.Évvégi leltár

Mezsgyén túl – az új élet küszöbén – évvégi leltár

Háborgó lelkem vihara elcsitul lassan, a fájdalmas évnek a végéhaz érek. Elfogadom a meg nem változtatható körülményeket, nem kutatom a miérteket, mindennek oka van, hiszek a Teremtő Istenem tervében, szándékában, nélküle semmi sem történik velünk a földi síkon.

Toporgok az új életem küszöbén, szemem távcsőként pásztázza a távoli tájat, ma még az évvégi borús fellegek eltakarják az eget…

A mezsgyét magam mögött hagyva, visszatekintve próbálom összerakni, egymásra építeni a történteket dátumok szerint.

Január 3.

Fantasztikus eredményeket produkáló laboreredmény, testi-, lelki-, szellemi harmónia, erőben kicsattanó egészség.

Január 15.

Hosszú hezitálás után, harmadik oltás felvétele

január 22. Első kórházi felvételem, fulladás, gyengeség a legkisebb terhelés következtében, -alig 20.30 méter- után. A kardiológiai osztály kivizsgálása után, javuló állapotban -megmaradt maradványtünetekkel- tértem haza. Még is félnapos ember lett belőlem.   Délelőtt függőlegesen tengettem a napjaimat, a délutánokat vízszintesben töltöttem.

Május 5.

Minden lebenyre kiterjedő tüdőembóliával az agóniához közeli állapotban szállított a mentő kórházba, a mentőtiszt S. Horváth László magas szakmai tudásának, és rátermettségének köszönhetem, hogy egy másik kocsira kellett itt hagyni. A mezsgyére kerültem. Majd egy hetes szigorú ágynyugalomban megszakítások nélküli és oxigén-, és vérhígító terápiával  éltem túl azt, amit egykori kórboncnokunk mondásával  élve -szégyen túlélni-. Köszönetem és örök hálám fejezem a kardiológia osztályvezető főorvosának, orvosainak, nővéreinek a mindenre kiterjedő gondoskodó cselekvő szeretetben megnyilvánuló gyógyítást, ápolást, amiben részesülhettem.  

Akkor még nem ismerhettem Isten kegyelmének okát, csak azt tudtam, hogy terve van velem, talán adósa lehetek, amit ki kell egyenlítenem, azért nem rendelt még számadásra magához.

Evvel még nem ért véget a kálváriám, a sok fekvés utáni felkeléskor bal lábfejem vált bizonytalanná, -pont azon az oldalon, ahol egyszer már a fél felem lebénult-. Neurológia vizsgálat után félelmetes CT lelet született, 6 mm-s csigolyaelcsúszás ideggyök nyomással, számtalan kiboltosulás, gerincsérvek.

 Újabb osztályos felvételes a neurológiai osztályra, egy hetes infúziós kúra után bot nélkül távozhattam.

Otthonomban minden megváltozott, már nem tudtam ellátni a férjem melletti 24 órás szolgálatot, ügyeletet, az ő állapota is egyre gyorsabban romlott. Két betegember mellé segítő kellett. Gondozónő segített napi szintem egyre emelve a ránk fordított időt.

Szinte fogadott lányunk is minden napos lett nálunk, Anita is beállt a sorba. Nem sokáig tartott ez a kielégíthetőnek mondott állapot. Egyik este vacakolni kezdett a rakoncátlan szívem. Otthoni EKG- készülékem vészjósló piros jeleket küldött pitvarfibrillácót mutatva.  Ha nincs ez a készülékem,  Talán nem is kerültem volna ismételten kórházba. Összefésült családomból Feri  kutatta fel nekem ezt a kis életmentő „életőr” készüléket, így lett általa az életőröm, nélküle múló rosszullétre gondoltam volna, ami reggelre majd elmúlik… Nem kutatom, mi lett volna reggel, ha nem kapok azonnali segítséget, hajnalig küzdöttek az SBO-n, hogy visszaállítsák a szívritmusomat, megszűntessék a pitvarfibrillációt és lebegést, kompenzált legyen a a keringésem. Egy újabb csata, győzelemmel. Ezt követte, ismételt  kardiológiai osztályos felvételem. Gyógyszeres beállítással, követéssel, tartom fel jelenleg is a szívritmusom kielégítő formában. Ennek a történésnek, eseménynek is oka volt, mint mindennek, amit Fent elrendelnek számunkra. Évtizeden túli barátság elvesztését kaptam vissza abban a kórteremben, ahol ismét találkoztunk, tisztázni tudtuk egykori félreértéseket, amiket mások gonosz intrikája generáltak. Hálásak vagyunk Istennek, hogy megteremtette ennek a lehetőségnek a feltételét, mégpedig olyan körülmények között, ahol mindkettőnket meglátogatott a hazavezetés angyala, és figyelmeztetett, haraggal, félreértések okozta sérülésekkel nem szabad távoznunk a földi síkról. Újra egymásra találtunk, megbékélve töretlen szeretettel, most már jobban vigyázva a az igaz barátság kincsére.

Lábfejem ismét zsibbadni kezdett, járásom bizonytalanná vált. Nagyon nehéz időszak következett. Október 11-re újabb infúziós előjegyzést kaptam, ismételt CT vizsgálat után.

