Amikor egy álom véget ér egy álom, benne születik egy másik…

Hiába kémlelem az eget az éj sötét bársony függönye eltakarja azt.  Szép álmomból ébredtem.  Baráti találkozót rendeztem, a házamban. Olyan búcsúfélét... Többen eljöttek, Mária 3 kiscicával érkezett. Érdekes volt a hangulat. Bensőséges, még is távolságtartó. Mintha a ki nem mondott szavak mögött nem csak titkok, hanem manipulatív szándékok is megbújtak. Fura világot élünk, „furák az emberek” mondja sokszor drága barátom. Milyen igaza van. még egy baráti találkozóban is benne van.

Egy nap, és végleg bezárul életemnek egy korszaka. Elhagyom a házat, ahol békés nyugalomra leltem a pokoljárásom után. Szeretve voltam úgy, ahogyan meg sem érdemeltem. Annyi mindent kaptam, és oly keveset adtam. Régóta motoszkál bennem egy érzés, ami a lelkemben gyakran vihart kavar, de mielőtt felismertem volna, kisimultak a hullámok. Próbáltam jó lenni-, jók között a legjobb, hálaszeretettel fizetni, a megfizethetetlen feltételnélküli szeretetet, féltőn gondoskodó cselekedeteket, talán sikerült, de ez kevés lehetett a másiknak akinek,  „mindene…” voltam. Nem csak életében, de holtában is gondoskodik a le nem perelhető-, minden viharnak ellenálló, tetőről a fejem fölé, a szívem utolsó dobbanásáig megtartó biztonságos fészekről, ahol cselekvő szeretettel ellátásomról gondoskodva készűlhetek a majdani nagy találkozásra teremtő Istenemmel. Életajándék halljuk sokszor, de nem tudhatja mi az, aki mindezt csak hallomásból ismeri.

Vasárnap a mise előtt gyónásra készültem. A tavaly felvett betegek kenete előtt életgyónást végeztem. Bűnös lelkem szennyesét, gyolcsfehérre mostam, minden bűnömre feláldozást kaptam. Vigyázok e kincsre, még a gondolataimra is, nem csak a cselekedeteimre… Nem tudtam, mit gyónjak meg, de megsúgták az égiek. Mint az eke a barázdát, úgy szántott lelkemen végig a felismerés. A mulasztás..! Igen, ennél nagyobb és fájdalmasabb bűn. nem is létezik egy Istennek is tetsző életet élő ember életében. Elmegyünk egymás mellett az alázat hiánya vezet, hagyjuk, hogy félelem, közönnyé válva rángassa a gyékényt alattunk, ahelyett, hogy szorosan fognánk a felénk kinyújtott kezet. Adjunk ajándékként. biztonságot, bizalmat, a holnap reményében. Megtegyük azt, amit ma még megtehetnénk, viszonozzuk a minket védő karok ölelését, mert nem ismerjük a holnap történéseit, nem tudhatjuk lesz-e holnap. A felkínált lehetőségek elmulasztásában, a viszonzatlan ölelések, a ki nem mondott szavak, soha nem pótolhatók. A hiány nem csak a másikban, bennünk is megmarad örökre.

Mindnyájan ismerjük azt felkiáltó jelet, ami a kérdőjeleket követi… a gondolataink végén, „miért nem tettem meg, amikor volt rá alkalmam…”

Ezen felismerésem után meggyóntam egyetlen bűnömet, egy Miatyánk feloldozó ima után, tisztaszívvel vettem magamhoz, ” Jézus testét” áldozáskor.

Megerősödve hitemben, napról-napra változik az életem. Egyedül fekszek és kelek, de nem ismerem a magányt. Álmaim színesek, szeretve vagyok, és szerethetek. Életem nem ingerszegény, egyhangú. Őszinte, tisztaszívű barátok vesznek körül, minden hétre jut egy-egy érintő-, viszonzott baráti ölelés. Az este is potyogtak a könnyeim, fél 8 után érkező, - Pestről – Nagykanizsára hazafelé tartó barátaim látogatásának örömétől.  Gabikától süteményt, Norbitól „kékkenőcsöt” és savanyúságot kaptam, amit nagyon szeretek, almapaprikát és káposztával töltöttet.

Szeret engem az Isten, tenyerén tart, mindennap megköszönöm a felszentelt keresztnél, ahol elsősorban szeretteim-, családom, barátaim egészségért, biztonságáért imádkozom.

Előre ment társamnak megköszönöm, azt a fészket, amit szeretet habarccsal „párként” hagyott rám, gondoskodva arról, hogy földi angyalok között élhetek, s készülhetek a viszotlátásra, és még életemben továbbadhatom cselekvő- gondoskodó szeretetformában mindazt, amit tőle kaptam, azoknak, akik fontosak számomra, lelkemben otthonra találva, szerethessem őket, segíthessem és gondoskodhassak róluk. Ez az isteni szeretet legszebb ajándéka, az őszinte szeretet bizonyítéka.