Néphatalom, népuralom (?)

Gavallér János
 

Demokrácia, avagy a nyilvánosság kizárása


Arról álmodott apám és nagyapám, azt énekelte meg a költő; - csak úgy tudok, magyar lenni, ha az időtükörben visszanézve, tiszta lélek néz rám vissza – ha fehéren feketén vállalom tetteim, egyenes gerinccel élek, vállalom önmagam.

A demokrácia „néphatalmat”, vagy „népuralmat” jelent, ebből kifolyólag minden titkosítás megfosztja az „uralkodókat” a körültekintő döntések meghozatalától. Nemzetbiztonsági kockázata csak és kizárólag a titkosításnak lehet. Mert ha azt feltételezzük, hogy az érintett országok, gazdasági csoportok nincsenek tisztába azzal, hogy a megszerzett információk kitől és milyen szintről származik, akkor a teljes naivitást feltételezzük. Ha azt feltételezzük, hogy az ellenérdekelt hatalom, vagy gazdasági csoport nem tudja, miről van szó, akkor önmagunkat értékeljük le, saját naivitásunkat deklaráljuk. Hisz amennyiben Szilvásy, Galambos, Laborc, az állam biztonságát, veszélyeztető dolgokat művelt, netán kémkedett, úgy mindez csak felülről rendelve történhetett, és ha bármit is tettek, az egy másik fél tudta, megbízása és a törvények semmibevétele által történhetett. A letartóztatások azt a meg nem erősített gyanút hagyják a nyilvánosság pletykaterítékén, hogy vagy a katonai ügyészséget, vagy a bíróságot dilettánsok irányítják, mert ha ugyanis ilyen magas rangú vezetőket bilincsben sétáltatnak, annak az országnak nem a saját népe elől kell titkosítania, hanem rendet kell raknia a hatalmi hierarchia szintjein.

Gondolhatunk mi „uralkodók” bármit, a legvalószínűbb, hogy az a feltételezett állítás, miszerint Aczél György útmutatásai – „...az a vád, amit ellenem máig felhoznak, hogy fehér asztal mellett [intéztem az ügyeket], ez egy borzasztó egyszerű dologból született... én úgy éreztem, hogy a hatalom rekvizitumai nem teszik lehetővé egy tisztességes vitának a kialakulását köztem és mások közt, és kerestem a lehetőségét ezen kívül találkozni.” -
ma is jelen vannak a politikai elit módszertanában, mit sem törődve azzal, hogy a demokrácia játékszabályai ezt már nem engedik meg. A kapcsolatorientált hatalomgyakorlás, – mintegy átláthatatlan fátyol- hálózatot fon a szemünk elé, az elit-értelmiség pökhendi kegygazdálkodásos személyügyi viselkedése, mert a hatalom átrendezésével nem csak a személyi állomány maradt „nagyjából ugyanaz”, de a legfájdalmasabb, hogy a káderpolitikai gyakorlat is. Ebből következik az a sérthetetlenségi öntudat, amely jellemzi ma is a funkcionális „elvtársakat”, így viszont a tévedhetetlenség gőgjével, bármit megengednek maguknak.

A demokrácia működhetősége feltételezi, hogy nem a kapcsolati tőke határozza meg a törvényeket, hanem a törvények határozzák meg a kapcsolatokat. Azaz, nincs spekulációs érdekvacsora, jogi csűrés-csavarás, csakis mindenkire egyaránt vonatkozó jogszabályok, törvények. Amennyiben tehát, egy demokratikus ország közrendje megengedi az igazságszolgáltatás felhasználását arra, hogy törvények fölöttinek képzelje magát bárki, akkor értelmetlenné válik az államapparátus fenntartása, működtetése, sőt a nemzetközi kapcsolatok terén (Nemzetbiztonsági szinten) nevetségessé válunk, mint partnerek. Megbízhatatlan kötelességtudattal a tárgyalóképességünk megkérdőjeleződik. Azaz a fent nevezett urak esetében, csak a magyar állampolgárok előtt homályos a tevékenységük, hisz a rálátás, a kívülálló szemével való megfigyelés egyértelműsíti, hogy egy olyan ország, amely titkosítja megbukott tisztségviselői tevékenységét, az tárgyalóképesség viszonylatában nem független.

Megéri tehát az a kockázat, hogy az ország – akár így, akár úgy kompromittálódjon-, csupán azért, hogy a kapcsolati tőke alapján, fenntartson egy kétes-kínos titkot, avagy további információszerzésre ösztökélje a nemzetközi hírszerzők tevékenységét az országban. Mert az, mindenki számára világos, hogy a nagyhatalmak hírszerzőinek aktivitása megnövekszik, ha bármi kétsége támad. Ellenben az az ország, amelyik megnevezi a felelősök azon tevékenységeit, amelyek vagy államközi kapcsolatok, kiszivárogtatásáról szól, vagy a gazdasági törvények kijátszásáról szól, pártszimpátia, illetve kiépült hálózati hierarchia alapján, nos az az ország etikai útmutatást nyújt az állampolgári viselkedésre is és elvárhatja a nemzetközi elismerést is. A valódi ok lényegtelen, a titkosítás ténye és időtartama ködfátyolba kalauzolja a demokráciát.
Mert ne azért változzon az ország, hogy a kiváltságosok kasztja bármit megtehessen, hanem a tisztesség vezérelt elv alapján, kiállása megkérdőjelezhetetlen legyen.

A bűn csak akkor nyer feloldozást, ha vezekelnek miatta.

2011. 07. 12.