Előző cikkeimben a kommunikáció alapfogalmairól és a különböző életszakaszokban előforduló fejlődési jellemzőkről írtam.Ebben a cikkben inkább a lehetőségekről és az akadályokról szeretnék pár dolgot említeni. Tudom, hogy én nem vagyok kommunikációs szakember, mert nem végeztem el különféle magas iskolákat , de nagyon sokat olvastam, kutakodtam a témában és 30 év a betegápolásban szerintem elég jó a gyakorlat szerzésére.

Úgy érzem, hogy a kommunikáció különösen fontos a mai világunkban , hiszen egyre több emberrel bővülnek kapcsolataink és a megfelelő "viselkedést", a könnyebb eligazodást , a sikeres életet a "jól kommunikáló" ember sokkal könnyebben éri el.
Rengeteg konfliktust okozhat a másik félreértése.
Ha kicsit többet foglalkozunk először saját magunkkal , az alapvető érzéseink , gondolataink és személyiségünk jellegzetességeivel, akkor a másik ember valós feltérképezése már nem is lehet akkora nagy akadály.
Nem kell ahhoz önismereti tréningen részt venni, hogy rájöjjünk arra, mennyi apró kis részlet kell egymás megértéséhez.
Nézzük meg hogyan válik a kommunikáció a leghatékonyabbá.


A több értelmű kifejezéseket, illetve a homályos megfogalmazásokat kerülni kell. Tehát pontosan kell fogalmazni. (Ezt a politikusoknak sem ártana elolvasni... kivételesen jól tudnak ködösíteni!)

Ahhoz, hogy egy ember ránk figyeljen,- fel kell előbb kelteni a figyelmét, és ami már nehezebb, fenn is kell tartani..

Azt mindig tudnunk kell, hogy az, akihez beszélünk csak az ő saját addigi tapasztalatai alapján tudja csak az általunk elmondottakat megérteni.
Eszembe jut az a vak ember aki egyszer az osztályunkra jött befeküdni .
Amikor felvettem az osztályra megkért, hogy mutassam meg neki az osztályt. Először nem értettem hogyan gondolja a dolgot, de hamar rájöttem mit kíván.
Lassan mentünk a folyosón és minden ajtónál megálltunk, elmondtam, hogy kórterem vagy fürdő az ami előtt elhaladtunk. A botjával kitapogatta a terepet és mindent alaposan kikérdezett, mekkora, hol van a mosdó és tusoló.
Egyszóval saját magának egy térképet készített gondolatban. Annyi kérése volt mindössze, hogy az ajtókat mindig hagyjuk nyitva és a saját ágya mellett ne mozdítsunk el semmit. Azt hittem, hogy sokat kell majd az idős embert kísérgetni , de tévedtem. Ezek után teljesen jól el tudott tájékozódni az osztályon.
Akkor értettem meg igazán, hogy a türelmes séta és a hozzá kapcsolódó magyarázat már elég volt neki az eligazodáshoz.

Amint az előzőekben is írtam már , nem csak szavakkal közlünk dolgokat. Használjuk tudatosan, illetve tudattalanul az egész non-verbális skálát. (Jelképek, tárgyak, idő, tér és testbeszéd, elhelyezkedés, testtartás,testmozgás) Például ha lekötöznék a kezünket és lábunkat, vajon hogyan tudnánk megértetni magunkat? Biztos menne, csak sokkal nehezebben. .Szükségünk van a teljes mozgásszabadságunkra a kommunikáció jó minőségű átadására.

Abban biztosnak kell lennünk, hogy amit a szavainkkal mondunk, az megegyezik a non-verbális közlésünkkel is. Például egy illető meg akar győzni minket arról, hogy szerényen és csendesen viselkedjünk a kórteremben, erre ő harsány színű ruhában, nagy lelógó fülbevalókkal a fülében ...,- ez valahogy nevetséges nem?

Fel kell ismerni a jó kapcsolatteremtés akadályait. Például az illető messze van tőlem, nem jól hall, illetve valami elvonja a figyelmét. Egy nagy teremben ahol a hallgatók messze vannak az előadótól komoly nehézség lehet a társaság figyelmét lekötni úgy, hogy az ne legyen erőltetett. Erről szerintem a felső oktatásban dolgozók sokat tudnának mesélni.

