Hajléktalanok között...  Ma ők, holnap akár mi is lehetünk...

Emlékszünk-e még, hogy volt egy hely, szép környezetben, kedves ápolókkal, orvosokkal, ahol a megbomlott elme, nem jelentette, a kitaszítottságot. Betegek élték a mindennapjaikat,  megszokva ingerszegény környezetüket. Tudtak örülni, a kellemes napsütésnek, sétáltak a parkban, gyakran  szerelem is szövődött közöttük, a boldogság szele is meglegyintgette beteg lelküket. Lehangolódtak ők is, mint bárki más az esős őszben, de biztonság köszöntött rájuk minden évben  a téli hóesésben. Aztán jött, a hírhedt deform... Nem elírás, én már csak így nevezem.

Nem kellettek a "semmirekellők", minek nekik meleg szoba, étel és lakhatás, no meg fizetni az ápolókat...
 

Túl elegáns az épület, és a gyönyörű park az ilyen   embereknek..                                                                   

Jól ellehet adni barátnak, vagy olyannak, aki majd honorálja. A tervet tett követte. A budai patinás épületet átjátszották, a betegeket utcára rakták. Igaz, kaptak ők zárójelentést, bele is volt írva, hogy gondozásra kell járni, és rendszeresen gyógyszert kell íratni, amit az orvosi utasítás szerint be is kell bevenni, hogy az állapotuk stagnáljon.

Gondoljunk bele, azok, akik éveket, évtizedeket töltöttek ingerszegény környezetben, megszokva a monoton életvitelt, milyen hatással lehet rájuk a hajléktalanság, kilátástalanság, néha agresszívitásba torkolló hatás. Ugyan kérem, pontos időben orvosi ellenőrzés, gyógyszerfelírás, és öngyógyszerelés? Ha ezt az önálló életvitelt képes lett volna a beteg biztosítani magának, nem lett volna szükséges az intézeti ellátásra.

Nem volt képes, azért került állandó felügyeletet biztosító intézetbe, Ön-, és közveszélyessé válása bármikor bekövetkezhet, főleg a nem megfelelő gyógyszer beállításnál, vagy környezeti hatásra. Nem csak kitaszította magából a társadalom őket, de   a reményt is elvették tőlük az élhető élettől. Ki mer itt egyenlőségről, alkotmányosságról beszélni?  Hol az élet védelme? Amíg mi emberek, képesek vagyunk a hajléktalanok mellett elmenni, nagy ívben kikerülni őket, nyugtatgatva magunkat, hogy saját hibájukból… addig bármit megtehetnek. Hajléktalanok, és a saját hiba. Sokat gondolkodtam azon, mi az, hogy saját hiba. Hivatalosan egy közepes város lakóinak számát mutatják a mutatók. Képzeljük, egy városnyi ember, tető nélkül.

A hajléktalanság nagyon sok részből tevődik össze. Talán első helyen nézzük, a valamikori munkásszállásokon élő fizikai munkásokat. A nagy építőipari cégeket felszámolták. Ezeknek az embereknek a zöme, állami gondozottként került munkásszállóra. Esélye sem maradt, családba kerülni, aztán egy részük valóban, a hobók szabadságát élve, soha nem akart más életformát. Közöttük meglehetősen sok az elvált férfi, aki önkormányzati lakását a válás után kénytelen volt elhagyni, munkája megszűnt, így az utcára került. Családok munkahelyeit számolták fel, a gyárak, üzemek bezárásával, hitellel terhelt lakásban élték napjaikat. Egyszerre a bevétel helyett csak a kifizetetlen számlák sokasodtak, majd jött a jelzálog, és a kilakoltatás. Újabban százezer család felett inog a tető... Saját hiba? Érdemes elgondolkodnunk rajta.

Nem kevés áldozata van a rendszerben, a lakásmaffiának. Majd hozzájuk csapódtak a pszichiátriáról kiebrudalt betegek.

