Első nap...

Kis pakkomat összekészítve köszöntött rám az este. Korán kell kelnem, győzködtem magam és igyekeztem mielőbb ágyba bújni.
Hiába volt az iparkodás, elkerült az álom. A közeli templom toronyórájának éjféli gongja ébren talált. Álomtündérnek sürgős dolga akadt, így megfeledkezett rólam. Fáradt pilláim,  egész nap pörgő gondolataim végül feladták, és elpilledve megpihentek. Nem tartott sokáig az éjszakai nyugalom, a hajnali pirkadat  már ébren talált. Készültem a friss hajnalban, nappali hőséget feledve, mikor a telefonom ébresztője visítva köszöntötte a felkelő napot. Igyekeztem gyorsan elnémítani, fel ne  verje a ház urát Piszke kutyát, mert annak bizony ára lesz...
Megy és költi a falkavezért. aki még egy órácskát aludhatna.
Magam mögött óvatosan behúztam az ajtót, és órákkal korábban felöltözve toporogtam az ebédlőben. Csendben üldögélve hallgattam az óra tikk-takkolását,  s jó két óra múlva indulhattunk a kórházba. Oda, ahova évtizedekig örömmel jártam szolgálni a betegeket. A mai helyzet más, az ágy másik oldalára készültem...
A bejárathoz érve úgy tűnt, mintha semmi nem változott volna. Pedig, a főépület beton kolosszusán kívül szinte mindent felújítottak, a régi épületszárnyak új ruhát kaptak. A kórtermek 2-4 ágyasak lettek, mindegyikben saját vizesblokk. Kevés hasonló akad az országban.
Azt beszélik erre felé, minden támogatást azért nyertek el abban az  időben, mert készültek a privatizációra...
Nem véletlen, hogy a hírhedt HospInvest is fente rá a fogát...
Mi az igazság, úgy sem derül ki. Annyi biztos, hogy a volt egészségügyi miniszter asszony apósának -az akkori gazdasági igazgatónak- is laput kötöttek a talpára...
A főépület egyes részei a vezetőség váltás miatt régi formájában, topisan árválkodik. A négy lift valamelyikén gyakran lóg a "Műszaki hiba" tábla.

Korán érkezhettem, mert senki nem várt liftre mikor megnyomtam a hívó gombot. Mire leérkezett egy fáslis lábú mankós fiatalember is odasántikált. Ketten szálltunk be felfelé vezető útra. A liftes hölgy pókerarccal nyomkodta a gombokat. Köszönésemre alig hallhatóan motyogott valamit. Döbbenten  elmosolyodott, amikor megköszöntem a fuvart és elköszöntem. Valószínű nincs hozzászokva...

Lehet, azt gondolta nem vagyok komplett, pedig csak azt tettem, ami mindenkitől elvárható lenne.
Különben is a neurológia és a pszichiátria egy emeleten van...
A folyósora lépve néma csend és az ismerős "tisztaságszag" fogadott. A linóleum fénylett, a falhoz simuló székek karfájukat kitárva vendégre vártak. A nővérpult melletti fogadóban az asztalon ízléses váza, alatta odaillő terítővel. A pultnál munkájába mélyedve a részlegvezető. Amint észrevett, hozzám fordult udvariasan köszöntött és elkérte a papírokat. Nem sokkal később, jött egy szőke fürtös angyal a gyógyítók seregéből, ügyesen  megszúrta a vénám, ahonnan üvegcsébe folyt a vérem...
A főorvos asszony nesztelenül érkezett. Alaposan megvizsgált, és kikérdezett. Pici szobájának sarkában maga kezelte a klaviatúrát. Olyan egyszerű ma is, mint pár évtizede. Alapos, csendes és halk szavú. A nagy tudású alázatos gyógyítók mind ilyenek. Évtizedek óta ismerjük egymást.

Mindenütt tisztaság, csend, és fegyelem. Mint régen. Olyan itt minden, mintha megállt volna a rohanó idő kereke.
El is csodálkoztam volna, ha nem tudnám, hogy ezt az osztályt azok vezetik, akik abban az időben kezdtek, amikor  a beteg volt az első.
Aki járt már ilyen osztályon az tudja, az egyik legnehezebb feladat a magatehetetlen, lebénult embereket gyógyítani és ápolni.
 

Az infúziós szoba hat ágyán váltják egymást az emberek. Itt kapok helyet én is. Minden beteg más sorsot visel a hátán. Sokan a sors poggyászukat nehezen cipelik, abban rokkannak bele.
Ilyen helyen keveset beszélnek az emberek. A nővérke rutinos, jól képzett, és felkészült. Udvarias, vidám és rendkívül segítőkész. Majdhogy nem szívesen időzik itt az ember.
Az üvegből lassan fogynak a cseppek...
Egyik fülemben mp3 mikrofonja, -azért csak az egyikben, mert a másikra nem hallok-, ahonnan kellemes meditációt hallgatva töltődöm az isteni gyógyító energiával. Kinyújtott kézfejemben vékony tű, lumenjén át jut a vénámba, és áramlik tovább a sejtjeimhez,  a gyógyító medicina.

Hogy milyen eredménnyel, majd később beszámolok...

***

Egy nem sokkal ezelőtti rémtörténetem itt olvasható képekkel. 

>tovább