Felismerés pillanata…

Minden ember életében eljön egy pillanat, amkor kitisztulnak a képek, előtőrnek a részletek, élénkülnek a színek. A lélekben fájdalmas mély barázdákat szántanak a az elhallgatott titkok és a hazugságekék. Mégis, kegyelemteljes ajándéka ez a sorsnak, kifordítja és életképtelenné teszi a hazugságok, hamisságok tarackként megkapaszkodó gyomnövényeit.

Minden felismerés gyógyító pillanat, sebeket ejtenek, ami után maradnak hegek, de ezek már nem fájnak, karcolásokká szelídíti az idő, azért maradnak meg, hogy emlékeztessenek. Emberi sors ez, teremtésünkkel hozott, földi síkon megélt tapasztalások sorozata, jó és rossz döntéseink eredményei.

Minden ember máshogy éli meg, akár családban, barátként, szinte mindenki átélt-, átél hasonlót. Ezért figyeljünk arra, ne ragadjunk benne, ne legyünk áldozatok sokáig, a felismerés legyen az út, amelyen elhagyhatjuk az áldatlan helyzeteket.

Egy empata sokkal jobban sérül, mert a végtelenségig hisz az általa vélt igazságban, őszinteségben a mindenkori jóban. Úgy fordítja a másik hasznára a történéseket, hogy magát is becsapja, csak, hogy a másiknak jó legyen, jobb legyen. Hiába van ezer jele, megtagadják, becsapják, megbocsájt, ameddig el nem jön a felismerés megváltozhatatlan pillanata. Akkor ott törik el az a bizonyos korsó, ezerdarabra, szilánkokra, amit összeszedni sem lehet, nem, hogy összerakni. Itt a pont, így érnek véget fejezetek. A könyv lapjai elfogynak, a bizalmatlanság, kitépi a lapokat, amiket meglehetett volna tölteni -már soha nem tudjuk meg-, milyen tartalommal

Ilyenkor ostorozzuk magunkat, miért nem léptünk akkor, amikor először szembesültünk, becsapnak, hazudnak a sakktáblán parasztként kezelve löktek félre. Szövetkeztek mögöttünk, ellenünk. Mert naívak voltunk, vagyunk, hittünk az őszinte megbánásban, „a jobb lesz azutánban” ez csak képzeletbeli világban létezik, a játék megy tovább, és benne ők maradnak a bábuk. Az asztaloknál cinkelt lapokkal folytatódik a játék.  Fura világ ez… Fel kell tudni állni attól az asztaltól, ahol hamis kártyások vannak. Nem visszafordulni, hagyni őket, hiszen nem csak egymást, magukat is becsapják, nem való közéjük az, aki nem ismeri az ő "szabályaikat".

Haza menni gyorsan, lemosni az út porát. Bekuckózni lélek szegletébe, és olyan zenét hallgatni, amiben nem hamisak, tiszták a dallamok. Tervezni rövidtávon, tartalmas napokat, biztos holnapot, olvasni, írni és zenét hallgatni. Megcsodálni egy kristályban a rutilszálakat, érezni gyógyító hatásukat.

Imára kulcsolni a kezet, megköszönni jót és rosszat egyaránt, mert mindenki azt kapja, amit cselekedeivel, szándékával kiérdemel, megérdemel.

Ne vádoljuk a sorsot, a karmát, mindezeket mi teremtjük meg magunknak. Soha ne hibáztassunk senkit, a múltunkért, sem a jelenért, tanuljunk belőle, és építsünk magunknak szebb, biztosabb, boldogabb jövőt.  

Tanuljunk meg jól szeretni ás imádkozni, kérni szeretteinknek, soha nem elsősorban magunknak, nekik, -akik mindennél fontosok számunkra- jó egészséget, békésnyugalmat, biztonságot soha el nem múló boldogságot.

Utánuk következhetünk mi, időt-, erő-t, egészséget kérve, könyörögjünk, hogy mindezeket megteremthessünk számukra, ha ők erre képtelenek bármilyen oknál fogva. Mert nincs annál nagyobb öröm, ha körülöttünk rendet teremtünk, szeretteinket egészségesnek, elégedettnek és boldognak látjuk.

Ez Istennek legszebb életajándéka és mindenki megkapja, akiben igaz szeretet lakik.

Tanuljunk meg távolodni, visszalépni de közeledni is, minden helyzetet felismerni. elfogadni. Ne feledjük el földi síkra tanulni jöttünk.

Istennek tetszőn élni úgy lehet, ha ismerjük a szabályait: ha segíteni nem tudunk, soha ne ártsunk. A hazugságnál egyetlen nagyobb bűn létezik az igazság elhallgatása. Azt cselekedjük másokkal, amit magunknak elvárunk.