Egyet nem értek, ha volt helye, az épületben a köztörvényes, szökésben lévő bűnöző volt miniszterbarátnak, miért volt olyan sürgős, a betegeket az utcára lökni? Talán a nevezett úr, nem szívesen látta őket, vagy a látogatóit zavarta, a beteg ember látványa.

Rengeteg pénz megy el felesleges dolgok népszerűsítésére. Milliárdok!

Talán, ha ezeket az összegeket, a hajléktalan ellátásba fektetnék, a lerobbant munkásszállásokból, lehetne olyan hajléktalanszállókat létesíteni, ahol lehetővé tennék az állandó ott lakást, azok számára, akik munkát vállalnának. Az első lépés lehetne, a társadalomba való visszatalálásra. Néha úgy érzem, tudatosan vannak az utcákon hagyva, mintegy elrettentő példaképpen, figyelmeztetőnek! Vigyázz magadra, tartsd a szádat, ne gondolkozz, ne mondj ellent a regnáló hatalomnak, mert ellenkező esetben, itt találhatod magad közöttük.

Ha háborogsz, elveszíted a munkád, fizetésképtelenné válsz, belerokkanhat a családod, őket is elveszítheted, nem csak a tetőt, a fejed fölül, és itt kötsz ki, ahonnan nincs vissza út.

No, de térjünk vissza, azokhoz, akik még betegek is, hogy bírják azokat a megpróbáltatásokat, atrocitásokat, amelyeket soha nem ismertek eddig?

Istenem, hogy engedhetjük ezt meg, mi egészséges emberek, vagy ennyire közömbösöket vagyok egymás iránt, hogy ezt is elfogadjuk?

 

*

A Magyar Orvosi Kamara oldalán olvastam akkoriban a következőt:

"Lesznek olyan betegek, akik hajléktalanszállón élik le az életüket"

A magyar pszichiátereknek fogalmuk sincs arról, hány olyan beteg lehet akár az utcán vagy hajléktalanszállókon, aki az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával elveszítette az orvosát - mondta az InfoRádiónak a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökségi tagja.

Német Attila, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Ambulanciájának vezetője hozzátette: folyamatosan kerülnek elő a betegek, akiknek elfogyott a gyógyszerük és visszaestek.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 700 ezer lakost látott el, közülük körülbelül 10 százalékot érintett valamilyen pszichiátriai betegség, az elmúlt években tehát 70 ezer beteg fordulhatott meg a jogilag szeptember 30-i hatállyal megszűnő intézményben - mondta az InfoRádiónak a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökségi tagja, a Semmelweis Egyetem pszichiátriai ambulanciájának vezetője

Német Attila hozzátette: az OPNI-ban sok speciális ambulancia működött, amelyeket papíron más kórházak kaptak meg, sokszor azonban csak a feladatot vállalták át, ám az orvoscsapatok nem kerültek át a másik intézménybe.

A szakértő szerint a legnagyobb probléma az, hogy a páciensek, akik stabil állapotban is visszajártak az OPNI-ba, ma már nem biztos, hogy megtalálják korábbi kezelőorvosukat. Biztosan vannak betegek, akik még mindig kallódnak valahol - hangsúlyozta.

Az intézet bezárása óta már eltelt annyi idő, hogy a páciensek gyógyszerszedés nélkül visszaessenek - mondta a Semmelweis Egyetem pszichiátriai ambulanciájának vezetője. Hozzátette: valószínűleg lesznek olyan betegek, akik hajléktalanszállón élik le az életüket.

Lehetséges, hogy ezeket az embereket a szállóról küldik be valamelyik pszichiátriai osztályra, ám a hajléktalanellátás sem központosított, vagyis nem lehet tudni, ki hová kerül - magyarázta Német Attila.

Az OPNI-ban kezelt betegek kórlapjait sem lehet most visszakeresni, azok az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnél vannak, így a páciensek új orvosai nem ismerhetik meg kezeltjeik kórelőzményét sem - mondta a szakértő.

