2 fejezet

Vágy utca 2. rész

 

Az utcába nagy ponyvás kamion gurult be. Óvatosan kellett az óriási kerekeknek araszolni, a keskeny út miatt. Az autó megállt a ház előtt, elkezdődött a pakolás. Új lakó érkezett. Az ablakokban, diszkréten meglebbentek a függönyök, nem sokkal később megjelentek a fejek. Nézték, mi kerül le az autóról, közben találgatták, vajon ki lesz az új szomszéd. Az ingóságokból ítélve, tehetősebb ember lehet Az első emeleti lakásba kerültek a platóról a bútorok. Csinos fiatal nő dirigálta a rakodást. Szemmel látható volt, ahogyan a kigyúrt legények készségesen teljesítették a parancsát. Lassan kiürült az autó raktere, és helyükre kerültek a tárgyak. Estefelé zene és kacagás hallatszott a lépcsőházban, ünnepelték a beköltözést. Hajnal felé távozott a vidám társaság. Lett is ebből másnapra susmus, még meg sem melegedett a fiatalasszony, vagy lány máris bulizik, hajnali vihogással verik fel a házat.

Egész napra jutott téma a kényszer-pihenőjüket otthontöltőknek. Egy-két fiatal nőt irritált az új lakó látható jóléte, az idősebbeket az értékesnek tűnő faragott bútor, az intrikákat, pedig, a mulatozás. Egy idősödő asszony leste az alkalmat, mikor találkozhat az új lakóval, hogy mielőbb bemutatkozhasson neki. Minden új lakó vele találkozik először. Udvariasan oda megy, bemutatkozik, közli, ő volt itt az első lakó. Annak ellenére, hogy ez a ház ma már "átmeneti" lett, vannak egy emeletnyien, akik nem mentek sehova, ők az "őslakók".
Ez követően kér egy kis pénzt, természetesen kölcsön. Ki merne ellenállni egy „őslakó” kérésének. Mindenki belesétál a csapdába, senki nem úszhatja meg, az új lakó sem volt óvatos. Bemutatkozás után rögtön adott háromezer forintot -holnaputánig-, azért addig, mert Juli azt mondta, akkor kap pénzt és megadja. Tehát az első ismeretség megköttetett.
Tündének tetszett az utca, főleg a tó, partja, sok gyerekkel. Mindig lassította lépteit, mikor befordult az utcába. Nem járt kocsival, szeretett sétálni, emberekkel találkozni. Pszichológus, ez munkahelyi ártalom nála. Érdekelték a sorsok, emberek, főleg a gyerekek, a majdani felnőttek. Azt tartotta, gyermekkorban dől el az ember sorsa, a szülői minta befolyására, a szerepjátékok és a lélek fejlődésében. Tünde a középső lakásban lakott, jobbról egy mérnök az édesanyjával, balról Edit, az elvált asszony soros barátjával, és a kisfiával. Nem igen találkoztak, mindenki más időben járt dolgozni és haza. Ha véletlenül együtt nyitott valaki ajtót, akkor a másik megvárta még elmegy, csak azután lépett ki.

Érdekes elszigetelődés ez a mai világban, nem szívesen találkoznak az emberek a szomszédokkal, így nem kell ismerkedni, beszélni, szükség esetén segíteni. Mindenki éli a maga életét, kicsi odújába behúzódva. Teltek a hetek. A beköltözés óta nem volt buli Tündénél, aki elment az ajtója előtt kellemes zenefoszlányokat, pánsíp dallamát hallhatta. Furcsállották, hogy minden este, azonos időben világosság gyúlt a szobáiba, szinte óramű pontossággal. Megszűnt a susmus, amikor a fiatal postás érdeklődött Baráth Tünde pszichológus iránt. Nem volt a postaládára kiírva a neve, de tudni vélték, csak is az új lakó lehet.
Lépcsőházi találkozáskor mindenkinek köszönt, a gyerekekre rámosolygott, lassan megkedvelték a házban. Egyik alkalommal Éva, a földszintről kereste meg, közös tárolójuk miatt, mert nem látott idegen holmit, megkérdezte van-e kulcsa hozzá, mert ha nincs, odaadja az övét, csináltasson magának. Tünde megköszönte a figyelmességet, s felajánlotta, foglalják el nyugodtan a részét, egyelőre nincs mit letenni, ha szüksége lesz a helyre, szólni fog időben. Meghívta a kedves asszonyt egy teára, pár sütemény mellett elbeszélgettek. Kölcsönös szimpátia alakult ki a két ember között, attól függetlenül, hogy más korosztályba tartoztak.

