A holnap tegnap kezdődött el

Hétfő reggeli készülődés, irány Kaposvár, ahol kiderül mit rejteget a lélek ruhája, mennyire avitt és használódott el az anyag. A kegyetlen tavalyi év bebizonyította, hogy senkinek nem lehet biztos a holnapja, hiába érzi magát makk egészségesnek, fittnek. Megmosolygom, de soha nem ítélem el azokat az embereket, akik előszeretettel reagálnak úgy egy-egy ismerősük betegségéről tudomást szerezve, hogy odabiggyesztenek egy szép idézetet, hogy a leggazdagabb az egészséges ember, demonstrálva, hogy a másik betegségében szegény. Nem tüske ez annak a körme alatt, akinek szánják, mert a beteg ember meggyógyulhat, az egészséges megbetegedhet. Az egészséges lelkű ember tudja, ismeri az élet íratlan szabályát az egészség és a barátság a legtörékenyebb kincs. Akinek igaz barátja van, annak az egészségére ketten vigyáznak. Amikor bármelyiké sérül, együtt gyógyítják meg.

A tegnapi nap különös hatással volt rám. Anitával -családtagommá vált őrangyalommal testi- lelki őrömmel, megérkeztünk Kaposvárra. Itt számomra is ismeretlen körülmények vártak. A sorrend a következő volt.

Pet-ct recepció. Egy órával korábban, mivel nem jól emlékeztem az időpontra.  Papírmunkák, adminisztráció, a számla kiegyenlítése, magánfinanszírozott formában. Nem tüneteim, vésztjósló indikációm vezettek ide. Állapot felmérés, saját érdekem és igényem szerint. Mielőtt átlépem az új élet küszöbét, látni, tudni szeretném, hogy mire számíthatok, úgy rendezem be az életemet. Egy új ismeretlen felállás 53 év házasság után, megárvulva. Egyedül menni tovább az úton.

Megvallom töredelmesem féltem a magánytól, gyakorlatiatlanságom megijesztett. Még mindig nem ismerem ki magam a csekkek, határidők világában, ezért még a boríték kibontását is Anitára bízom, aki rendben tartja a dolgaimat. Nos ez sem lesz gond, kicsi garzonomban, mert mindent egy „csomagban” lerendeznek helyettem.

Visszatérve a vizsgálatok körülményeire, csak a sorrendet írom le, a fent említett recepció után. Egy udvarias asszisztens levitt lifttel a vizsgálat helyszínére hármunkat. Első helyiség, szekrénybe helyeztük el a táskánkat, felesleges ruhadarabjainkat és  a „leletes” mappát, -amiről másolatok készültek-. Vártunk. Senki nem beszélt, nem kérdezett. Ez nem az a hely, ahol cseverészni, kíváncsiskodni illik. Két férfi, egy magam korabeli, és hatvankörüli voltak a betegtársak. Azt hiszem mindhárman „kezdők” lehettünk, látszott senki nem ismeri csak a leírásból a következő lépést. Nem sokkal később, megkezdődött az első meghallgatás. Kórelőzmények pontos idő és sorrendbeli felsorolása, egyeztetetése. Műtétek, vizsgálatok átbeszélése. Ezt követte egy újabb várakozás. Majd az orvosi konzultáció. Mi többször beszéltünk a doktor úrral telefonon, átbeszéltük a vizsgálatok széles palettáját, kiválasztva a számomra legmegfelőbbet, most mégis végtelen türelemmel, figyelemmel ismét minden részletre kitértünk. Soha ilyen részletes ismeretet nem hallottam -személyre szabottan- a vizsgálat lehetőségéról, várható pontosságát meghatározó részletekről, arról mire ne számítsak, és mi az, amit a vizsgálat feltárhat. Nem csak kérdezni lehetett, választ is kaptam mindenre.

Ez után indult élesben az előkészület. Az asszisztens gyakorlottan szúrta a tűt a kézfejem sérülékeny vénájába, rákötve az izotópos kontrasztanyagot. Innem a második helyiségben kellett mennem. Ahol szigorú óvintézkedések keretében nem hagyhattam el a helyiséget. Kényelmes bőrfotelben, lábtartóval helyezkedtem el, egy óra „anyageloszlató” várakozásra.

Pilláimat lecsukva, megkezdődött a jövő képeinek vetítése sorsom mozijában. Gondolatpókjaim szőni kezdték a biztonság hálóját. Számomra most is elsődleges a szeretteim biztonsága, egészsége, a szeretetsátor építése a fejük fölé. Ezt a szempontot tartottam szem előtt, amikor kétszobás garzont választottam, hogy ha a szükség úgy hozza, és a feltételeknek megfelel valamelyik családom tagja, ő is követhessen.