Fontos, hogy amit mondunk az érthető, tagolt és hangunk tónusa illeszkedjen a közölt tartalomhoz. Sajnos nagyon sok beszédhibás ember dolgozik az oktatásban, a médeában és a közéletben egyaránt. Sose felejtem el kedves anyósom beszédét, ízes székelyes tájszólását, és azt, amikor sokszor rám szólt: -"Drága kislányom nyisd már ki a szádat, nem értem, amit mondol!." Pedig nem volt tanult ember, de csodálatos intelligenciával és emberismerettel rendelkezett.Ugyanakkor egy olyan hatalmas nyelvi kultúrával beszélt szépen , gördülékenyen, hogy ma már bánom miért nem vettem fel a hangját, hogy az unokái is hallanák szép tiszta beszédét.

Szemkontaktus! Nem arra gondolok, hogy rezzenéstelen szemmel "stírölöm"az illetőt, hanem folyamatosan követem a figyelmét. .Különösen zavaró lehet egy olyan nekünk  beszélő ember, aki folyamatosan átnéz a fejünk felett vagy épp az ablakon bámul kifele..

Számítani kell rá, hogy esetleg amit mondunk az nem érthető azonnal, tehát időnként kérdezzünk vissza - érthetőek vagyunk e?

Vannak olyan korlátok, amiket fel kell ismerni minél hamarabb. Ilyenek a rossz látás, hallás, esetleg a koncentrációs zavar. Gyerekeknél például tisztában kell lenni avval, hogy a figyelmük mennyi időre köthető le. Tapasztalt előadók tudják, hogy a köhögés, krákogás, merev egy irányba nézés, ez mind a figyelem csökkenésének a jele.

Jól érthető, köznapi nyelven könnyebb megértetni magunkat. A szakmai nyelvnek akkor van fontossága, ha a vevők mindegyike érti azt a nyelvet .
Sokan szeretnek tüntetni avval, hogy beszédükben előszeretettel használnak idegen szavakat.Szerintem az intelligens ember tisztában van vele, hogy hol és milyen körben használhat olyan szavakat amiket inkább csak ők értenek.

Hogyan lehetünk hatékony befogadók?

Először is teljesen oda kell figyelni. Sok ember már az első szavaknál azon gondolkodik, hogy majd ha ő válaszol mit fog mondani..
Helytelen ,- mert lemaradunk az információ nagy részéről.. Azért nem árt ha az ember keze ügyében van egy ceruza és papír. A felötlő kérdéseit, gondolatait le tudja írni és utána gond nélkül tud tovább figyelni.

Rá kell nézni az adóra. Figyelni a verbális és non-verbális jelekre.

Érdekes dolog megfigyelni , hogy az adó milyen távolságot tart a vevő felé. A beszélgetés felszínen van vagy a mélysége lejjebb megy az induláshoz viszonyítva. Egy személyes beszélgetés vagy egy több szereplős előadás meghatározza a tér-köz alakulását. Ha ez gyorsan változik,- zavaró lehet.

Fel kell ismerni minden olyan gátat, amit a beszélő a vevő elé helyez.

Ha olyan szót használ az adó, amit nem ért a vevő nyugodtan rá kell kérdezni. Talán ez a legnehezebb, az emberek nagy része nem szeret kérdezni, mert nem mer szerepelni.

Figyelni kell a , hogy az adó verbális üzenete összhangban van e a non-verbális üzenetével, azaz hiteles- e?

Minden olyan esetben, amikor kétség merül fel az értelmezés felől megerősítést kell kérni,vagy kiigazítást.

Tehát ezek az alapfeltételei annak, hogy megértessük magunkat , illetve megértsenek bennünket úgy , ahogy mi akarjuk..

Nem tűnik egyszerűnek igaz? Pedig ezek a folyamatok sokszor pillanatok alatt zajlanak le és csak utólagos helyzetelemzések, kommunikációs gyakorlatok után derül ki, hogy esetleg miért nem sikerül a főnökkel "helyesen beszélni", vagy a gyerekünk miért nem ért meg bennünket?
Nagyon fontos ismerni magunkat, a saját személyiségünket és a társas kapcsolatokban rejlő buktatókat.
Érdekes dolog lehet kipróbálni, hogy valamilyen ismert szöveget, amit kívülről tudunk, mondjunk el egy tükör előtt állva. Az a legjobb ha egész alakos tükör előtt tesszük, így megismerhetjük a ránk jellemző verbális és non-verbális jeleket. Tulajdonképpen a színészek is így gyakorolnak, és ezért képesek elhitetni velünk hogy ők most éppen egy koldus vagy király bőrébe bújtak bele.