Az ember ül az üres lap előtt, melyet tartalommal kell megtöltenie. Egyetlen munkaeszköze az agya, mely pörög, vagy éppen lustán pihen. A téma kiválasztása a legnehezebb. Miről meséljen?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki egyszer azt vette észre, hogy a szerző róla ír! Durcás lett nagyon! Kezét csípőre téve kiszólt a szerzőnek:- Szerzőkém! Nem kellene! Tudod, milyen szégyenlős vagyok!

Szerzőnk megvakarta fejét, és így válaszolt:- Én ne tudnám! Hisz én alkottam karaktered, mely egyenes, szókimondó ember képét rajzolja a kedves Olvasó elé! Be akarom mutatni, rajtad keresztül a Jóságot, a Gonoszt, az örök küzdelmet a Rosszal! Azt akarom, hogy az Olvasó borzongjon, és nevessen! Azt akarom, hogy történeteden keresztül a végkifejletben elnyerje méltó büntetését a Gonosz! Addig viszont sok viszontagságon kell keresztülmenned!

A fiú dühösen felkiáltott:- Nekem? Tudod mikor! Miért nem írsz inkább magadról? Menj te át sok viszontagságon! Én nyugodtan akarok élni Fantázia birodalomban!

A szerző zavartan felelte:- Tudod, én is nagyon szégyenlős vagyok! És félős is ráadásul! Nekem nincs merszem megküzdenem Korrupció sárkánnyal, a Közbeszerzési Tender szörnnyel, vagy az Emberi Közöny nevű óriással, akik ott laknak Tékozló Abszurdisztánban! Nem! Nekem nincs erőm megküzdeni ezekkel a fenevadakkal!

A fiú sóhajtva megrázta fejét.

- Márpedig neked kell szembeszállni a Gonosszal, mert én csak a te fantáziádban létezek, de a szörnyek valóságosak! Szállj szembe velük! Nem lesz könnyű, de te megcsinálod! Élj az erővel, mely megadatott neked! Ébreszd fel az embereket! Csapd fejbe Emberi Közöny óriást a Szeretet kalapácsával! Akkor az emberek felébrednek, és szembeszállhattok a Korrupció sárkánnyal és a Közbeszerzési Tender szörnnyel is! Visszafoglalhatjátok Tékozló Abszurdisztánt, és akkor visszakapja régi nevét és dicsőségét! Ez csak rajtatok múlik, igazi, hús-vér embereken!

A szerző leesett állal bámult a már nem üres lapra. Hogy ez neki eddig nem jutott eszébe! Igaza van ennek a fiúnak! Nemhiába! Csak ő találta ki szókimondó, egyenes jellemét!

 

Üres lap 2.

Szerzőnk állára tett tenyerével támasztja fejét, és próbál úgy nézni, mint Ady Endre, hátha ettől megjön az ihlet, de azt várhatja!

- Ezt az üres lapot akkor is megtöltöm! – kiált fel némán, és a billentyűk közé csap.

A Fantázia birodalomban csend honolt. A fiú kispárnáját átölelve aludt, szájából nyál csordult. Álmodott. Egy hatalmasra nőtt törpével küzdött, Dilemmával, aki már-már fölébe kerekedett, de ő egy váratlan csellel fordított, és éppen kétvállra fektette volna, amikor hirtelen felriadt. Dühösen kinézett a lapból a Szerzőre, aki egy tollvonással ébresztette fel, arcán kaján vigyorral.

- Miért nem hagysz aludni? Nincs jobb dolgod, mint engem zaklatni? Hát van neked szíved?

- Hogyne lenne! Bocsánat! Unatkoztam! Van kedved beszélgetni?

- Nincs! – mondta durcásan a fiú, majd hátat fordított, karjait mellkasa előtt keresztbefonva, lábával idegesen topogva.

- Pedig most nagyon fontos dologról van szó! Megjelent a környéken több titokzatos idegen! Amerre járnak, békétlenséget szítanak! Vezetőjük fekete köpenyben járja a vidéket, arcát álarc takarja, szeme vörösen világít, s azt suttogják, a neve Válság Őrület! Ahova beteszi lábát, Hitel nevű lován, ott egyből zavargások törnek ki! Legutoljára Örömünnep faluban járt, nyomában halottak maradtak szanaszét heverve temetetlenül az utcán! A Föld kiégett pusztasággá vált, romokká váltak az otthonok! Társai, Infláció, Magas Benzinár, Kilakoltatás, Munkanélküliség, Csődeljárás, Érzéketlenség, Mohóság. Hosszú évek óta kínozzák a népet! Drámai a helyzet! – hadarta el egy szuszra a Szerző.

A fiú megfordult, szeme tágra nyílt.

