2024.03.13. 20:30, Lélek Sándorné Gizella - Ekpafat
Simon nem mehetett Jézussal sokáig. Megkínzott gyenge teste nem bírta a kereszt terhét, térde megroggyant, másodszor esett el a kereszttel. Fölkelt, mert tovább kellett neki menni, értünk. A másfél kilométernyi durva kövekkel kirakott út a Golgotáig sokáig tartott. Megkorbácsolt teste, átvirrasztott éjszaka után egyre gyengült.
Nézzük meg gyengeségének okát, halljuk meg estének okát a keresztúri ének 7 állomásának énekében.
„Agyonkínzott, gyötört tested gyönge,
Másodszor is leroskadsz a földre,
Új estednek oka, jaj -én voltam,
Bűnből bűnbe annyit bukdácsoltam!”
Jézus szenvedése a kereszténység gondolkodás központja lett.
„De akkor élünk a rendeltetésünk szerint, ha szeretjük egymást. És a szeretet az osztozás, szelídség, jó szó és cselekedet, barátság, együvé tartozás. Nem bántás, verés, erőszak, hatalom, uralkodás. Isten nem uralkodik, csak szeret.” /részlet: Garay András 2015. április 3. – Nagypéntek, templomi keresztút c. írásából/
Vetítsük ki mit a gyakorlatba a fenti részletet. Elemezzük keresztény gondolkodás szerint.
Rendeltetésszerű élet… maga a szeretet, az egymás iránt érzett szeretet, emberbaráti szeretet.
Mai világunkban nehezen érthető sokak számára, még fogalom szemszögéből is, nem, hogy a gyakorlatban. Miért? Mert hit nélkül nincs keresztény gondolkodás.
Nincs osztozkodás, csak a harács. Családokban az „én és enyém” uralkodik, nem ismert a „miénk” fogalma. Sajnos szomorú példákat ismerünk, amikor egymás biztonságát sem teremtik meg, kijátsszák, földönfutóvá teszik önös érdekeik miatt.
Szelídség? Hol van és a jó szó cselekvő szeretet nélkül?
Barátság? Talán - így feltételes módban – még létezik, de az együvé tartozás már ritka.
Mi keresztény gondolkodású emberek is kizárólag akkor mondhatjuk, hogy próbálunk jobbak lenni, ha bizonyítani tudjuk, hogy a családban, barátságban tudunk osztozkodni, nem csak javainkból, hanem tehetségünkből származó tudásunkból adódóan, keresztényül gondolkodva.
Szelídség, nem lehet más csak, amiben az alázat az alap. Nem bántás, erőszak…
Az egészséges lélek soha nem bánt, nem uralkodik, nem manipulál, zsarol, csak szeret, mint ahogy Jézus szeret, vállaja bűneinkért a halált..
De sokszor megfogadjuk bűneinket megbánva, nem mulasztunk, nem vétkezünk többet, ígéreteinket még sem tartjuk be, hiába mondunk minden este bűnbánó imát.
Elég egy minket minket bántó sérelem, megalázás már is hátat fordítunk embertársunknak megszűnik a felebaráti szeretetünk, pedig magunkat keresztény gondolkodású embernek tartjuk. Kerüljük, a bántó embert, távolodunk tőle nem akarunk holnap is megbántottak lenni, nem lehet úgy élni, hogy örökké tüskét szedegessünk a körmünk alól. – mondjuk, felmentve magunkat. Rosszabb esetben dühünkbe még ítéletet is mondunk fölötte, persze, csak magunkban, de ez nem ment fel bűneinktől, hiszen embernek ítélkezni nincs joga, az Isten dolga.
Mit tehet a keresztény ember?
Meggyónja, és feloldozást remél. Lelkébe nyugalom költözik, de valljuk be evvel még nem változik semmi, emberbaráti szeretetet nem gyakorol, cselekvő szeretetében nem osztozik azokkal, akik megbántották akkor sem, ha megbocsát nekik.
Jézus az én bűneimet is magára vette, roskadozva vitte a Golgotára, hogy halálával megváltson engem.