Amióta megszűnt az intézet, a Semmelweis Egyetem pszichiátriai ambulanciáján ugyanolyan ágyszámmal és ugyanakkora stábbal három és félszer annyi beteget kell ellátni, mint korábban - fűzte hozzá Német Attila.

Mi lesz a sorsa?

Szeptember 30-ával szűnik meg jogilag az OPNI, a betegdokumentációk az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) egyik telephelyére kerültek. Ez történik majd azokkal az eszközökkel is, amelyeket nem sikerült eladni a börzéken - mondta az InfoRádiónak a szervezet főigazgatója.

Kárpáti Zsuzsanna hozzátette: az OPNI épületében már csak kisebb javításokat és a végső adminisztrációs munkálatokat végzik. Ennek végeztével, november közepén az EKI a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek adja át az épületet.

Az EKI főigazgatója cáfolta, hogy a korábban az OPNI-ban kezelt betegekről szóló dokumentumok visszakereshetetlenek lennének.

A más kórházakba átkerült osztályokon korábban kezelt páciensekről szóló dokumentumokat megkapják a feladatott átvállaló intézmények. A többi kórlap az EKI-nél marad, és bármikor visszakereshető lesz - magyarázta Kárpáti Zsuzsanna.

Torda Júlia

InfoRádió


(2008.09.26. 09:51)” eddig az idézet
 

*

Döbbentem lehetett olvasni, nyolcvanmilliós eladási árról...
Azóta évek teltek el, a betegek, hajléktalanok, az utcán. Ugyan ki felügyelte, hogy mikor kellene menniük, kontrollra, receptért?

Hallani, hogy eltűntek, -*eltüntették?-  a kórlapok, így ha már papíron sincsenek , "nem is léteznek".

Még csak annyit. Nagyon sok ember válhat pszichiátriai beteggé, amit fiatalként el sem képzelnek. Nem tudhatjuk, nekünk, családunknak mikor kell szembenézni, hasonló helyzettel. Az egészségesekből lehetnek bármikor betegek. Nem épülnek, hanem leépülnek osztályok, intézetek, intézmények. A magáról gondoskodni nem tudó beteg ember nem maradhat felügyelet nélkül, ezt nehéz családban is megoldani,  soha ne felejtsük el, ha beteg embert látunk, hogy holnap mi azokká válhatunk.

*saját megjegyzésem

*

Nézzük meg mit lehet tudni az OPNI születéséről

*

"OPNI a 19. században kórházként épült tébolyodott betegek számára.

Habár 800 betegre tervezték az épületet, végül 500 beteg számára elegendő hely épült fel. 1868 decemberében nyitotta meg kapuit a kórház. A négyemeletes 4 szárnnyal rendelkező épületen kívül a kórháznak volt egy 75 hektáros erdője és parkja, saját mosodája, sertés farmja, színházterme, kápolnája, uszodája és teniszpályája, egyfajta lakónegyed a doktorok és az alkalmazottak számára.

1945-ben a betegeknek el kellett hagyniuk a kórházat, mivel az orosz Vörös Hadsereg itt rendezte be főhadiszállását. A szovjetek 1946-ban elhagyták az épületet, így a betegek (együtt 800 menekülttel és TBC-s beteggel, valamint 150 tébolyodott szovjet katonával, akiket a Vörös Hadsereg hagyott hátra) vissza tudtak térni az intézetbe.

A második világháborút követően az OPNI a mentális kezelések nemzeti központjává vált, majd nemzetközileg elismert kutató központtá.

Az intézetet 2007-ben hirtelen bezárták. A bezárás valódi oka a mai napig ismeretlen.

Forrás: (flickr.com)

Módosítás dátuma: 2011. május 03. kedd, 14:56"

 A részletet és a fenti képet TALLÓZTAM: innen...

>>tovább