A lélek legnemesebb, legszebb ajándéka végállomáson…

Múlnak az órák, napok, hetekké, hónapokká érleli az idő. A végállomásra érkező, nehéz poggyásza alatt roskadozva érkezi új otthonába. Lassan, komótosan kipakol, helyére kerülnek a dolgok. Azt hitte, csak a legszükségesebbeket hozta magával, még is megtelnek a polcok. Sok még a kacat. Felkerülnek a képek a falra, a megszokott bútorok között az emlékek is helyt kérnek maguknak, egy sarokba megbújva.

Más ez a világ.

A nyugalom pamlagára leheveredve felcsendül a „lélek himnusza”. Megszűnik tér és idő, nincsenek hamis hangok a hárfák húrjain.  Földi síkon is átrendeződik szinte minden. A lélekantennái egyre érzékenyebbé válnak.

Nem csak az elmaradt viszonzatlan ölelések fájó emlékei halkulnak el, de lassan el is némulnak végleg. Épp úgy véget érnek, mint azok a soha meg nem válaszolt kérdések, amik egy életen át fogva tartottak, tartanak bennünket, a „mi lett volna, ha… vagy a „mi lenne, ha…”. Ezeknek már nincs jelentősége, ahol a lélek a MAG, ott elenyészik az anyag.

Lélekemberként szinte mindig a szemektől kérek és kapok választ. Belenézve a lélektükrébe, soha nem torzít a kép.

Sokat gondolkodtam, van e jogom kibontani mások pakkjából csomagot megkérdezésük nélkül.

Tegnap megérkezett a válasz. A nyomda visszaigazolása, megkezdték „A lélekember” második kiadásának nyomdai előkészítését. 1-2 hét múlva megérkezik, ismét papíralapú könyvben életre kelnek a sorok. Adós maradtam, amikor a lélekember szeretetét mutattam be, kimaradt belőle valami, amit csak itt tapasztaltam-, és értettem meg. Mi a lélekszeretet, lélekszerelem, az érintésnélküli lélekölelés a gyakorlatban. Életeken-átívelő családi karmában mindenki megismerheti, ha forgatókönyvében megírták, váltakozó szereposztásban a szerepeket kiosztották, földi élete legfontosabb fejezete lehet, akkor is ha már nincsenek földi státuszok, amik az alázatot egóvá degradálják, minden egymásért és nem egymás ellen történik. Hányszor értenek félre bennünket, akik nem ismerik az összefont lelkek örök szövetségét, és felcímkézik ilyen, olyan földi státuszokkal.

Elképzelni sem tudják, milyen más ez… 

Egy szóval lehet jellemezni eme emberi tulajdonságot „MINDEN” „MINDENEM” MINDENED”.

 Miért is történik mindez?  Mert „mindenélet” lenyomatai bennünk élnek. Voltunk-, leszünk egymás szülei, gyermekei, barátai, szerelmei, talán még ellenségei is, amiben adósságokat gyűjtünk, karmát építetünk, és ezt törlesztjük, mindaddig, amíg a mérlegünk serpenyőibe egyenlő súly nem kerül, és a nyelvek középen nem találkoznak. Karmacsókban össze nem forrnak. Akkor kiegyenlítünk és együtt maradunk mindörökre.

Belegondolt valaki, hogy egy idős otthon lakói között milyen karma lehetséges? Egyéni, csoportos, családi-, elsőéleti-, életeken átíveli ismételt találkozások? Nem szeretem ezt a szót „talán”, számomra tagadó, itt még is megállja a helyét.

Naponta látom nyugdíjasházi -önálló életemet megtartó lakójaként-, a gondozottak, mások segítségére szoruló mindennapjait. Olykor egyedüliként veszek részt a közös programjaikon, örömmel teszem, megszeretném ismerni lélekszinten őket, és segíteni annak, aki megengedi, szüksége van rá.

Isten legszebb ajándéka, amit tőlük kapok, ők adnak nekem… Tőlük tanulok. Ha valahol itt él az örök igazság, amit külsős emberként nem értenek, vagy tudatosan félreértenek.

A lélek tulajdonsága a kedvesség, ami nem flőrt, a barátság, nem szerelem. Aki ismeri Isteni ajándékát, az a barátság-tengerében felállítja a maga bólyáit, és soha nem úszik túl rajta, mert nem adja cápák martalékának magát -egy kis kalandért- a megtalált „élő” kincset megtartja, óvja, félti.

Most pedig lássuk mi is az a lélekszeretet, lélekszerelem a gyakorlatban. Két ember között létrejövő, Fent eltervezett találkozás. Minden találkozásnak célja van, amit a teremtéssel kódoltak belénk. Az összefont lelkek sors-vonatát párhuzamos sínekre állítják, és váltókkal biztosítják, hogy akkor találkozzanak, amikor szükségük van egymásra, és addig maradjanak egy állomásom, ameddig közösek a céljaik.

Minden Otthon egy ilyen állomás.

Évtizedek óta tanulom, kutatom a lélek és a szellem csodáját, de soha nem láttam olyan összekapaszkodó szempárt, mint itt két ember között, ahol a kezek képtelenek ölelésre, szavakkal simogatják egymást, két keréken, járókerettel, rolátorral, közelítve egymáshoz az anyag teljesen elvész, személyi higiéniájukat is földi angyalok biztosítják.

Ezeket a párokat mindig együtt látni, mosolyognak, vigyáznak a másikra, tanulnak, és tanítják egymást. Nem egy ilyen pár van. Kell ennél nagyobb bizonyíték, Isten szeretetének, amikor megmutatja mennyivel nagyobb érték a lélekölelés, a maga tisztaságával, a szavak őszinte simogatása, egymás becézése, lélekben összebújva, egymásba olvadva, bekuckózva … mint a kezek megszokott, néha unott játéka az anyagon, vagy a szavak hazugsága a lélekben hamis húrokat pengetve.

Gyönyörű bolond itt minden tiszta lélek, aki otthonra talál.

https://www.youtube.com/watch?v=n0L7GoKLQhU

Következő könyvünk: A lélek csendje – Mezsgyén a halál árnyékában- és a -Mezsgyén túl az új élet küszöbén- két fejezettel már szerkesztés alatt. A borítók is elkészültek Budavári Ferivel a nyomdai előkészítő munkálatokat megkezdte.

Ezek a találkozások a végállomáson a lélekszerelmek.