A vendég félóra múlva felállt, elköszönt, a látogatási idő betartására figyelt, udvariassága megkívánta. A két ember gyakran találkozott. Nem telepedtek egymásra, de számíthattak a másikra, ha szükség volt a segítségre. Éva csendes szerény, segítőkész özvegyasszony, akinek Ausztriában dolgozik a fia egy kutatólaborban. Minden hónapban egy hétvégét itthon tölt az édesanyjánál.

Éva sokat mesélt Balázs gyerekkoráról, iskoláséveiről, tanulmányairól, csak a jelenéről nem szólt egy szót sem. Tünde nem faggatta, tiszteletben tartotta az asszony hallgatását, bár kíváncsivá tette a fiú körüli rejtély. Másnap többször gondolt erre.

A december, csillogó hó függönyt varázsolt estére, a tájra. A lány gyalog sétált haza, szerette a hóesést, ilyenkor vidámság költözött a szívébe. Eszébe jutott a gyermekkora, édesapja készítette magas támlájú szánkó, hólabdázások a kiserdőben, ródlizás a körtöltésen és a boldog karácsonyok a nagyszülőknél, fent a hegyekben. Gyermekkora az édesanyja betegségéig tartott. Mikor, ágyba került, édesapját is megtámadta a rettegett kór. Főiskolára járt, amikor szüleit elveszítette. Pszichológus hallgatóként is nehezen dolgozta fel a gyászát.

A kapuhoz érve kivette a kulcsait, és elindult az emeletre. Éppen felért, mikor elaludt a villany, ahogy nyúlt volna a kapcsolóhoz, a háta mögött kinyílt az ajtó. Hirtelen megtorpant, és kicsúszott a táskájába lévő ülési-jegyzetek tömkelege. Ott állt a papírhalmaz fölött, érezte az arca lángvörös lett zavarában. Sajnálom, ha megijesztettem, rögtön segítek, mondta a férfi mögötte, és elé lépett. Ekkor találkozott a tekintetük. Furcsa remegés járta át az testét, izmai megfeszültek. Nem ismerte ezt az érzést, még nem találkozott vele soha. Elkezdték szedni a papírokat, amikor megjelent a férfi anyja az ajtóba, és rászólt a fiára. "Péter mit csinálsz, neked fiam időre kell menned, nem érsz rá udvariaskodni." replikázott dühösen. Ekkor a férfi jött zavarba, átadta a kezében lévő aktát, elköszönt, és elindult a lépcsőn. Akkor becsapódott az ajtó, eltűnt az öreg hölgy mögötte. Lassan minden ismét a helyére került, megérkezett az otthonába. Nemsokára hozzáfogott az ülések anyagainak rendezéséhez, közben felvillant előtte a férfi szeme, és a felnőtt fiát fegyelmező öregasszony hangja hasított a fülébe. Ezen az estén nehezen jött álom a szemére, keveset aludt. Érdekes, kusza álma volt, reggel nem is tudta összerakni a foszlányokat. Évek óta álomnaplót vezetett. Ezen a napon üres maradt az oldal, elmaradt a szimbólumelemzés.

Karácsony előtt nagyobb a betegforgalom. A szeretet ünnepe, a magányos embernek teher. A múlt ilyenkor jelentősebb szerepet kap, az emlékek megszépülnek, éppen ezért jobban is tud fájni. Amint beért, a kiscsoport vidáman köszöntötte. Az egyik páciens odalépett és Mikulás csomagot nyomott a kezébe. Zavarba jött, meg is feledkezett ennek a napnak a jelentőségéről. Nem értette, ez még nem fordult vele elő soha. Talán fáradt, gondolta, de abban a pillanatban egy szempár villant be, a tegnap esti férfi, mosolygós szeme. Elhessegette magától a képet, igyekezett nem gondolni rá, főleg a szigorú anyának a gúnyos megjegyzésére.
Elkezdték a foglalkozást, a pszicho-dráma napján. Ez mindenkit megnyit, sokszor igen kemény feladat elé állítva a szereplőket. Csodálatos eredmények érhetőek vele. A foglalkozáson teljesen a munkájára koncentrált. Délben vidáman ment ebédelni a barátnőjével. Gondolkodott meséljen-e neki az elmúlt esti kalandjáról, végül úgy döntött, hallgat. Valószínű ez másnak úgy sem jelent semmit, csak egy lépcsőházi pillanatkép az egész.
Délután, mikor az utcába befordult, a sorház ablakait kutatta, keresett egy ablakot a saját lakásának ablaka mellett, próbálta beazonosítani. Gyenge villanó fényt látott, valószínű a televízió változó intenzitású fénye lehet. A többi ablak még sötéten ásítozott a téli kora estében. A kapun belépve a postaládához ment, ahol egy cetlit talált, Éva tette oda. A cetlin ez állt: kérlek, gyere be, nagyon fontos! Azonnal az ajtajához sietett, becsengetett, pár pillanat múlva kinyílt az ajtó, egy kétségbeesett asszony tekintete kapaszkodott belé. Érezte, nagy baj lehet. A szokott helyre ültek, látta a két csészéről, süteményről és a terítékről, hogy vacsorával várták. Éva azonnal elébe tette a rántott halat, majonézes krumplival. Mozgásában volt valami furcsa bizonytalanság, ezt eddig soha nem látta a barátnőjénél. Megvacsoráztak. A teázásnál az asszony elmondta, nagy titkot fog megosztani, soha senkivel nem tudta megbeszélni, most viszont megőrül a tehetetlenségtől, tanácstalanságtól. Minden döntését felelősségteljesen hozott meg eddig, az élet azoknak a helyességét igazolta, most csődöt mondott a bölcsessége, nem tudja, hogyan cselekedjen, jelen esetben mi lenne a legjobb.

