2011.08.14. 21:09, miner
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fagereblye. Hát az olyan gereblye volt, hogy arról sok mindent mondtak már, csak mesét nem. Pedig, ha tudták volna, hogy az mesébe való, de nem tudták, így a fagereblye felkerült a falra és ott porosodott. Az emberek feltalálták az aratógépet. Már nem mentek a tarlóra kalászt összegereblyélni, nem mentek vele a mezőre szénát gyűjteni, ezért nem is csoda, hogy már csak, mint régi emlék lógott a falon.
Egyszer arra ment egy gyermek és meglátta. Meg is kérdezte az anyjától:
- Édesanyám, mi az a fagereblye, vagy mi ott a falon? Az minek kell magának, mert van már mindenféle bolti gereblyénk. Dobjuk el, mert a falat le akarom meszeltetni.
- Dobjuk el? Hogy képzeled, az még az én nagyanyámé volt, azt nem szeretném, ha eldobnád.
- Na jó, csak leveszem a falról, aztán meszelés után visszateszem éppen ide, ahol volt. - mondta a gyermek és levette onnan. Amikor levette, nagyot csendült a gereblye és ott termett egy mesebeli tündér.
A gyermek mikor meglátta úgy megijedt, hogy moccanni sem tudott onnan, csak nézte, hogy ennek meg mi kéne, ha volna?
- Na fiam, ha ezt a gereblyét le merted innen venni, akkor most eljössz velem. Megyünk a világ kenyéradójához megbeszélésre:
- Dehogy megyek, - mondta Mikuc, mert Mikucnak hívták a legényt, - nem megyek én sehová sem!
- Velem jössz, ha mondom, ne merj ellenkezni, mert szólok Árgyélusnak:
- Szólhat tőlem akinek akar, nem megyek én, és kész!
Hát jó, a tündér hátat fordított és eltűnt. Nemsokára megint csengett-bongott a csűr, ahol Mikuc éppen meszelni akart, s hát jött az árgyélus lóháton.
- Ne ellenkezz, űlj fel hátul a lovamra. Mennünk kell, igyekezz!
- Azt hittem hogy az árgyélus valami király, - mondta neki Mikuc. - Minek űljek egy király mögé? Ha király vagy, hozass nekem is lovat.
- Hé, te összetévesztesz engem az árgyélus királlyal? Nem vagyok király, csak árgyélus vagyok és jöttem, hogy gyere velem.
- Hiába jöttél, eredj vissza. Kérj nekem egy lovat, mert anélkül nem megyek sehova.
Nem volt mit tenni, árgyélus visszament, hogy hozzon ennek a csökönyös legénynek egy lovat. Nemsokára hozott is egyet, de az éppen egy szárnyas ló volt. Hej megörült a lónak Mikuc és eszébe nem jutott volna habozni. Felpattant a hátára és elkapta a kötőféket, irány amerre akar. Nem is kérdezte merre, hova, csak repülhessen a hátán. Ilyen sem lesz még életében, most kell kihasználni a lehetőséget, gondolta. Úgy repültek, mint a gondolat, szélnél is sebesebben.
Hát egyszer csak megállt a ló és ott voltak a világ kenyéradója előtt, aki egy nagy asztal mellett ült. Korona volt a fején és körülötte rengeteg földműves, sarlós asszonyok, villás férfiak és ekét reszelgető vének.
Nézte Mikuc, hogy milyen helyre hozta a ló, s mind azon járt az esze, hogy túl hamar megérkeztek. Na nem baj, majd visszafelé, valami olyant fog kérni, hogy kerülje meg háromszor a holdat, s vagy hatszor az esthajnal csillagot.
Egyszer csak szaladt feléje egy jó középmagas asszony, szép keményített ing, válfűs mellény meg, írásos kendő a fején, s azt mondta:
- Édes gyermekem, te az én ükunokám vagy te, Mikuc. Hát hogy jutott eszedbe, hogy a fagereblyét eldobd, te Mikuc?
- Én csak meszelni akartam, de ha tudtam volna, hogy kié, nem mondtam volna olyant, ne haragudj rám Piroska mama. Látod, ha nem veszem le a falról, sosem láttalak volna, de így legalább találkozhattam veled.
- Igazad van, de máris büszke vagyok rád. Azt nagyon jól tetted, hogy lovat kértél magadnak, mert akiket ló nélkül hoznak ide, azoknak nincs mivel visszatérjenek. Nem hiába vagy az én ükunokám, meg van még a józan paraszt eszed. Erre vegyok büszke, ne félj, mert nem bánod meg, hogy idejöttél.
