2011.08.22. 22:47, miner
Arany János él még, mint fénylő üstökös,
úgy jött közénk egykor, mint legnagyobb regős.
Nincs azóta senki, ily magyar poétánk,
noha van egy Adynk, s van József Attilánk.
Arany az óriás, Arany a sziklacsúcs,
gránitkő a műve, mindig járható út.
Jaj, hányan letértek, s nem engednek mást sem,
hogy azon járjon, nehogy ő is szikla legyen.
Ó, de ne higgyetek ifjak, ne higgyetek,
Arany nyomdokán ti nagy költők lehettek,
csak a korcsnak "uncsi" képzetten jót írni,
léha lelke szennyét cédán kiteregetni.
Ám, aki jót akar, annak érték a tisztesség,
s fennkölt hevülettel fényből kell szülessék.
Mint komoly ügyésznek, olyan a témája,
mint a fehér vászon, békés felfogása,
mint a képzett huszár, vív honért edzetten,
össze mégse roppan, bízik a szó erejében.
Sok ellenségünk van, külső-belső "szónok".
Írni kell, jót írni, magyarként nincs barátod!
Nem kell a magyar szó, Európa latin,
bárki, ha betoppan, tolmács a müezzin.
Országunk belsejét bénítja a bla-bla,
szégyen volna, hogyha vendég megszólalna
nyelvünkön, s mindamellett tán Isten csodája,
hogy magyar szót ejt ki a szlováknak szája?
Népek gyűlöletén most siess túl tenni,
hogy ki voltunk egykor, nem lehet kimondani.
Így kövessük Aranyt, nyers, magyaros búban,
hisz van még dolgunk sok, itthon, szép hazánkban.
Tán feljön még a napunk, éltessen a remény,
nagy kolonc vállunkon, de lelkünk kőkemény.
Nem fogunk elesni, megmutatjuk megint,
voltunk, vagyunk, leszünk, s gyözünk, mint eleink.
Kép: Arany János portréja
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Gratulálok szép megemlékezésedhez.