*************

Ettől a döntéstől függ a továbbiakban, a fiával való kapcsolata. Nagyon jó döntést szeretne hozni. Imádja a fiát, nem szeretné elveszíteni, de a jelenlegi helyzettel nem tud mit kezdeni. Aztán elkezdődött a történet.

Elmúlt éjfél mikor a lány felállt. Átölelte barátnőjét, avval búcsúztak egymástól, hogy másnap ismét összedugják a fejüket, tovább beszélik a lehetőségeket.

Tündének nem jött álom a szemére. Megértette a nehéz helyzetet, életében először tehetetlenséget érzett. Egyet tudott csupán, segíteni kell, de hogyan?

Három hét múlva karácsony.

Sajnálta Évát, tudta, hogy a döntés azért nehéz, mert nagy a család, és mindenkinek magyarázkodnia kell, ettől félt. Anyaként régen elfogadta szeretett fiának döntését, az életvitelét. Addig nem zavarta, ameddig nem kellett felvállalnia a család előtt, most viszont arra kéri egyetlen gyermeke, hogy mire megérkeznek, közölje a családdal az igazságot. Balázs nem szeretné a párját kellemetlen helyzetbe hozni, fájdalmat okozni neki. Családcentrikus, harmonikus légkörben éltek, nem kellett titkolózni soha, így szülei régóta tudták, hogyan él, kik a barátai, ki a szerelme. Eddig nem volt gond belőle, mert tágabb környezetnek nem kellett kitárulkozniuk. Ekkora családban nem mindenki toleráns ilyen helyzetben, ezért nehéz három hét alatt felkészíteni mindenkit, az ünnepi ebédnél megjelenő új családtag bemutatására.

Éva sem tudott elaludni, azon gondolkodott kinél kezdje a karácsonyi szokásos meghívást. Aztán döntött. Felkelt, magára vette a köntösét és kivánszorgott a konyhába. Főzött egy jó erős kávét, és elkezdte írni a névsort, úgy ahogyan eszébe jutott. Mikor végzett vele látta, hogy elsőnek Sára van felírva. Milyen érdekes, hogy pont ő, elcsodálkozott. Talán nem véletlen. Hányszor halotta Sárától, aki évekkel ezelőtt spirituális asztrológiával jegyezte el magát, hogy nincsenek véletlenek.

Ránézett az órájára. Még csak hajnal van, nem hívhatja fel Balázst.

Elkezdett pakolászni, előkészítette az aznapi főzni valót, mire ezekkel végzett, azt vette észre, hogy nagy nyugalom öleli át, nyoma sincs a fáradtságnak. Mi történt vele nem értette. Talán egy angyal sietett segítségére? Hitt az angyalokban.

Bekapcsolta a rádiót, a reggeli krónika ment. Nem emlékszik a részletekre, csak a csengő hangjára. Az ajtóban Tünde állt, örömmel konstatálta, hogy barátnője jól néz ki, és nyugodt. Megígérte este siet haza.

Éva tárcsázott, Sárától időpontot kért egy találkozóra, a rokon örömmel közölte, már is indulhat, mégis egy délutáni időpontban egyeztek meg. Balázst hívta ezt követően, a fia készségesen válaszolt a feltett kérdésekre. Vidáman köszöntek el egymástól.

