Az igazság pillanata…

Olykor nem is értjük, hol a fészkes fenében kalandozik az ember, hogy az elibe gördített akadályokat későn veszi észre, csak göröngyöknek nézi. Fura világot élünk, furák az emberek, -mondaná barátom, ha most hallaná mit gondolok erről, vagy arról a kis momentumról, amivel meglepnek bennünket. Naív vagy, -mondta máskor. Sokat gondolkodtam akkor azon, vajon kinek a rosszabb? Akit becsapnak, gúnyolnak, háta mögött kinevetik, vagy annak, akik mindezt megteszik és a körülöttük élők bizalmát örökre elveszítik.

Nem rafinálódig ki az ember, akinek békés nyugalmas, biztonságot soha nem nélkülöző élete volt, nem törték le a szárnyait, nem kellett szerepet játszania, nincsenek cinkelt lapok a paklijában. Csalódik, no persze, hiszen amikor elé teszik mások manipulációra épülő praktikáit, taktikáit sokkor kap, és papagáj módjára nyugtatgatja magát… Ugyan már, semmi pánik, csak az igazságot mutatták meg, lépjünk túl rajta, rázzuk le a ránk aggatott sallangot, bántást, gúnyt és kacajt, menjünk tovább. Mint egy leckét könyveljük el a bizalomba vetett kudarcot, legközelebb figyeljünk jobban, vigyázzunk magunkra, hogy kevesebb támadási felületet hagyjunk.

Mint dupla Ráknak, meg kell tanulnom, védeni magam, hogy a páncél mögötti sérülékeny lelkemet ne tépjék miszlikbe.

Szeret engem az Isten, mindig elibém teszi megmutatja mikor kell megállt parancsolni és elhagyni azt a hajót, aminek vitorláját megszabdalta a vihar.

Semmi nem tart örökké, mégsem kell változnunk, maradjunk meg annak és olyannak, amilyenek valójában vagyunk. A hívő ember imával válaszol a bántásokra. Alázattal a gőgre és áldást kér az ellenségére. Istennek tetszőn így éli az életét.

Nagy változás előtt állok, talán pár hét vagy hónap, elhagyom eddigi otthonomat. A küszöbre teszem sorspoggyászom nehezékét. Kiszedem körmöm alól a tüskéket, mosolyra váltom befelé hulló könnyeimet. Úgy indulok neki a holnapnak.

Új nap, új remény. Más város, idegen emberek, szokások. A magány is elviselhetőbb lesz egyedül, mint hamis emberek között.

Szemtelenül őszinte vagyok, kimondom sokszor azt, amibe mások pirulnak bele. Csak a gyenge és gyáva szerez magának örömet, mások megalázásával.

Bizony furák az emberek, mondom én is magamban…

Talán egy nap, lehet nem is sokára megértem mi motíválja az embereket, mit-, miért tesznek, vagy nem tesznek meg.