Szégyellem, hogy csak most, júliusban jutottunk le a telekre, ahol - amint azt előre láttam - a fű bizony már legalább térdig ért. Az egész kert gazdáért kiáltott, de én úgy tettem, mintha nem hallanám...

Megérdemeltem a lustaság bérét, hiszen "A rest kétszer fárad" - mondja a magyar szólás, tehát nekiláttam a fűnyírásnak, ami bizony nehezen ment, a fűnyíró gyakran elakadt, én pedig hajolgattam, cibáltam ki a begubancolódott fűcsomókat.

Férjemet megkértem, hogy "üzemelje be" a medencét, ami a mi kertünkben egy kiásott négyszög, fóliával kibélelve. A fóliát elhelyezte, és jött a meglepetés: a tömlő, amivel a vizet oda tudjuk vezetni a medencéhez, bizony megcsonkított állapotban hevert a fűben: a csatlakozókat "gondos kezek" lenyisszantották és ellopták. Kezdődött a sóhajtozás, hogy majd pancsolunk a fürdőszobában és kész... Természetesen ezúttal is a szomszéd volt a megoldás, akitől kölcsön kaptunk egy tömlőt... Medence feltöltve, hordó feltöltve, már csak a monoton fűnyírás maradt, amit én verejtékben úszva, kitartóan végeztem.

A medencéből közben csendesen szökött a víz, ezek szerint a fólia kilyukadt...

Aprócska kutyuskám, Bonifác egyre bátrabban rohangászott a kertben, és hófehér bundájába beleragadt az apróbojtorján...

Amikor végre leültem, igyekeztem kikefélni a kutyus szőrét, de ő - bizonyára fájhatott a művelet - fogacskáit mutogatta dühösen.

A második napon már a függőágy használatára is sor került, bár a fűnyírás még megmaradt fő feladatként. Egyes részeken a fűnyíró hatástalannak bizonyult, itt a sarló segített...

A harmadik napra is jutott a fűnyírásból, de a lelkesedésem ekkor már nagyon lecsökkent. Igaz, a kert elkezdett hasonlítani ahhoz, amilyennek lenni kellene, így a lustálkodást jogosnak gondoltam.

Kutyaápolás, kefélve a még több ragacsot, Bonifác pedig végleg elveszítette türelmét, és hirtelen a kezembe harapott... Abbahagytam a kezelését, elláttam a sérülésemet, de nem tudtam haragudni a csöpp kutyusra, hiszen nyilván én okoztam fájdalmat neki, ezért kapott oda.

Hazatérésünk után - ahogy azt terveztem - elvittem a kutyakozmetikába, hogy megszabadítsák a növényi maradványoktól azt a gyönyörű, hófehér bundácskáját...

A két hölgy fejcsóválva nézte a kiszedhetetlen bogáncsokat, majd a "hajvágás" mellett határoztak. Hófehér macikámból másfél órás intenzív szőreltávolítás után egy aprócska, kopaszkás kutyaféle maradt. (Csak mellesleg: az akció alatt szájkosarat kellett viselnie, annyira kapkodott. A lábújjai közül kullancsot, toklászt távolítottak el, sőt toklászok voltak a hóna alatt is. Ezek ha befúródnak a bőrébe, a pusztulását okozhatják!)

Mondták a kozmetikus lányok, hogy szerencsés kiskutya Bonifác, mert megúszta a kalandot. A bundájáért pedig nem kell szomorkodni, mert az kinő hamarosan, de addig szoktassam hozzá a napi fésüléshez-keféléshez, hogy többé ne változzon ilyen gubancossá a szőre.

Egyszóval: a férjem igazán kipihenten érkezett haza, én sérülten és fáradtan, Bonifác pedig kénytelen volt feláldozni bundáját az elhanyagolt kert miatt...

Elhatároztam, hogy ezután rendszeresen foglalkozom a kerttel és a kutyával! Remélem, lesz hozzá erőm!