Délután elindult a megbeszélt időben, részletesen elmondta jövetelének célját. Semmi rendkívüli reakciót nem tapasztalt, Sára azt mondta, mostanában gyakori a jelenség, nem kell ebből ekkora problémát csinálni. Minden csoda három napig tart. Amikor ránézett a papírkára, amelyen Balázs és szerelme születési adatai voltak, elmosolyodott. Elkezdett egy táblázaton dolgozni, majd számolt, az adatokat betáplálta a laptopjába. Nem tudni pontosan mennyi idő telt el, de olyan félórányira lehetett taksálni, amire elkészült a két egymásra vetített kördiagram. Sára megszólalt, ez egy karmikus -elkerülhetetlen- találkozás, élethosszig tartó kapcsolat, de többet nem mondhat.

Éva hallott a karmáról, de nem sokat értett belőle. Kérte Sárát fejtse ki, és mondjon el mindent.

Sára udvariasan közölte, más sorsát senkinek nincs joga kutatni, ezért ő nem elemezheti tovább, csak akkor, ha az illető személyesen megkéri. Ez nem társasjáték, szigorú etikai szabályai vannak, a bizalom a legnagyobb kincs egy asztrológus kezében. Egyetlen információ, amit megnézhet, a két ember találkozásának van-e karmikus feladata. Ezt követően összetépte a körrajzot. Még sokáig beszélgettek a karmáról és Balázsról.

Éva megkérte Sárát, az ünnepek után nézze meg az ő horoszkópját is. Ebben megegyeztek, mielőtt elköszöntek egymástól.

Következett a második rokon, a nagynéni, a vallását gyakorló idős hölgy. Tőle tartott legjobban. Megérkezésekor azonnal belekezdett a mondandójába, nagy érdeklődést tapasztalt, Malvinka részéről, aki egyszer sem szakította félbe a beszámolóját. Mikor befejezte, az időshölgy bölcsen így válaszolt: egy szerető anyának az a feladata, hogy elfogadja gyermeke döntését, és a lehetőségei szerint segítse annak boldogulását. Az asszony nem hitt a fülének, soha nem gondolta, hogy rokona így látja a világot, aki ezután szolgált még más meglepetéssel is. Ahogyan fogyott a zserbós doboz tartalma, úgy nőtt a tekintélye, miközben a rokon, lélekről és annak ruhájáról, a fizikai testről tartott neki előadást.

Sajnálta, hogy eddig csak napi ügyekről beszélgettek, a családi ünnepek tartották össze kapcsolatukat. Mióta mind a ketten megözvegyültek, azóta együtt töltik a karácsonyt.  Búcsúzáskor átölelte nagynénjét, szeretet járta át a szívét, ahogyan a bölcs öregasszony tiszta tekintetével találkozott.

Utolsó családtag következett. Az agglegény Miklóst nem érte el telefonon, gondolta felugrik hozzá, hátha otthon találja. Nem szeret bejelentetlenül sehova menni, tiszteletlenségnek tartja, azért tért el szokásától, mert pont útba esett a férfi lakása. Az öreg házba érve, látta, jól döntött, égett a villany a lakásban, tehát sikerül letenni nála is eddig cipelt terheit. Olyan jól indult minden, megértették őt, és Balázst is. Miklós csendes ember, soha nem volt konfliktusa senkivel, talán ő is beáll a sorba.

A körfolyosón megállt az ajtó előtt, vett egy mély lélegzetet, majd csengetett. A rokon kicsit váratott magára, majd ajtót nyitott. A férfi arcán pírfoltok jelentek meg, zavartan pislogott, könyörgőn nézett a váratlan vendégre, s alig hallhatóan eldadogva, ne haragudjon, nem tudja fogadni, vendége van. Éva elszégyellte magát, kérte, látogassa meg holnap, mert beszélniük kell. A nyitott ajtón keresztül észrevette, amint egy fiatal lány kíváncsian dugta ki fejét a szoba ajtaján. A lányt, talán huszonévesnek vélte, a férfi ötvenkettő. Elmosolyogta magát, és elköszönt.

Este ért haza, alig lépett be az ajtón, mikor csengett a telefonja, Miklós volt, Éva nem engedte, hogy sokat magyarázkodjon, azt mondta, ha ennyire komoly ez a kapcsolat, mind a kettőjüket szeretettel várja a szentestén, addig beszélniük kell, sok mindent egyeztetni.

 

Addigi szorongásai megszűntek, kellemes fáradtság bizsergette végtagjait, alig várta, hogy elmesélje barátnőjének a történteket. Nem sokára megérkezett a lány, örült Éva sikerének, amikor Miklóshoz értek, eszébe jutott, megkérik a férfit, készítsen a küszöböknél akadálymentesítőt, Ingrid kerekesszékének, hogy akadálymentesen jobban tudjon közlekedni a lakásban.

