A test templomában…

Isten legnemesebb ajándéka az elfogadás. Sokszor évtizedekig tartó emlékek gyötörnek, megyünk a kijelölt úton, miközben kavics csikordul a cipőtalp alatt, sebeket tép fel a lélekben. Így múlik el az élet. A végállomáson már nem érezni fájdalmat, ez az út sima, nincs több kavics. A nyári zápor illatának csodálatos emlékét sem zavarja meg a híd alatti menedék orrfacsaró bűze. Már nem, keresünk félbetépett bankjegyet, amit évtizedekig őriztünk, ami nyomtalanul eltűnt. Átértékelődnek az emlékek. Nem rajzolnak csíkokat ruhánkon a frissen festett padok. Csak a szépre emlékezünk.

Megkopott lélekruháink szépsége eltűnik a foszladozó szövetben. Itt ott előkerült fénykép emlékeztet csupán az „anyagra”. Ujjainkban érezzük az izmainkat formás mellünk feszülését, a bőrünk bársonyos tapintását a lenyomatokban, de a tükör már mást mutat.

A végállomásra érve naponta találkozok sorstársakkal, akiknek a tekintetében olvasok. Velem a szemek a beszélnek, teremtőm ajándékaként hoztam magammal a földi síkra ezt a képességet.  Sokszor meglepődők a feltett kérdéseimre kapott válaszokon.

Sokan vagyunk, sokfélék, boldogok és boldogtalanok, elégedettek és elégedetlenek. Biztonságos fészkében begubózva, vagy kirepülve onnan gondolatok, emlékek szárnyán, majd esténként visszatérve.

A test templomában elvesznek az értéktelen talmik, csak az isteni szikra marad, ami lángra lobbantja a legnemesebb, legtisztább érzést, a feltételekhez nem kötött szeretetet, a megbocsátást, és bocsánatkérés képességét. A végállomás nem ismer haragot, gyűlöletet, a test temploma ezek előtt zárva marad. Egy fecnikké használódott megsárgult levélpapíron, ami megmaradt a régmúltból tárgyi emlékeim között, már csak egyetlen mondat olvasható ki, „… a szenvedésben kikristályosodott szeretetet a legszebb és legtisztább fogadd ezt tőlem, hisz megérdemlem…” Talán ez a mondat lesz az utolsó emlék, mielőtt a hazavezetés angyala átölel, a megbékélés láthatatlan pecsétje a halottvizsgálati bizonylaton.

A lélek templomában a biztonság és nyugalom pamlagán megpihenve, köszönjük meg teremtőnk ajándékát a menny-, és pokol megtapasztalását, a családunkat, barátainkat, ellenségeinket és minden leckét, amit a vizsga felkészítésére kaptunk. Az elfogadás tételét, a gondoskodó, cselekvő szeretet képességét, az ÉLETET!