Már közhelynek számít a cím, annál is inkább, mert eddig még nem
hallottam a tartalmát, a meghatározását.

A II. Világháború utáni revü filmekből lehet következtetni, melyekben
hatalmas nyitott autókban, 5-6 gyermekkel száguldozik a boldog család,
apa és anya a gyermekekkel.

A mai filmekben az ilyen jeleneteknek hűlt helye. Akkoriban, mindent
itt gyártottak, a hajszárítótól a TV-ig..... Ma már ez is a múlté,
az álom nem vált valósággá, sőt a megvalósítások, a valóság is
áldozata lett a telhetetlen haszonhajhászásnak.

A napokban leminősítették az USA-t, egy százalékkal. Érdemes megnézni,
-a teljesség igénye nélkül- hogy mi vezetett idáig.

Az I. Világháború gazdaggá tette, a második pedig szuperhatalommá az
Egyesült Államokat.

A hidegháború, a fegyverkezési verseny egy ideig foglalkoztatottságot
biztosított, de a hadiipari raktárakat fogyasztani is kell, ezért
háborúkat kell kirobbantani.

A koreai és a vietnami háború rengeteg emberáldozatba, és sok milliárd
dollárba került. Kérdezhetnénk, hogy kik folyósították a pénzt? És kik
gyarapodtak a háborúkon. Azok, akiknek érdeke volt a Fedreserv
privatizálása egy karácsonyi időszakban, amikor a Kongresszus jó része
nem volt jelen, és egy alig kvorum megszavazta.

Akkoriban a dollár aranyalapú volt, egy dollár egy gramm arany, az az
egy uncia 31, 103 gr, és hogy azért lehessen inflanálni, sokáig 35
dollár volt az ár. Aztán, ugye a papír olcsó, a pénz kellett, az új
tulajdonosok- Fedreserv- annyit nyomtattak amennyire éppen szükség
volt. Ezzel a dollár, amely mégis az aranyhoz igazodik, annyira
felhígult, hogy már 2,000 az az kétezer dollár körül mozog az ára egy
uncia aranynak.

A technika fejlődésével olyan drága fegyvereket gyártanak, amely
iszonyatos összegeket emészt fel, és ez által a háború költsége
trilliókba kerül.

Az olajmezők birtoklása most is alapvető kérdés, mert még mindig
fontos energiahordozó. Azok az országok is vásárolják, melyeknek van
sajátjuk, mert ahhoz majd akkor nyúlnak, ha a többieké, elfogy, vagy
megfizethetetlen lesz. Tehát versenyfutás van a lelőhelyek irányában.
Kína és India hatalmas energiaigénye nem kis veszélyt jelent a
nyugatnak.

Kínában a foglalkoztatottság 90% felett van, az építkezések hihetetlen
méreteket öltenek, a technikai fejlődésben átlépték a nyugatot, a
katonasága számban, fegyelemben, fanatikusságban, és nem utolsó sorban
technikailag felülmúlja az USA-t, a nyugatot, és az oroszokat is.

Az igazi szuperhatalom KÍNA, ha tetszik, ha nem. Az USA a kínai
pénzhitelek nélkül képtelen volna háborúzni.

Közben a nyugati világ kölcsöneit négy család irányítja....

A napokban, a G7-ek telefonkapcsolatba léptek egymással, és hamarosan
összeülnek. Kíváncsian várom, hogy hol, mert a múltban, minden
összejövetelük a biztonsági intézkedések miatt horribilis összegekbe
került. Állítólag hét milliárd dollárba az utóbbi.

Azt tanácsolnám, hogy mivel minden országot hatalmas megszorításokkal,
takarékosságra szorítanak, maguk is mutassanak példát: Afganisztánban
egy katonai bázison, olcsón, és biztonságosan tárgyalhatnának. A
szolidaritás megemelné a morált a katonáknál, és ami a luxust illeti,
erre a rövid időre kibírhatnák a katonai "menázsit" és a sátrak
biztosította kényelmet. Ezzel a tüntetőktől is megmenekülnének.

Ha tovább érdeklődnének, akkor Gyóni Géza versét: Csak egy éjszakára
küldjétek ki őket, ajánlanám a háborúcsinálóknak.

Bin Laden megígérte, hogy anyagilag tönkre teszi Amerikát. Úgy tűnik,
hogy elérte a célját. Egy másik kijelentése szerint, nem engedi meg,
hogy megismétlődjön a spanyolországi mórok veresége.

Jó úton vannak ezen a téren is: Európát már elfoglalták, kihasználva a
demokráciába bujtatott bevándorlásokat. Kellet a nyugatnak az olcsó
munkaerő, mint a magyar földesuraknak is annakidején. Az eredmény
ismeretes.

Már visszatoloncolni sem lehet őket, mert annyian vannak. Francia
országban ötmillió? Ahogy szaporodnak, háború nélkül elfoglalják
Európát.

Ime, amit írtam a legjobb tudomásom szerint írtam, csak gondolkodásra
való ösztönzésre.

Régi közmondás: az álmodozás az élet megrontója, főleg, ha az álmot
tettek nem követik.

Vinczer S. Péter