Találkozás az Úrral… misére készülve…

Boldog találkozásra készülő reggelre ébredtünk. Gyónni fogok, az ágyam fölötti képre nézve, elmosolyodom, a leltár egyetlen mondatban foglalható. Mulasztás. Előző gyónásomnak is ez volt az egyetlen tárgya.

Nem vagyok jobb, mint bárki más, aki megpróbál jónak lenni, Istennek tetszőn élni. Nem kell ehhez más, mint figyelni másokra, segítőkezet nyújtani, ahol észrevesszük a hiányt, a fenyegető veszélyt, és imádkozni nem csak szeretteinkért, hanem mindenkiért, akinek evvel segíthetünk, nekik kérni elsősorban, másodszorra magunknak időt-, erőt-, tiszta tudatot, hogy mellettük állhassunk, szükség esetén megteremthessük számukra mind azt, amit magunknak szeretnénk. Őszinte szívvel, tiszta lélekkel ez minden hívő ember számára természetes igény. Ne látványos vallásgyakorlásra törekedjünk, a szagos vasárnapi misék idejét túlnőttük. Szívünkben. lelkünkben kell késztetésnek lenni, az imahídra lépni minden nap, felemelni a mieinket, akkor is ha az ő szívükben még szunnyad a hitre való hajlam, a felismerő isteni szikra.

Ne mantrázó keresztények legyünk.

Imádságunk, hitünk ne legyen megszokás, kötelesség, hanem életforma. Örömforrás, táplálék a léleknek. Szeret bennünk az Isten, ha látja nem a kényszer vezet hozzá. hanem a feltétel nélküli, gondoskodó mindenki felé forduló cselekvő szeretetet.

Lélekemberként tudom, milyen sok félreértésre ad okot embertársaink között a hitben élő keresztény ember cselekedete. Az emberbaráti szeretetet oly sokszor félremagyarázzák, amikor megérintünk egy hozzánk közel álló embert, az isteni szeretetet-, gyógyító erőt közvetítjük, nem flörtölünk.

A mi szeretetünk sokrétű, olyan, mint a hagyma héja.

Erről részletesen írtam, A lélekember c. könyvemben. A mi világunkat a mennyei törvények formálják, nem a földi hétköznapot történései. Bennünk nincs bosszúvágy, gyűlölet, őszinte szeretet van.

Igaz nem szíveljük a manipulatív, gonoszságra hajlamos, rejtőzködő, maszatoló, lebegtető egyéneket, némileg jól is tudjuk kezelni, kerüljük őket. Még nem fejlett lelket, ez is a tanulófolyamatuk leckéje lehet. A jó keresztény ember is sokat hibázik, de mindenkor vállalja, neki épp úgy vannak bűnben született titkai, mint bárki másnak, vagy bármelyik családnak, azonban a saját „házának” falait vakolja egy életen át, nem a másét kapargatja. A bűn is más értelmet kap, senkit el nem ítél, az Istennek dolga, mert a bűn kategóriája összeállítása sem az ő passzusa.

Mi keresztények egyet tehetünk, hűségünkkel bizonyíthatjuk, teremtő Istenünknek, családunknak, szeretteinknek, barátainknak, hogy összetartozunk, egymásért érzett felelősséget vállalva.

Elfogadjuk azokat a korlátokat, amiket ők állítanak nekünk, és csak addig megyünk el, ameddig engedik, mindenkor tiszteletben tartva döntéseitek. Ez az önzetlen szeretet bizonyítéka.

Az ember a saját bolyait sem ússza át az élete tengerében. nem dobja testét a bolyán túloldalán élő cápák közé. 

Sok ember számára érthetetlen, felismerhetetlenek ezek a bennünk élő tulajdonságok. Véletlenül, vagy tudatosan félre értik-, magyarázzák. Ha majd egyszer, őket is megérinti az Istenhez közeli szeretet, átformálja az életüket, mindennapjaikat, és megélik mennyire más így szeretni, sok rétűen, senkit sem magára hagyva, emberválogatás nélkül megölelni tudni…  Egy érintéssel, szép szóval, léleksimogatással megajándékozni, érezni, nem őket ajándékozunk. hanem ők ajándékoznak meg bennünket, hogy elfogadják, a magunkból adó feltételekhez nem kötött szeretetünket.

Ma értetek is imádkozom, épp úgy minden más napon a kereszt alatt. Legyen részetek lélekben a szentmisében. Áldjon meg benneteket az Úr vezessen az általa kijelölt utatokon.