1. álmok számok, csalódások, találkozások

Mostanság egyre gyakrabban megtalálnak a számok álmomban. Napok óta nem tudok megszabadulni tőlük. Üzennek, mint minden más, amivel az égiek megajándékoznak. Áldás vagy átok, teszem fel magamban a kérdést. Vannak felejtősek és állandóan motoszkálók, de mindig születnek megfejtések. 

Egy régi ismerőssel beszélgettem este telefonon. Nem régen vált el hosszú vajúdás után. Pár éve kórházba kellett mennie. Szomszédasszonyára bízta féltve őrzött virágait. A férje nem igazán értett az efféle gondozáshoz, a növényeket sem igen ismerte. Mit ád’ Isten, pár hónap múlva szembesült vele, ők ketten ez idő alatt megtalálták a módját a közös szórakozásbak és titkos légyottokkal mulatták az időt a férj által üzemeltetett panzióban. Döbbenten és csalódottan állt a tények fölött. A bizalom csentesse szilánkokra hullott, lelkében mély sebeket ejtve. Nem tudta mit tegyen, imádta a férjét, feltételek nélkül bízott benne.

„Óh, ez csak egy barátság, egy baráti gesztus volt…” győzködték együtt.

De lelkében tudta az igazságot. Összerezzent, amikor a szomszéd ajtó zárjának kattanását meghallotta, vagy meglátta az ablakban.

Telt az idő, kivár, döntötte el. nem tudta elképzelni, mi lesz nélküle, hiszen az életénél is jobban szerette. No, meg a család a gyerek. Sok-sok átsírt éjszaka, hullámzó érzelmek. 

Pakolászott a szekrényben selejtezett, kezébe került egy régi naptár, leejtette, és kinyílt. Nézte a dátumot meredten. A bejegyzésben ez állt „Kórház”. Letörölte a könnyeit és döntött. Nem élhet tovább ilyen árulással egy házban azokkal, akik megalázták, megcsalták, akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna szeretetre, figyelemre. A naptár, a dátum meghozta a döntést. Talán az angyalok tették elébe, a kristálytiszta képet. Távolodni kezdett, szégyellte ugyan, de nyomozni utánuk. Oly sok elejtett nyomot hagytak után, kétsége sem maradt, hogy még tart a lamúr. Lépni kellett.

Egy nap bezárta maga mögött az ajtót. Elhagyta a közös kuckót, ahol esténként vacsorával várta kedvesét, levendula fürdő után, "Kedvesem" mindig így hívta magában. 

 Másik lakásba költözött, távol a háztól, kedves emberek közé, de bizalmatlanná vált örökre. Nem jár sehova, olvas, zenét hallgat. Néha belefut egy mulatósba, ez nem az ő műfaja, főleg, ha még helyhez is kötött. Kedvetlenül kikapcsolja, vesz egy forró levendulafürdőt, és emlékezik a régi szép időkre.

A beszélgetésünk után vigasztalni kezdtem. Nincs még vége az életnek. Hozhat kellemes meglepetést, találkozásokat, barátságot, vagy egy új kapcsolatot a megváltozott helyzet. Hevesen tiltakozott, egyelőre elképzelni sem tudja, hogy egy idegen megérintse. Barátságról most még az árulók jutnak eszébe, bizalmatlanná vált. Kapcsolatról pedig, szó sem lehet. Olyan mélyek a sebek, nincs az a gyógyír, ami ezeket meggyógyítaná.  

Tanulja az egyedüllétet. Keresi a helyét. Empata lévén egyetlen remény motiválja. Találni fog olyan embert, akinek fontos lehet, segíteni tud, akire figyelhet.

Kérdeztem tőle, megírhatom a történetét? Igen, természetesen, szolgáljon tanúságúl azoknak, akik feltételek nélkül megbíznak mindenkiben. Fura világban, furák az emberek. Legyünk éberek és figyeljük a minket körülvevő képeket, színeket, számokat, dátumokat, mert sokszor figyelmeztetnek és döntésre kényszerítenek, de azt is jegyezzük meg soha nem ellenünk jelennek meg, hanem értünk lépnek ki a manipulatív mezőből.

Egyetértettem vele, az életem is tele van hasonlóval, csak én álmomban kapok meg az üzeneteiket. Mindig felteszem magamnak a kérdést, ez vajon áldás vagy átok? Nekünk a legrosszabb, akik nem ismerjük a manipulatív, sunyi módszereket, csak akkor döbbenünk meg, amikor belelépünk a nekünk szánt csapdákba, ahonnan sérülések nélkül soha nem tudunk kiszabadulni. A lélekcserepek mindig fájó sebeket hagynak.