2011.08.08. 13:36, miner
Mese része az én versem, könyvnyi báj,
lapjai közt tévébemondó mondikál.
Kinyítom én, had tartson előadást,
nem nagyképű, mértéktartó útitárs.
Szépen kezdi: ...Volt egy derék szónok Pesten,
hordóra állt szavalni, - elmeséljem?
Igen, persze... s már folytatta,
a fickó mikrófonja tönkrement , de ő csak mondta, mondta...
nem vette észre, hogy a hallgatóság, hogy is mondjam?
Elszéledt, s ő csak mondta, mondta mégis,
s, hát amikor befejezte, egy galamb lett belőle,
elszállt, hogy a kimondott szavakat összeszedje.
Repült, mint a villám az északi sarkig,
na, ott megrémült, mert jégbefagytak addig,
ott állt egy nagy tömb előtt és nézte, nézte,
ahogyan a vers belefagy a kőkemény jégbe.
Nem volt mit tennie, visszatért szavak nélkül,
és most a piac közepén, csak ül, csak ül,
nem csipeget, hiába dobnak neki morzsákat,
azon töpreng, hogy mi baja lehet a mikrofonnak?
Egyszer csak, hopp egyet ugrott és visszaváltozott.
Fölvette a földről a gazdátlan mikrofont,
megrázta, nézegette s a gombot rajta meglelte,
be is kapcsolta és most újra kezdte:
" Volt egy galamb kőre szálló,
friss morzsákat nem találó,
nem volt párja, csak egyedül,
vészviharban egyre repül.
Repül, repül búzaföldre,
alig piheg, olyan gyenge,
Le is zuhan, szárnya törött,
Szegény galamb ott vergődött..."
Jön egy kislány, meghallgatja könnyes szemmel,
jönnek mások is, odagyűlnek félelemmel.
- Jaj szegény madárka, istenem a szárnya
is eltörött, súgja köztük egy hentes lánya.
Hallgatják, hallgatják, aztán elindulnak,
elől a lány utána a tömeg, szaladnak,
meg sem állnak, míg a mezőre nem érnek,
hát ott van a madár, de már alig piheg!
Lehajol a hentes lánya, tenyerébe kapja, s indul haza.
Egy darabig még elkísérik, aztán elfogynak sorra,
már csak ő van az utcán és ott előtte a szónok,
Odaviszi a galambot, átadja és így zokog:
Egész úton imádkoztam,
egész úton csak rád gondoltam,
nézd a galambot elhoztam,
nézd még él, nézd megitattam.
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Nagyon szép lett, gratulálok.