Miklós pontos volt, mint mindig. Zavarát nem tudta leplezni, amint a lányról kezdett mesélni. Az egyetemen négy évig a hallgatója volt. Mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt az előadásainak, soha nem hiányzott, láthatóan csüngött a témán, ott ült előtte. Szorgalmas diáknak tartotta. A diploma átadáson vette észre a lány könnyes szemét, amint őt szemléli szüntelen. Odasomfordált mellé és megkérdezte segíthet-e valamiben. A lány mélyen a szemébe nézett, és határozott választ adott: „- Igen, maradjon velem”. Nem értette, hogyan gondolta ezeket a szavakat, mégis benyúlt a zakója zsebébe, átadta a telefonszámmal ellátott névjegyét, majd zavartan távozott. Már aznap este megszólalt a telefon, Anikó volt.

Arra kérte vacsorázzanak együtt, megdöbbent, nem szokott ahhoz, hogy őt hívják randevúra, mégis igent mondott. Sokáig tiltakozott az egyre erősödő mindent elsöprő szenvedélyes szerelem ellen, - hiába. Azóta sokat vannak együtt. Az egyik szekrényét már szerelme ruhái töltik meg. Jól érzi magát a lánnyal, fél a jövőtől, a közöttük lévő 24 évtől. Próbálja vigasztalni magát, mindegy meddig tart, ezt a boldogságot nem adja fel, talán az utolsó esély a boldogságra.

Sajátmagának is hazudik, mert dehogy is mindegy, meddig van mellette a lány, hiszen állandóan retteg, hogy elhagyja. Ilyen nagy korkülönbség nem hozhatja meg a hosszú boldogságot. Amint ezt kimondta, az asszony átvette a beszélgetés fonalát. Vigasztalta unokatestvérét, majd előadta fia történetét. A rokon láthatóan kiemelt figyelmet szentelt a vallomásnak.

Amikor Balázs Ausztriába érkezett, Ingriddel találkozott először, aki a kutatólabort vezette. Az asszony akkor negyvenéves volt. Csinos, jól ápolt, szép arcú és nagyon intelligens. Fia szívesen tanult tőle, mert mindent úgy tudott elmagyarázni, hogy azonnal meg lehetett érteni. Az asszony egyedül élt. Tanított a bécsi egyetemen, sok munkája volt. Két éve dolgoztak együtt, mikor a fiú balesetet szenvedett, eltört a bokája. Kórházból a főnöke vitte haza magához. Később derült ki, saját maga provokálta ki, hogy az asszony közelében legyen, azért nem hozatta magát haza. Abban az időben rengeteget beszélgettek, nevettek, egyre több dolognál tapasztalták, hogy azonosan látják, és gondolják a világ dolgait. Majd egy napon közelkerültek egymáshoz. Balázs végleg Ingridhez költözött, azóta együtt vannak, mindketten állítják, imádják egymást. Pár éve vették észre, hogy valami nincs rendben Ingrid körül, járása bizonytalan vált, imbolyogni kezdett, szélesek lettek a léptei, nem sokkal később kapaszkodva tudott járni. Kivizsgálták. Szklerózis Multiplex a rettegett kór támadta meg. Az idegvégződéseket védő zselészerű anyag eltűnése okozta a betegséget, meggyógyítani nem lehet, csak késleltetni a folyamat előrehaladását. Hamarosan munkaképtelen lett, egy éve kerekesszékbe került. Kérte párját, hagyja el, és élje az életét, fiatal, az ő feladata a családalapítás. Balázs hallani sem akart erről, igazi társra, szellemi partnerre, barátra talált az asszonyban, élete mellette vált teljessé. A kezelőorvos nem régen közölte, az asszony állapotában rohamos rosszabbodás várható. Ekkor határozták el, ezután, mindig együtt jönnek haza. Balázs most karácsonyra tervezi megkérni szerelme kézét.

Miklós megfogta unokatestvére kezét, szájához emelte, és megcsókolta tisztelete jeleként.

Éva megkérte a férfit, hogy a küszöböknél készítsen rámpát, hogy leendő menye könnyebben tudjon közlekedni.  Előkerült a colostok, papír és ácsceruza, mérni, rajzolni kezdett, megígérte, mire megérkeznek, addigra elkészül a rámpa.

Késő este volt, Miklós haza ment. Éva ránézett az órájára, rögtön kilenc óra. Bekapcsolta a televíziót, hogy megnézze a híradót. Elhelyezkedett kényelmesen a füles fotelben, nyújtózkodott egyet, és elégedetten végiggondolta a nap eseményeit.

