kép: st. kép és fotó (admin1)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer  a Fekete erdőn túl egy szénfekete szemű kislány. Azt mondják az emberek, hogy amikor ő született, olyan sötét lett, hogy az ember a saját orráig nem látott el. Másnap csodálkozva vették észre, hogy a kislány szeme éppen olyan fekete, mint az az éjszaka volt. El is nevezték éjfekete szemű Marikának.
Telt, múlt az idő, egyik este éjfekete szemű kereste a cicáját, de nem volt sehol. Kiment a házból és a kertben nézett utána. Olyan sötét volt, még csillag sem járt az égen, de ő mégis mindent látott. Mikor  megtalálta a cicát és elmondta az anyukájának:            
- Édesanyám, az előbb kimentem,  és nem volt csillag sem az égen, mégis láttam mindent. Mi lehet ez?
- Jaj lányom, akkor te sötétben is látsz? Nagyon eltitkold, nehogy baj legyen belőle.
Hát titkolta szegény, titkolta, míg lehetett, ám de egyszer megint kiment valamiért és látta, amint egy vén boszorkány tartotta elé a seprűt, hogy elbotorkázzon, de ő kikerülte. Mérges lett a boszorkány, mert az nem lehet, hogy a lány látja a seprűjét. Még inkább áll eléje és a sötétben mindenképpen el akarta gáncsolni.
Igen ám, de éjfekete szemű mindig kikerülte a boszorkányt.
- Na megállj, jó, hogy tudom, hogy te milyen vagy. - mondta zsörtölődve és azzal felpattant a seprűjére és elrepült.                                        
Másnap éjfekete szemű ment át a szomszédba. Látta ám, hogy a szomszéd meg volt babonázva. Haragudott a feleségére, mert a boszorkány az éjjel valamit megitatott vele.
- Jó hogy jöttél éjfekete szemű, nézd meg az uram miket csinál. Mitévő legyek, mert minden ok nélkül engem bánt. Egész nap neki dolgozok, főzök, takarítok, és mégis engem gyaláz. Mi ehet ennek az oka?
Megbabonázta valaki, de ne félj, az éjjel meglesem ki volt az. Cseréljünk ruhát. Te menj el hozzánk én meg itt maradok nálatok.
Hát jó, hamar ruhát cseréltek, majd éjfekete szemű estefelé ledőlt az ágyba. Már nagyon sötét volt, de a szomszéd ember nem jött haza még. Egyszer csak megérkezett a boszorkány és odakészített egy pohár tejet az asztalra. Olyan sötét volt, hogy még a boszorkány sem vette észre, hogy  ki alszik az ágyban. Éjfekete szemű azonban látott mindent. Amikor a boszi elment, kikelt az ágyból, elkapta a pohár tejet és kicserélte, majd hazament és azt mondta az asszonynak:
- Menj vissza és éjfél után szólj hozzá, most meglátod nem lesz durva veled.
Úgy is lett, a szomszédasszony meglepődve látta, hogy az ura megint a régi. Nagyon hálás lett Éjfekete szeműnek. Ám, de reggel felé jött, megint a boszorkány és belesett az ablakon. Nagyon mérges lett, amikor meglátta, hogy a férj és a feleség kibékülve alszanak egymás mellett.
Ki lehetett az, aki a pohár tejet kicserélte? - töprengett a boszorkány. - Ki lenne más, - jutott eszébe hirtelen - csakis az éjfekete szemű Marika. Tervet forralok ellene. - azzal máris ott helyben egy szép aranyszőrű cicává változott. 
Szépen odaült Marika ajtajába és elkezdett keservesen nyávogni. Marika meghallotta, hogy a cica bajban van. Kiment bévitte, megetette, és adott neki szállás helyett a kuckójában. Bár csak ne adott volna, mert a cica alig várta, hogy eljöjjön az este és Marika egyedül maradjon.
Lassan ment lefelé a nap, Éjfekete szemű nekiállt megmosdatni a cicát.  Mosdatgatta, és mintha a boszorkány lehelete csapta volna meg, amint közelebb hajolt. Hamar elkezdte fésülni, ekkor még jobban csodálkozott, hiszen a cica szőre valóban olyan volt mintha aranyból lenne.
- Nem vagy valódi cica. - mondta neki éjfekete szemű Marika. - Ma éjjel nem fogadhatlak be a szobámba, mert nem vagy igazi cica, valamilyen mesebéli lehetsz cica képében. Kérlek szólalj meg, mert ha nem, be kell csukjalak egy ólba.
Hej, a boszorkány mérgelődött, dühöngött, de nem mutatta. Sőt megszólalni sem mert, nehogy Éjfekete szemű felismerje. Hagyta, hogy becsukja az ólba. Marika bent volt a házban és várta az éjfélt, mert állítólag akkor történnek a megmagyarázhatatlan dolgok. Pontban éjfélkor, kiment  a ketrechez és a sötétben figyelt. Látta, hogy a boszorkány nem vette őt észre. Ennek örült és csak várt, várt. Hát egyszer csak a boszorkány átváltozott. Éjjeli lepke lett belőle és kirepült a rácson. Éjfekete szemű sem volt rest, elkapta a sötétben. Markába zárta jó erősen és elindult hazafelé. Hát amint ment bé a házba, látta, hogy egy bagoly ott ült a küszöbön.   
Megszólította:
- Jó éjt bagoly, mi járatban minálunk?
- Én téged várlak, éjfekete szemű, kérlek add nekem azt az éjjeli lepkét.
- Adom én  szívesen, hiszen félek tőle. - mondta a lány és máris átadta. Akkor a bagoly egy szempillantás alatt lenyelte.
- Köszönöm éjfekete szemű, hogy nekem adtad. Hálám jeléül fogadd el tőlem ezt a törpét. - akkor előjött egy picike törpe.
Illendően köszöntötte éjfekete szeműt és meghívta a törpék országába. Mire a lány észbe kapott volna már ott is voltak? Nem is bánta meg ám, hisz annyi mindent látott, annyi szép kincset és mindenféle érdekességet, hogy szeme-szája tátva maradt.
- Szívesen itt maradnék a te országodban, mert itt minden olyan szép, ügyes és hasznos, hogy nem tudok bételni vele.
- Maradj minálunk éjfekete szemű - kérlelte a törpe, hisz ezt annyira jó ötletnek tartotta, hogy el sem tudta volna képzelni másként, de a lánynak más ötlete támadt.
Azt találta ki, hogy a törpe adjon neki egy kis pónit, amellyel bármikor meseország közepébe, vagyis a törpék országába száguldhat. 
Úgy is lett, azóta mindig az van, hogy a lány gyakran eltűnik. Olyankor a törpék közt érzi jól magát, máskor meg csak úgy hirtelen visszatér és tele a ruhája, háza, kertje apró és értékes ékszerekkel. Mindenki csodájára jár.
Így volt, mese volt, aki nem hiszi járjon utána.