- Ez tényleg szörnyű! Hát tényleg ennyire magukra maradtak az emberek? Itt nálunk, Fantázia birodalomban csak óriásokkal, sárkányokkal kell megküzdenünk, szemtől-szembe, életre-halálra, a küzdelem gyorsan és becsületesen dől el. Szörnyű, ami a ti világotokban játszódik! Nem szeretnék ott élni, ahol így tombol a Gonosz, és nem létezik Unikornis és Huncut Manók! Nálunk még a trollok is rendesebbek! Nem kínozzák az embert sokáig, hanem egyből letaglózzák bunkójukkal.

De biztos vagyok benne, hogy él még a Remény.

Szerzőnk elgondolkodva bólogatott, majd így szólt:

- Valóban, él még a Remény! Az a mondás járja, ő hal meg utoljára! Többen mesélték, hogy látták Emberséget, Önzetlenséget, Szeretettel együtt járni, nyomukban baktat a Fény, a Hittel. Igen! Még minden lehetséges! A virágok gyökerei még erősen kapaszkodnak a puszta földbe! A szellő Változásról mesél! Valaki már készül a Gonosz elleni utolsó csatára! Most még sötét az ég, de világítanak a csillagok!

A fiú lelkesen bólogatott, arcán átszellemült mosoly terült el.

- Igen! Igazad van! Ha ők összeállnak, a Gonosz nem állhat ellen! Tudod mit? Már nem is haragszom, amiért felkeltettél. Nyugodtan kelts csak fel máskor is! Nagyon kíváncsi vagyok a történet folytatására.

Szerzőnk csak annyit mondott:

- Én is

 

Üres lap 3.

A fiú a sebesen futó patak partján üldögélve figyelte, mely a Feneketlen Kutat táplálta, amiből mindenki meríthetett a Végtelen Szeretetből, ahogy vidám vízcseppek görgetik a simára csiszolt kavicsokat. Felsóhajtott. Hol van már a Szerző? Hiányzott neki! Tekintetét a hatalmas Kőtömbre emelte, mely ott billegett a Sziklafal peremén, a Semmi fölött, de soha nem zuhant le. Bár, ki tudja? Egyszer lezuhanhat, és akkor mindent magával sodor! Nagy Bumm lehet még egyszer ebből!

Egy könnycsepp csöppent az üres lapra, eláztatva azt.

Szerzőnk bezárkózott elefántcsonttornyába, rizsszemeket számolgatva múlatta az Időt, mely lassan pergett. Hirtelen elhatározta, felkeresi a fiút, akinek jellemét, mely szilárd, és szókimondó, ő alkotta meg.

Egy hirtelen tollvonással jeges, metsző szél kerekedett Fantázia birodalomban, elkezdett ömleni az eső. A fiú futva igyekezett az ösvényen, melyet zöld mező övezett, szélén méltóságteljesen bólogató, sötét felhőkbe burkolózó öreg fákkal, a Kápolna felé, menedéket keresve, magában szidva a Szerzőt. Odaért a Kapuhoz, nekifeszült, karja beleremegett az erőfeszítésbe, de sikerrel járt, a Kapu kitárult előtte! Belépett a sűrű félhomályba, lerázta magáról a vizet, majd gyertyát gyújtott. A Fény fellobbant, meghátrálásra késztetve a Sötétséget. Csend, Béke honolt a helyiségben. A fiú kinézett a Szerzőre, és csak annyit kérdezett halkan:

- Mire volt ez jó?

- Lelkemben Vihar tombol! Hit, Remény, Szeretet, és az Egység szigete most háttérbe szorult! Most csak Fájdalom van!

A fiú megértően nézett a Szerző meggyötört arcába, mely ráncossá vált a Gyötrelemtől.

- Gyere be a Kápolnámba! Itt megtalálod, amire szükséged van! Menedéket! Fényt! Csendet, Békét!

A Szerző elárvultan csóválta fejét.

- Sose lesz lelkemben Béke! Vad láz űz most, hajszol, a Csend elkerül, szememre nem jön álom!

- Fog még szemedre jönni álom! A Nap is kisüt majd! Meglásd, a hullámok elcsendesednek, a vihar elül, Hit, Remény, Szeretet és az Egység szigete tölti majd be újra Lelked! Fogadd el, amit el kell fogadnod, és újra megleled a Békét! Az Élet szép! Te, aki engem alkottál, pont te ne tudnád ezt?

Szerzőnk mélyen elgondolkodva magába nézett, majd beleegyezően bólintott.

- Igazad van! Nyisd ki a Kápolna Kapuját! Rögtön ott leszek!

Lehunyta szemét, majd elindult az Úton, melynek a végén ott várta a fiú, Szeretettel.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.