Advent a végállomáson…

Csendesek az esték, napok óta borúsak reggelek. Az ember ilyentájt szikrákat szóró pilinkázó hópehelyre vágyik. Gyermekkori emlékek tornyosulnak emlékezetünkben. Szánkózás a körtöltésen, önfeledt, vidám kacagásokkal tarkított délutánokon.

A későbbi ifjúkori emlékek sem kímélnek. Gondolatpókjaink szővik életünk szálaiból sorsunk sérülékeny hálóját tovább.

Lelkünk virágoskertjéből eltűntek a májusi orgonák, elhervadtak a liliomok. a kéknefelejcs apró virágai emlékeztetnek olykor is az illatokra.

A végállomáson átértékelődnek a történések, a nagy találkozások kudarcai, sikerei.

Jelentőségüket vesztik az olyan örökké megválaszolatlan kérdések, „ a mi lett volna, ha…, mit nem kaptunk meg és mitől mentetettek meg…. lehetett volna másként? ”  

 Ilyen az Élet, a nagybetűs, a soha nem látott viharmentes tengerről álmodó.

Menny és pokol, után a partján bánatfák alatt, a nyugalom, biztonságot nyújtó medrében kispatakká szelídülve lassan csordogáló, ami a folyót sem érhette el, nem. hogy a tengert, amiről oly sokszor ábrándozott.  A fáknak sírta el a bánatát, beszélt egykori kudarcba fulladt reményeiről, amikor könnyeitől megáradva majdnem kilépett medréből, a fák lehajló ágaikkal simogatták, kisérték vissza biztonságot adó medrébe.

Az őszinte embernek a legnehezebb a sorsa, ha úgy hagyja magát szeretni, hogy azt nem tudja viszonozni. Nem hazudtolja meg önmagát, örök hálára kötelezve éli le az életét. Lehet szabad, még is ez a lelkiismerete gúzsba köti a szárnyait.

A lélekben egészséges ember is magában hordozza, a csalódást, megtagadást, megaláztatást, akiben a félelem egyszer fészkét rakott, az örökre benne marad, talán a végállomás az egyetlen, ami oldani tudja.

Egyedül ébredni, nem jelent magányt, ha gyönyörködni tudunk a felkelő napban, délutánokként tartalmas, minőségi baráti beszélgetésekkel feltöltődni képesek vagyunk, egymásnak vigaszt nyújtva, s cselekvő szeretetet ajándékozhatva, lélekben megsimogathatjuk egymás homlokát, ha gondterheltek vagyunk. Imahídra lépve kérve gyógyulást, betegség vagy szükség esetén... 

Istennek legszebb ajándékai az ilyen barátok, akikkel soha nem lesz magányos az ember, még a végállomáson sem.

Földi angyalok között a biztonság-házában, Advent idején, nem azért imádkozunk, amit nem kaptunk-, nem kaphatunk meg, hanem azt köszönjük meg, amivel megajándékozott, mert ő tudta-, tudja nekünk mi a jó, mi szolgálja érdekeinket.

Jó ez így nekem…

Köszönöm, hogy így szeret engem az Isten!