 Napokkal előtte álmomban nagyapám megjelent, azt mondta 11 napig velem lesz. Ez el is meséltem összefésült családomban még az napi beszélgetésünk során. A 11-i időpontos előjegyzésemet lemondtam. Hétvégén egyre rosszabúl éreztem magam, kis „életőröm” ismét vészjelző „jelekkel” figyelmeztetett. A főorvos úr pénteken meg-, és kivizsgált, megnyugtatott nincs nagy baj, így mentem haza.

Délutánra férjem egyre rosszabb állapotba került, már nem evett, felkelni sem igen tudott. Kórházról hallani sem akart. Másnap belátta képtelenek vagyunk itthon segíteni rajta, így beleegyezett, hogy mentőt hívjunk. Szombat este elvitte a mentő. Késő éjszaka érdeklődtem az SBO-n a vizsgálatok eredményéről. Nem egyértelmű, de lesújtó hírt kaptam. Reggelre a belgyógyászati osztály endokrinológiai részlegére vitték. Állapota egyre romlott, zavarttá vált, de sportot olvasott. Nem evett, infúziót kapott. Kedden még sudoku keresztrejtvényt fejtett, csütörtökre kérte a nemzeti sport mellé a Sport Pluszt is…

Aztán egyre zavartabb lett, a doktornő közölte a máj és hashártya áttétek felgyorsították a folyamatot, áthelyeznék a Hospis-ra. Nem! Hazaviszem, közöltem. Megrendeltem minden itthoni ápoláshoz szükséges eszközöket. A betegszállítókkal egyeztettünk, hétfőn 1 óra után érkeznek. Átrendeztük Anitával kissé a szobát, hogy kényelmesebben hozzáférhessek, ápolhassam.

Délutáni látogatásra állapota kritikussá vált, lecsúszott az ágyról, rács került az ágyára, kommunikálni már nem lehetett vele. Hétfőn beláttam, nem tudom ilyen állapotban haza vinni. Anitával felmentünk a hospis részleg főorvos asszonyához, kértem az átvételét, és minden olyan -akár nem TB. támogatott, fizetős lehetőséget-, amit igénybe tudunk venni, ápolását megkönnyítve a nővéreknek és neki, akkor is, ha már nem igen érzékeli. A főorvos asszony pár napot ígért az átvételéhez…

Közben a krízis fokozódása miatt úgy döntöttek, hogy nem mozgatják… Csütörtökön, meg kezdődött agónia után, szombaton késő este előre ment, visszatért teremtőjéhez. Kértük a boncolás felmentését. Alá is lett írva. A patológus azonban elrendelte a boncolást, mivel a diagnózis egy RTG (tüdő) és hasi UH-ra hagyatkozott. Elsődleges tüdődaganat, máj-, hashártya átétet írtak le. Nem lehetett CT-t készíteni a megromlott vesefunkciói miatt. Lett volna lehetőség a kórházigazgató úrhoz fordulni, és kérni a patológus döntésének felülírását, de éreztem ne lépjem meg, ha az orvos kételkedik, nézzük meg tényleg mi zajlott le úgy, hogy erről semmit nem tudtunk. Jól döntöttem, a boncolás igazolta, nem volt a tüdőben daganat a RTG kép egy régi gyulladás maradványát mutatta. Viszont elsődleges tumort a szigmabélben találták, ez sajnos alattomosan fejlődik, mire észre vennék gyors máj-, és egyéb áttéteket képez. Ezért nem volt előzménye.

Ötvenkét éves házasok lettünk volna október 29-én, megözvegyültem egy héttel korábban 22-én.  

Sírjára 52 szál fehérrózsából kötötték a koszorút. Hamvaink a Szegedi Fogadalmi templom altemplomának urnatermében az új részen lesz elhelyezve, ami most van átadás előtt. Hamarosan oda fogjuk vinni. Mindeközben megkezdtem a nagyház felszámolását, a hagyatéki leltárban a házon kívül szereplő makói kiskert, és egy szegedi garázs miatt lehet, hogy késleltetve lesz a hagyatéki tárgyalás. Csak utána tudok lépni, ha a nevemen lesznek.  

A magamról való gondoskodás következett. Balatonfűzfőre költözök a TÁMASZ gondozóház, nyugdíjas 32 nm-es 2 szobás garzonjába, a helyszíni szemlén megszületett a végleges elhatározásom, szándéknyilatkozati szerződéssel és előleg befizetéssel végződött, a várakozás pár hónap. Már a küszöbön állok. Kicsi garzonom tervrajzában bevannak helyezve a magammal vinni szándékozó kedvenc bútoraim, könyveim, és festmények. Összefésült családom mindenben a segítségemre van, Erősítenek, bíztatnak, tartják bennem a reményt.  Egyedül maradtam, de tudom, ameddig ilyen sokan mellettem vannak, éljek bárhol, soha nem leszek magányos.

Végrendeletem ügyvéddel elkészítettem, gondoskodva szeretteimről. Mindenkinek megteremtve a biztonságát és lehetőségét egészségének megőrzéséhez szükséges anyagi javakat hagyva rájuk, halálom után.

Evvel a tiszta tudattal, lelkiismerettel toporgok a mezsgyén túl, az új élet küszöbén. Bízva és remélve abban, hogy jó döntést hoztam, senkit le nem kötelezve, magam el nem kötelezve, másokra hagyatkozva, lakhatásom, ellátásomról gondoskodva, biztosítva.

Így lépek át az új évben, áldást kérve elsősorban szeretteimre majd rám imáimban.