Napok óta várja az alkalmat, hogy meghívja barátnőjét, töltse velük a karácsonyt. Érezte ez a barátság soha nem fog elmúlni, mindig számíthatnak egymásra. Ritka ajándéka a sorsnak, az ilyen találkozás. Nem nagyon tudott figyelni a hírekre, de nem bánta, tele volt a szíve szerető várakozással. Végtagjai elnehezedtek, pillája lecsukódott.

 

Gyönyörű csengettyű hangot hallott, az édesanyja hívta őket a karácsonyfához. Körbe állták a szépen feldíszített fát és elénekelték a mennyből az angyalt, kívántak egymásnak boldog karácsonyt, és hozzákezdtek a csomagok bontogatásához. A nappaliban ott állt a megterített asztal, középen a gyönyörű herendi gyertyatartóval és a fagyöngyös fenyőággal. Ez az egy darab maradt meg az örökségből. Amikor kenyérre kellett a pénz, egyre sűrűbben jelent meg náluk a város kupeca, hol egy műtárgy, hol egy kép tűnt el, kevés pénzzé válva, csak a gyertyatartó maradt.

Asztalhoz ültek. Sokan voltak, az egész család együtt ünnepelte a kis Jézus születését. Vidám beszélgetés kezdődött, amikor Tünde megérkezett, egyenesen Ingridhez ment, megfogta a kezét, és kérte szálljon ki a kerekesszékből, Ingrid mosolygott és felállt, Tündével a fához léphet és csillagszórót gyújtottak. Az asztalnál néma csend lett, mindenki őket figyelte. A lány kitartotta a kezét, hogy szükség esetén támaszt nyújtson, de nem volt rá szükség, mert az asszony stabilan ált, Balázs kedveséhez lépett és átölelte, majd megfogta Tünde kezét és megcsókolta.

Ekkor mindenki felállt, volt, aki tapsolt, más sírt örömében, igazi csoda történt. Éva is elindult a feléjük, valamiben megbotlott, a következő pillanatban a fa nagy robajjal eldőlt, díszek robbantak szét, tele lett a szőnyeg apró üvegdarabokkal.

 Saját sikolyára ébredt. Rögtön kitisztult a tudata, fáradt volt és elbóbiskolt, tudta, hogy álmodott. Rosszul érezte magát, félt. Szerette volna megfejteni ott rögtön az álom jelentését. Nagyon rossz előérzete támadt…

Tünde lakásából lágy pánsíp zene hallatszott, esettanulmányokat olvasott, amikor ismerős lépteket hallott. Ajtaja előtt elnémultak a léptek pár másodpercre, majd a pár lépéssel tovább egy ajtó nyitás nyelte el a léptek zaját.

Bármennyire szeretett volna a munkájára koncentrálni, gondolatai csapongani kezdtek. A lépcsőházi egyszeri találkozás nagy hatással volt rá, naponta többször felidézte a szempárt, nem maradhatott ebben a kellemes állapotban sokáig, mert fülében csengett a férfi anyjának kioktató sipákja.

Az utóbbi időben sűrűn vendége volt a néninek, többször hallott mostanság kiszűrődő beszélgetés foszlányokat. A napokban például, hogy Péter barátnője gyönyörű vörösre festette a haját, milyen jól áll neki, gyönyörű nő, és reméli jó menye lesz.

Elgondolkodott azon, milyen jogon ítéli meg ennek az asszonynak a viselkedését, egyetlen alkalom miatt? Ahogyan arról a gyönyörű vörös nőről beszélt, nem is tűnik gonosznak. Valami mégis taszította, ahogy rá gondolt. Nem tudott kibékülni magával, soha nem érzett senkivel szemben ellenséges indulatot. Ezt a helyzetet gyorsan fel kell dolgoznia, mert gyűlöletté válhat, azt, pedig nem szeretné megélni.

Különben is mit foglalkozik a családdal, szomszédok, ennyi. Egy lépcsőházi találkozás, pillanatnyi szemkontaktus, a néni dübörgése, majd negédes beszélgetés foszlány a fia barátnőjéről, talán nem billenti ki az egyensúlyából? El kell felejteni az egészet, ami felforgatta a lelki békéjét. Itt tartott, amikor megint meghallotta a néni hangját: egy óra múlva gyere haza, mert be kell adnod a gyógyszereimet!

Itthon leszek Anyám, hangzott a válasz.

Tünde visszatért a paksamétájához, és elkezdte a teszteket elemezni. Becsukta az előszoba ajtaját, így nem halotta tovább a lépcsőház zaját.

Nehezére esett fegyelmezetten végezni a dolgát, gondolatai csapongtak, de magára erőltette, mert a munkája felelősséggel jár.