Akart még szólni, de jött árgyélus és azt mondta:
- Ennek azt emberizinknek jobb lovat adtak, mint énnekem. Ő már meg is pihent, mire én ideérkeztem. Hogyan létezik ez, hogy egy árgyélusnál jobb lova lehet?
- Hát úgy, - mondta a világ kenyéradója, - hogy ennek az ősei megdolgoztak ám, ezért adtam ilyen lovat neki. Na, de minek magyarázkodjak, hiszen te is tudod, nálunk mindenki azt kap, amit érdemel.
- Tudom, - mondta árgyélus és bément a lóistálóba.
Na ment volna Mikuc is, lépett volna utána, de nem engedték.
- Ide nem jöhetsz bé, mert halandó vagy. Maradj ott, mindjárt szólít a világ kenyéradója.
Ki se mondta, már kiáltották a nevét és hívták, hogy jöjjön az asztalhoz.
Odament a legény és a felkínált székre leült. Mellette voltak az arató asszonyok, a kévekötők, a marokszedők, és amarébb a kaszás fiúk. Na, kezdett mind arra felé nézni de a
tündér rászólt, hogy nézzen a világ kenyéradójára. Odanézett és elcsodálkozott, mert amikor megszólalt, az ő édesapja hangján szólalt meg. Nem tudta megértni, hogy lehet ez, de az üknagyanyja megmagyarázta:
- Ne félj fiam, ez azért beszél édesapád hangján, hogy érezd mi a szerepe, noha nem isten, mégis mindannyiunk apja ő, hajolj meg előtte.
Mikuc meg is hajolt, és visszakérdezet közben:
- De akkor ki az isten, ha ő nem az?
- Jaj, fiam, most erről itt nem tudunk neked beszélni, hagyjuk ezt máskorra.
Úgy is lett volna, hogy a legény tudatlan maradt volna, de megszólalt a világ Kenyéradója és ezt mondta:
- Engem a Mennyei Atya jelőlt ki, hogy a világ kenyéradójaként intézzem a búza, a rizs a köles, a muhar és a csicseri borsó vetését, aratását, hogy legyen a világnak elegendő kenyere.
- Na így már értek mindent. - sóhajtott fel Mikuc, és jó katolikus módjára keresztet vetett, amit a jelenlévők is éppen úgy, mintha templomba lettek volna.
Akkor a kenyáradónk így folytatta, ennek a világnak a legfontosabb dolgát bízta rám a jó Isten, de úgy hidd el, én se vagyok nagyobb rangban, mint te. Én is ember vagyok, a szolgák szolgája. Minden időm a nép kenyerének ügyéért telik, ha telik, s nem telik, ha nem telik.
Tudom, hogy ezt nem érted, de neked még annyit kell tudnod, hogy már vagy hetven éve kivette kezemből munkám kétharmadát az a földi gép, a zúgó traktor. Na, annak nemsokára vége lesz. Többek közt az a gereblye is úgy lett a falra akasztva. Még abban az időben, ükanyád idejében, hogy amikor változás fog bekövetkezni a világ kenyéradójának ügyében, akkor vegye le onnan valaki emberizing.
Hát most nemrég ez meg is történt, a gereblye, az idő tengelyének egyik szege lett, és most nincs ott, tehát a változás napok, hetek vagy holnapok kérdése. Azt hogy mikor lesz, azt nem tudja senki, csak a Mennyei Jó Atya.
Itt megállunk, mondta egy angyal és elmentek ki egy nagy mezőre. Égi búzamezőkön jártak és megmuatták Mikucnak, hogy milyen lesz az élet később, ha nem lesz traktor.
Az asszonyoknak megint sarlóval kell majd aratniuk, a férfiaknak kaszával. Felejtsék el a damilost. Az öregek kévéket fognak kötni, a fiatalabbak, akiknek jól hajlik a dereka markot szedjenek.
Akkor odaadták neki a kaszát és ki kellett próbáljon mindent. Amikor végeztek, akkor felült a fiú a lóra és hazament, de otthon nem mert mondani erről semmit, mert úgy is majd megtudják és talán ő lesz az, aki megmutatja nekik, hogy miként arassanak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Nagyon szép, tanulságos meséid et mindig szívesen olvasom. Gratulálok.