Mára megváltozott ez a szemléletem. Ebben a korban nem szerencsés két ember, akár testvér összeköltözése sem. Mindketten más szokások között élték az életüket, más habitussal rendelkeznek, bármennyire megértik látszólag egymást, egymás mondatait befejezni tudják, gondolataikban olvasnak, ebben a kórban a súrlódások már nem csiszolnak, hanem koptatnak. Megrögzött gondolati formáinkon, bevett szokásaikon tartósan változtatni nem tudnának. Még a reggeli kávéikat sem egy időben, egyformán isszák. A görcsös alkalmazkodás, pedig a saját szabadságunk elvesztésükhöz vezetne, ami megtörné az őszinteség varázsát.

Szokom az egyedüllétet, és azt hiszen a lelkibéke egyetlen fenntartható reménye a saját utunk bejárása. Most értem meg azokat az egyedül élőket, akik elégedettek a magányos sorsukkal akkor is, ha társ nélkül élnek.

Ezen óra alatt megszületett a legjobb megoldás. Úgy gondoskodni szeretteinkről, hogy meghagyjuk saját életét-, szabadságát megélve külön élettérben, még is megteremthetjük ugyanazt a kényelmet, lehetőséget, melyet magunknak biztosítunk. Gondoskodó cselekvő szeretetünkkel így jelen lehetünk az életükben. Egy egyszobás kis garzonra befizethetek ott, ahol egymás közelében élve bármikor kezünkkel simogathatunk, lelkünkkel összefonódva élhetjük napjainkat. Ez a tudat a saját biztonságom megerősítésére szolgál egyben, lelkemnek kicsi szeglebében az otthonteremtés ajándéka, akinek a szükség úgy hozza.

Mindez ma még terv, de 16-án hagyatéki eljárás után megteremthető lehetőség. Mi másra is költhetném a rám hagyott vagyont, ha nem arra, amire én rám is örökségként hagyták. Biztonság, egészség megőrzés, előre ment szeretteim földi maradványainak pinenőhelyének a legméltóbb elhelyezése, hosszú évtizedre, egy évszázadra biztosítva.

 76 évesen nincsenek elérhetetlen álmaim, utazásaim, de megteremthetem a legszebb élményt, amit magammal vihetek és senki el nem veheti tőlem, megadhatom szeretteimnek a saját dédelgetett álmaik megvalósítását, építhetek megbonthatatlan tetőt a fejük fölé, biztos talajt a lábuk alá és a gondos ápolást, gondozást biztosíthatok nekik, ha az életük úgy hozza.

Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna az életemben a rám bízott szolgálaton, hívatáson kívül.

Az én lelkemben született szeretet más jelentőséget kap, mint általában, mert nálam a gondoskodásban, cselekvő szeretet a mértékegysége. Kimondom, leírom, ha szeretek, százszor, illetve ameddig engedik, legyen az család, vagy barát. Hála a jó Istennek mindkettőt megadta nekem, van kinek mondhatom, akinek leírhatom. Sokszor vagyok ez által félreérthető, de miért magyarázkodnék úton, útfélen, akik nem akarnak úgy sem értenének mag.

A kedvesség, figyelem, nem flőrt. A barátság nem szerelem -erre külön szabályaim vannak, a bólyát soha nem úsztam át, miért bobnám oda a legnagyobb kincsemet, amit a barátság ad, a rám leselkedő cápáknak-. Aztán létezik egy összetett szeretet, a mindent felülíró, „mindenem, mindened” ez a legtöbb, ami az ember életében adódik, ( ezek a egyéni-, családi-, és csoport karmában jelentkező, képletek pecsétjével ellátott szeretet-kapcsolatok)  ebben benne van az szülői gondoskodás, a gyermeki rajongás, a barátság legszebben csiszolt ékköve, és a társkénti cselekvő szeretet. 

Aki élt ilyenben, az mindenkor örömteli-, boldogságában lesz  gazdag és szabad, akkor is, ha mindenét szétosztja…

 Eddig jutottam, amikor szólítottak. Megkezdődött a vizsgálat. Hosszú ideig tartott ameddig a gép több mint kétezes szeletbe „feldarabolta a testemet” koponyaalaptól combközépig. Hogy mi van „bennem” csütörtökön papíralapon és DVD-re írt képekből kiderül, amit a postás meghoz számomra.

A vizsgálat után a hosszú éhezést követően, egy banán várt rám. Nem tudom ezt mivel érdemeltem ki, talán, mert elmondtam, hogy a vizsgálat előkészületeinek legnehezebb része az „éhezés” volt számomra. Minden esetre az a figyelmesség külön ajándék volt nekem.

 Külön köszönöm Adel főorvos úrnak a mindenkori segítségét, és hogy kérdésemre hova menjek a vizsgálatra a kaposvári teamet ajánlotta.

Ígérem, barátaim, ismerőseim, megköszönve figyelmetek az eredményről is beszámolok majd.