 

Éjfél után jött álom a szemére, reggel fáradtan ébredt. Még pár nap és karácsony, akkor jól kipihenheti magát, - gondolta. Megitta kávéját, bekapta a reggelijét és elindult. Ahogy elment Éva ajtója előtt, furcsa zajokat hallott, ezért becsöngetett.

Szélesre tárta az asszony a bejárati ajtót, hogy barátnője jól lássa mekkora munkában, vannak. Eltűntek a magas küszöbök, sima akadálymentes lett az a padlózat. Megölelték egymást, majd elköszöntek.

Egész nap jókedve volt. Hazafelé sorba járta a kisboltokat ajándék vásárlás ürügyén. Általában könyveket, s apró ajándéktárgyakat szokott a karácsonyfa alá tenni barátainak, akik meglátogatják az ünnepek alatt.

Öt óra volt, a könyvtár felé vette az útját. Két könyvet akart kölcsönözni, egy szakmait és egy verses kötetet, a kedvenc költőtől.

Szerette a könyvtárat, a könyvek illatát, a csendet. Pár perce ült csak ott, könyvvel a kezében, mikor úgy érezte, valaki nézi, rettenetesen dobogni kezdett a szíve, és elpirult. Ahogy felnézett, a szomszédja állt előtte. Kedvesen köszönt és megkérdezte, mit olvas?

Zavartan nyújtotta az egyik könyvet felé, de nem tudott megszólalni, a következő pillanatban a férfi döbbent arcát pillantotta meg, hallotta, amint mondja: nekem is a kedvencem. Összenevettek, ez a pillanat feloldotta a feszültséget, suttogni kezdtek, megállapították mind a ketten ugyanazokat a verseket, szeretik.

Együtt mentek ki a könyvtárból. Péter meghívta Tündét a sarki cukrászdába, ahol úgy beszéltek egymással, mintha ezer éve ismernék egymást. Gyorsan ment az idő, észre sem vették, hogy az este rájuk köszöntött. A lány bontott asztalt, mert várta a barátnője, neki menni kell. Éva ajtaja előtt elköszönni készült, amikor a férfi kétségbeesve megkérdezte, találkozunk holnap?

Tünde zavartan kérdezte, hol, mikor?

Tehát, igen, mondta Péter örömmel, a könyvtár előtt várlak, mikor?

Hétkor, válaszolta Tünde, majd a csengő felé nyúlt.

Éva rögtön észrevette barátnője ragyogását. Gondolta ki is használja a kellő pillanatot és meghívja, töltse velük a szentestét.  Elérzékenyülten fogadta, ez családi ünnep, nem illik ő ide, megpróbálta hárítani, a barátnő azonban figyelmen kívül hagyta a kifogást, rögtön hozzátette, szüksége van rá, hogy segítsen. No, ez hatott, erre már nem lehetett nemet mondani. Tehát megegyeztek, együtt ülnek az ünnepi asztalhoz.

Teájukat kortyolása közben, Tünde boldogan mesélt a könyvtári találkozásukról, és a másnapi randevúról.

Nem sokára csengettek. Az ajtóban Péter állt, egy mappával a kezében, ami a kocsiban maradt. Az asszony behívta a férfit. Sokáig beszélgettek hármasban. A fiatalok együtt mentek fel, majd jó éjszakát kívánva egymásnak elköszöntek. Tünde félt, az érzéseitől, Péter mamájától és a vörös hajútól, akiről az ajtón keresztül halott.

Hajnal volt, amikor az álomtündér megérkezett, nem sokára megszólalt a telefon ébresztője. Új nap köszöntött be az életében, sorsfordító, de nem tudta, mit hoz majd a holnap, sem a nem sokára beköszönő újesztendő. Reggel, a folyósóra kihallatszó heves vitát hallott, nem ismerte fel hangfoszlányok mögötti tartalmat, csak mozaikokból rakta össze, hogy az anya Péterrel veszekszik, mert hiába várta az elmúlt este meleg vacsorával.

Decemberi eső mosta az utcát, a troli szardíniás dobozhoz hasonlított a reggeli csúcsban. Ázott emberek egymásnak feszültek. Ezen a reggelen Tündét nem zavarta. Gondolatai a jövőben jártak, hiába próbált átlátni a ködön, nem sikerült, még nem, talán mire újra leesik a hó, és fehérbe öltözik a táj, majd minden megvilágosodik. Korán hazaért, felvette otthoni ruháját, szépen vasalt fehér köténykét kötött, amelyet drága jó mamikájától örökölt és nagy becsben tartott, ez hozzátartozott az ünnepi készülődésekhez.

