:- Nem tudom megállítani! Ez a kerék örökké forogni fog! Ekkor elkezdtem kétségbeesetten zokogni, és elhatároztam, ha megnövök, én kiszállok az Óriáskerékből.

Ragyogó, napsütéses nap volt, igazi vénasszonyok nyara.  Újból felmentem a dombra, most lassan sétálva, meg-megállva, nézelődve közben. Ott voltam. Leültem egy padra, fejemet hátrahajtva figyeltem a végtelenül kék eget, amikor megjelent az Önzetlen Szeretet egy kiskutya képében. Farkát csóválva rohant oda hozzám, és lelkesen elkezdte nyalogatni kezem, majd egy varjú után vetette magát vidáman csaholva. Öröm volt nézni a kis szeleburdi szeretetcsomagot! Elnevettem magam, majd felálltam, és hazafelé vettem az irányt, élvezve, ahogy a nap simogatja finom melegével tarkómat.

A hajléktalan hölgy mesélte az életét, én csak hallgattam. Iszonyú, nyomasztó volt története, tele erőszakkal és árulással, de ő büszke maradt, és tiszta szemmel nézett a világra. Örültem, hogy találkozhattam vele. Minden jót kívánva váltunk el egymástól. Mikor elváltunk, visszanéztem, és ő lelkesen integetett.

Valamit még mondani akartam, de már hátat fordított a kedves, így csak egy nagy adag könnyet nyeltem. Így jártam. Porig alázva mentem utamra. Sűrű erdő avarjában tapostam járatlan utam. A szürke, göcsörtös ágú fák ágain varjúk károgtak. Mentem, az út végén várt rám az ismeretlen.

 Várom a halált, és el is jön majd, ha itt lesz az ideje. Addig élek. Beszélek. Szenvedek. Örülök. Sírok és nevetek. Elfojtok. Kitörök. Tapasztalok. Érzek. Tanulok. Egyszerre vagyok erős és gyenge. Óriáskeréken ülök. Forgok, körbe-körbe. Nemsokára utam végére érek. Nem félek. Nincs mitől.