Advent előtt …

„Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.”

Elcsendesedés, várakozás Jézus születésének örömünnepére. Ilyentájt elkezdődik a készülődés, a lélek is gyolcsfehérben öltözködve köszönti a kisdedet. Az otthonokba beköltözik béke elhalkulnak a szavak, nyugalomban telik a várakozás. Ilyenkor jobban figyelnek egymásra az emberek. Fahéjillatú sültalma illata lengi be a szobát, a kezek is gyakrabban simogatóbbak lesznek.

Sorsok tengerében elcsitulnak a viharok, a tépett vitorlák is megpihennek a kikötőben.

 Érzékenyebbé válunk, mindenre, ami körülöttünk történik. Jobban kell vigyáznunk nem csak a szavainkra, de még a mozdulatainkra, hiszen a testbeszéd sokszor többet elmond, mit a kimondott szavak.

Megvallom Istennek hála talán született adottság ajándékaként a szemeken keresztül beszélgethetek a lélekkel, közben figyelem a test minden rezdülését mit „tesz” még hozzá. Tudom, ez néha zavarba ejtő, vagy félreérthető, még is az őszinteség legbiztosabb bizonyítékaként nem mondok le róla.

A várakozás felerősiti a lélek minden mozzanatát, a lélekradar több jelet fog, mint máskor. Vannak nehéz napok, amikor a lélek hiába vágyik a nyugalom pamlagára, mást tesznek elébe.

 Így jártam én is tegnap. Rémálomból ködös reggelre ébredtem. Rosszul indult a napom, majd folytatódott. Elibém került egy szomorú kép, a valóvilágunkból, egy földön hagyott eszméletlen fiatalról, aki mellett közömbösen elmentek sokan, végül valaki mentőt hívott. Megmentették talán az életét, de a lelkéből meghalt egy darab, amit egy életen át gyászolni kell, soha nem felejti el. Nem törődtek vele, mint egy rongybabát ott hagyták, azok. akik segíthettek volna…

  Voltak emlékeim a régmúltból egy hasonló megtörtént esetről. Következő könyvembe beválogatásra került annak az orvosnak a története, aki mindezt megélte és az ügyeletes nővérnek elmesélte.

Azt hittem a lélekvihar elcsendesedett estére és pihenni térhetek. Az esti imák előtt zenét hallgatok, éppen a hangulatomhoz igazodót. Zenében mindenevő vagyok, - mondogatom gyakran. Azt est azonban erre is rácáfolt. Bekapcsolom a telefonomat, és ami éppen elsőként feljön avval kezdek.

Felvidéki mulatós…

 No, ez, amire éppen nem vágytam, egy ilyen nap után, gyorsan töröltem a listáról, helyette léleksimogató angyali hárfára váltottam. Mire a végére értem lelkem már a nyugalom pamlagán pihent, ahol átölelt a csend. Amint véget ért a Szférák zenéje az imahídra léptem. Magammal vittem a családomat, barátaimat, együtt járulunk az Úr elé, fentartható egészséget, betegségből gyógyulást, biztos tetőt a fejünk fülé, sziklaszilárd alapot a talpunk alá, megbocsátó cselekvő szeretet kérünk elsősorban a másiknak majd magunknak.

Így múlik el egy advent előtti nap, a végállomáson földi angyalok között…