Ma 1 éve -évforduló-

Ma 1 éve

A ponyvás autó szakadó esőben falta a kilométerek, majd gurult be az intézet hátsó bejárathoz. A platón bútorok, képek minden egyebek, amire az embernek szüksége lehet..

Az igazgató úr és az intézetvezető asszony már vártak. Mint mindig kedvesen, barátságosan, szinte azonnal „nagycsalád-tagjaként” fogadtak.

A teljesen felújított kis lakás megtelt a bútorokkal. Sokáig pakoltunk, gyűltek az üres dobozok, de maradt még belőlük bőven. Anita és Aranka este indultak haza. Nagy mutatvány volt 130 mn-ből, 33 nm-be beválogatni mit hozzak el magammal. A hozzám nőtt bútorok, festmények kerültek a teherautóra. Estére nagyon elfáradtam, a kádban majd nem elaludtam. Megszámoltam a hálószobám négy sarkát, de az álmomra alig emlékszem, pedig nekem az égiek az álmaimon át üzennek.

A következő napok a pakolással teltek. Közben ismerkedtem a szomszédokkal. Mire minden a helyére került, a lelkemben is rend lett. Mintha ezer éve ismerős lenne a hely, a parki kereszt, ahová imádkozni járok. Ezen az emeleten nyugdíjasházi -Nexusos- lakók vagyunk. Nem volt bennem egy percnyi kétség sem, hogy mi lesz, ha még sem jó döntést hoztam. Ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább érzem, amiben hiszek, a csoportos karmában… Számomra ez a hely volt végállomásnak elrendelve…

 Energiacserében „találkozom azokkal, akikkel úgy érzem, vélem, nem az első életben vagyunk „azonos helyen”. Előzőleg, hol és mikor az még számomra rejtély. Hamarosan erre is választ kapok hipnoterápiákámtól, drága Verácskától, aki életem során a legnehezebb kétségeim során segítségemre volt. Feltárta mi-, miért történik így a jelenben, kivezetett abból a labirintusból, aminek nem találtam a kijáratát. Már érik az idő a vele való találkozásra.

Akik ismertek, a közel félévszázados spirituális utamat, múltamat, tanulmányaimat is ismeritek, azt is tudjátok Isten adta tehetségem a szemekkel való „beszélgetés”. Óvatosan bánok vele, mert ilyen kegyelmet, ajándékot addig tarthat meg az ember, ameddig méltó rá.

Haza érkeztem, most ezt elmondhatom. „Régi” ismerősök között élem az életemet. Többen vagyunk, akikkel előző életeinkben csoportos karmában közös utat jártunk be. Az energiacsere az a teszt, ami szortíroz, ki hova tartozik. Sokszor írtam már erről, még sem elégszer. Lélekemberként kezelem a meglévő helyzetet, Alig pár ember akadt ez idáig, akiknek a közelében nem érzem jól magam. Nem taszítanak, hiszen elbeszélgetek velük is, csak megtartom az aurámon túli távolságot, kerülöm az érintésüket. Annak ellenére, hogy mint egy jó nővérnek mindig fontos azokat megérinteni, akit beengedek az engem körülvevő energiamezőmbe. Ezek státuszokat nélkülöző emberbaráti szeretet szikrái, amit táplálni kell. Napokban beszélgettünk erről, akik figyelnek rám és ha segítségre van szükségem számíthatok rájuk.

Egymásra vetített képletünkben kódolva van a karma, egy előző élet lenyomata.

Történt más fontos dolog is. Megvalósítottam azt a tervemet, amit elhatároztam mielőtt ideköltöztem. Meghosszabbítottam ötvenről, százévre a Szegedi Fogadalmi templom Szent Gellért urnatermében lévő 127.-s családi urnafülkénket. A veszprémi Glória temetkezési vállalattal kegyeleti előszerződést kötöttem, mindent beleértve a jelenlegi költségeken kifizetve, a hamvasztótól a gyász-szertással egybekötött az urnabehelyezéséig. A felmerülő áremelkedések különbözetét évente kiegyenlítem. Ebben a templomban kereszteltek, édesapámmal minden vasárnap idejöttünk el misére, Felettünk értünk is szól majd a nagyharang és a templomi orgona. Mindennapi misékben részünk lesz. Az urnasor pont a szentély alatt van. Tehát a bölcsőtől a „sirig”, azaz az urnáig. Valaki megkérdezte tőlem ezt lelkileg, hogy csináltam végig? A lelkem volt a segítőm, így nyugodtunk meg. Ahogyan életemben senkire magam után soha  nem hagytam feladatot, számomra ez volt természetes.

Családomra annyi marad, hogy 1 szál fehér rózsával egyik pénteki napon délután 3 órakor elköszönjenek tőlem, majd a gyászmisén részt vesznek. Nem búcsúzkodunk, ezt kértem, elhasznált testruhámat levetve, meztelen lélekkel, dimenziót váltok, előre megyek, visszatérek teremtőmhöz.

Bármikor találkozni szeretnének velem, vagy valamit elmondani akarnak, lejönnek, meghallgatom, leülnek előttem a padra és együtt leszünk újra.

Persze nem sietek, van még teendőm bőven. A lélek csendje 6. könyvem szerkesztési stádiumban van, Jucus barátnőm fésüli át, végzi el lektorálását. Amint végez vele Feri megkezdi a nyomdai előkészítést, és irány a nyomda. Ők már várják. Első könyv lesz, ami napló szerűen mutatja be a mezsgyén töltött időmet, a halál árnyékában, majd az új élet küszöbén, és a végállomáson, földi angyalok között.

Nagyon sokan látogatnak meg barátok, boldog vagyok, most érzem érdemes jónak lenni, mert busásan visszakapunk minden jót, amit valaha másoknak adtunk, ha nem is azoktól, hanem másoktól. Szeretteimmel, barátaimmal napi kapcsolatot ápolok. Soha nem lesz magányos az ember, ha olyan családja, barátjai vannak, akik nem hagyják magára. Szeretlek benneteket elmondom százszor, újra meg újra, mert az életem részei vagytok!

Mindennapi imámban megköszönöm Lélek Gábor gyóntatópapomnak, hogy olyannyira bízott bennem, hogy családjába vezetett, -apósom testvére volt-, férjemnek, akivel 53 évig együtt éltünk, a békés, nyugalmas életem, amiben megtartva szabadságomat, tanulhattam, fejlődhettem, elhagyott Istenemhez visszatértem. Szüleinek, hogy munkájuk-, életük gyümölcsét is a férjem utáni örökségként én szüretelhettem le, ami életem végéig nem csak az én biztonságomat garantálja, hanem szeretteimét is, mert bőven jut nekik is belőle.  Megteremthetem vele az ő biztonságukat is, ha a szükség úgy hozza.

Így szeret engem az Isten! 

.