Előző cikkeimben elmondtam egy pár dolgot a kommunikáció alapfogalmairól, beszéltem az egyedfejlődés alatt előforduló közös jellemzőkről, és említettem pár példával illusztrálva, hogy milyen fontos az információ útja az adótól a vevőig és vissza. Most arról szeretnék írni, hogy mennyire fontos minden ember "személyes" jelenléte a kommunikációban és mik az általános jegyei ennek.

Gyakorlatilag a személyiségünk 4 részre osztható:

- Nyílt terület:Azok a személyes tulajdonságok, viselkedési formák stb. amiről magam is és mások is tudnak.

- Vak terület:Én nem ismerem, mások viszont ismerik , tudják rólam. (hang, viselkedés, magatartás).

- Rejtett terület: Azok a tulajdonságok , érzések tartoznak ide, amelyekről én tudok, de mások nem
ismerik, mert tudatosan elrejtem.

- Ismeretlen terület: Azok a tulajdonságok ,amelyekről sem más, sem én nem tudok.

Szerintem az ember ezeket a sorokat olvasva elkezd gondolkodni vajon mennyire ismeri magát. A kutatók tudnák megmondani, hogy sokszor mennyire nem vagyunk tisztában az alapvető tulajdonságainkkal.
Az önismeret képességének a tanulása már elkezdődik az 1-2 éves kisgyermeknél aki ha rosszat csinál, ráüt a saját kis kezére. (Ugye milyen aranyosak tudnak ilyenkor lenni?)
Vagy amikor a tanár( hozzáteszem,- jó tanár) felteszi a kérdést a diáknak: -Te vajon hányast adnál erre a feleletedre ?.. És ezzel elindul egy belső kontroll folyamat ami mind az önmegismerés része.
Nagyon fontos például, hogy tisztában legyünk az érzelmi, fizikai határainkkal. ( Mert bizony vannak!)
Sok házaspári vita nem robbanna ki , ha azt a "bizonyos utolsó szót " nem mondaná ki.

Mi a célunk tehát?

A vak területet csökkenéséhez a lehető legtöbb információra van szükségünk, a rejtett terület csökkentéséhez nekem kell információt adnom másoknak és az ismeretlen terület a legnagyobb kihívás mert van, hogy csak néha jelenik meg egy spontán adat vagy szituáció és mi vagyunk meglepődve a legjobban. Ilyen lehet pl, amikor kiderül valakiről, hogy veszélyes helyzetben kitűnően feltalálja magát, nem pánikol be, -hanem gondolkodik .

Ezek szerint meg kell "érteni" , és meg kell "értetni" magunkat , de az se mindegy, hogy adott
esetben ki az akinek mondjuk az információt, milyen kapcsolatban vagyunk vele és érzelmileg hogyan viszonyulunk hozzá.

A világészlelés érzékszervi mechanizmusokon keresztül valósul meg. Ezt a folyamatot különböző tényezők alakíthatják.

Az észlelő lelkiállapota (Öröm, bánat, siker vagy kudarc).
Az észlelő személyisége (pesszimista, optimista..stb).
Társadalmi együttélésből fakadó tényezők (előítéletek, félelem).

De nem csak ezek a folyamatok játszanak közre egy másik ember megismerésében. Ismerjük meg mik azok a tulajdonságok amik segítik a társas kapcsolatokat és ezáltal a helyes kommunikációt?
Ezek az empátia, együttműködés, segítségnyújtás, őszinteség ,bizalom, tolerancia.
Ugye nem ismeretlen fogalmak? Gyakorlatilag az emberi együttélés alappillérei ezek.

És most beszéljünk azokról a jelenségekről amik zavarják, hátráltatják, zavarják az emberi kapcsolatainkat.
 

Rivalizálás, konfliktus, féltékenység, közöny, hálátlanság.

Szerintem nem kell egyiket sem bemutatni. Minden embernek vannak kudarc - élményei és félelemmel vegyes konfliktus helyzetei.

A lényeg abban van, hogy képesek legyünk ezeket helyesen kezelni, mennyire vagyunk "jóban" saját magunkkal és mennyi időt , energiát fordítunk a számunkra fontos emberekre.

Nem vagyunk képesek arra, hogy az egész világ megértsen bennünket de ez nem is fontos, hiszen a boldogságunkhoz elég ha a közvetlen környezetünk szeret és támogat bennünket.

A sikeres emberek mindig kitűnő "hátországból" jönnek.

Egymást jól ismerő emberek között alakulhat ki egy olyan összhang , mint a barátság, szerelem, szeretet.

Amit nem ismerünk azt igazán szeretni sem tudjuk...