Lélekcserepek 3.

Lélekcserepek 3.

Vannak napok és helyzetek, amikor értelmetlenül állunk egy-egy nekünk címzett névtelen gondolatsor vagy sunyi idézethalmaz fölött, először legyintünk, nem aljasodhatunk le a manipulátorok, provokátorok szintjére. Az erőszakos koslató azonban, folytatja játékát. Ilyenkor kénytelen vagyunk foglalkozni megbomlott elméjéből adódó lelkitoprongy lelkével. Feltesszük magunkban a kérdést. Mit akar, minket nem tud manipulálni, megfélemlíteni, visszavonulásra késztetni, csak azt, aki nem őszinte, maga is részt vesz társasjátékában, akár rejtőzködve. Milyen ember (?) az, aki képes beállni a sor végére oda, ahol nem lehet az elsősorban csak azért, hogy megkülönböztetett figyelembe részesüljön. Szánalmas és megvetendő, figyelemre sem méltó. Soha nem szerettem az erőszakkal magukat másokra tukmálókat, mindenre elszánt akarnokokat, győzni vágyókat. A testi hiányosságaikat rafinált módszereket alkalmazó lelkitoprongyokat. Ezeken túl kell lépni, magunk mögött hagyva, azokkal együtt, akik részt vesznek kisded játékaiban.

Hagyni sorsrokkáink orsójára bízva, hogy bogmentes szálakból fonják további életünk fonalát.

Napok óta tartó betegségem, – kényszerpihenőm- hívta fel a figyelmemet, valami megoldatlan feladat elmaradt az életemben. Már magamnak is beismert - szinte mániákus biztonságra törekvésem okozott most fejtőrést. Ki-, mi-, és miért. Biztos? - Kérdeztem magamtól, minden hozzám-tartozóm sorra vettem, valóban van egy hiányzó láncszem a láncban? Ezekben a kegyelmi órában felismertem, bizony van-, vannak, akiket kihagytam.  

Úristen! Kiáltottam!

Mi van akkor, ha neki-, nekik van rám a legnagyobb szükségük, döntöttem, meg szólítom, rá kérdezzek, miben segíthetek? Nem lesz egyszerű mutatvány. Felkutatni, megkeresni, csak egyet tudok, meg kell tennem. Igazságot így szolgáltathatok magamnak, ha minden tőlem telhetőt megteszek.

Tudjátok, álmomban, sugallatokban, vagy képekben -rettentő rossz képolvasóként is- mindent megkapok. Néha egy-egy erőszakos idézet mutatja meg, merre kell indulnom. Így volt ez most is. Állandóan felbukkanó idézet milyen hatást tud gyakorolni, akkor is, ha  egy hamiskártyás-, cinkelt lapokkal játszótól vagy egy lelkibeteg sakkjátékostól származik.

Most ismertem fel, a fulladásig fokozódó köhögések mögött, az isteni gyógyító szándékot. Felkell köhögni a múltban és jelenben lerakódott hosszú „út porát”, meg kell tisztítani az életet adó levegő útját, hogy folytathassam az életem. Át kell értékelni a megváltozott helyzetem, nyitni kell. Ki kell használni a lehetőségeket, amiket az élet adott. Barátom is erre bíztatott, szinte kézen fogva átadott a mának. Nem is értettem, mint egy terhet cipelt eddig és ezt tette le, vagy valóban felrázni akar önkéntes visszafordulásomból. Át kell nézni a sorspoggyászom tartalmát. Ami nem szolgálja a további életem nyugalmát, lelkibékémet, mielőbb meg kell szabadulnom tőle, hogy helye legyen az építő köveknek, és szeretethabarcsnak, amivel új életem várát építhetem. 

Eddig másokra figyeltem, most magamra kell gondolnom, mert íme az újabb bizonyíték, hogy szeret engem isten. Feltárta a hiányosságomat, amit észre sem vettem.

Azt hittem, körülöttem, mindent elrendeztem, de megmutatta, van még valaki, akiről gondoskodnom kell, ha a szükség úgy hozza, akár élőként, akár holtában.

Az ember akkor lehet elégedett magával, ha nem hagy maga utána elvarratlan szálakat.