Ilyenkor, mindig eszébe jutott a nagyi maga főzte keményítőjének tört fehér színe, melyet kékítővel tüntetett el, és lett belőle hófehér ropogós textília. Abban indult le barátnőjéhez, akinek arcát végtelen nyugalom varázsolta gyönyörű simává. A boldog anyák sugárzó szépsége ez. A konyhába mentek, ahol terített asztal várta őket. Tünde bárhogyan próbálta felfedezni a készülődés csentreseit, sehol egy tál, fakanál, vagy sütéshez való kellék. Gondolataiba kezdett kotorászni, biztos most kellett jönnie, segítenie? Rákérdezett. Éva ekkor megfogta barátnője kezét, és pici kamrához vezette, ahol a polcokon ott sorakoztak a lábasok, tálak, és tálcák minden finomsággal megpakolva, készen terítésre várva. Akkor értette meg a lány, hogy a segítségkérés indok volt csupán, hogy elfogadja az ünnepi meghívást. Éva most viszont tényleges segítséget kért. Tünde maradjon ott, mikor megérkeznek, nem tudja, hogyan fogadja a nála három évvel fiatalabb Ingridet. Azt sem tudja a tolószékében hova ültesse, hogy a legnagyobb kényelmet biztosítsa az asszonynak. Nézte ezt a csodálatos édesanyát, aki fia boldogságát tartotta szem előtt, soha egyetlen elmarasztaló szó nem hagyta el a száját, sőt az ismeretlen asszony intelligenciáját, jóságát dicsérte.

Bezzeg, Péter édesanyja, idáig jutott gondolataiban, amikor elszégyellte magát, hát ő is ítélkezik, akkor maga sem különb, nála. Elhessegette elmarasztaló gondolatait az idős szomszédasszonnyal kapcsolatban. Nagy izgalomban voltak, melegítettek, terítettek, készülődtek. Az óra mutatói is vidáman járták körtáncukat, a másodpercmutatók incselkedtek csupán, mintha sürgetnék őket, emlékeztetőül, hogy fogy az idő. Mire megkondult a déli harangszó, minden a helyére került, a telefon csörgése jelezte, megérkeztek.

Magára kapták a kabátjukat és a ház elé indultak. Abban a pillanatban, amikor Balázs öléből, kocsijába tette az asszonyt, meleg takarót terített rá, majd elindultak a bejárat felé.

Éva boldogan ment elébük, lába nem a szeretett fiához vezette, hanem Ingridhez. Széttárta karjait úgy érkezett az idegen asszonyhoz, ahogyan karjaiba érezte az asszony testét, szívében úgy fogadta be a lelkét.

Tünde odalépett Balázshoz és bemutatkozott. A férfi boldogságtól sugárzó tekintete belekapaszkodott a lány tiszta tekintetébe. A barátság tiszta szikrája jelezte, hogy vendégként ő is megérkezett hozzájuk.

Pár perc múlva minden nehézség nélkül a lakásban voltak. Megdöbbentek, hogy Ingrid milyen jól beszéli a nyelvet. Tünde elgondolkodott, milyen sokat tett ez az asszony, hogy kedvesének a kedvébe járjon, de a fiú hálája is végtelen, igazi szeretet. Most értette meg, miért mondják, hogy a lélek ruhája a test, csak egy díszlet. A mag, az érték maga a lélek.

Érdekes helyzet alakult ki, mindenki természetesen viselkedett, szerepet próbáltak ugyan magukra ölteni, talán mindnyájan, mégsem volt szükség a színészi munkára. Egy mozdulat, esetlenség szinte bizonyította a természetességet. Az ebéd nagyon finom volt. Éva próbálta kiszolgálni Ingridet, de az asszony olyan gyakorlatiasan mozgott az asztalnál, hogy nem volt szükség a segítségre. Sokáig ültek még együtt, majd Tünde felállt, hogy leszedje az asztalt, elmosogasson és hazamenjen. Ekkor Ingrid megkérte, hagy segítsen eltörölgetni, addig Balázsék beszélgessenek.

A konyhában nagyon jól érezték magukat, nyoma sem volt feszültségnek, izgalomnak, Ingrid elmesélte nagyon vonzódik ő is a pszichológiához, amíg jobban mozgott addig eljárt előadásokra, amelyeknek a témája összefüggött ezzel a tudománnyal. Kérdezett és beszélt, mesélt. Elfogytak a piszkos edények a tiszták helyükre, kerültek. Tünde elbúcsúzott, a szentestei találkozásig.

Az ajtótól pár lépés választotta el, amikor Péterék előtt elhaladva nyöszörgést hallott, megállt. Pár pillanat múlva megismétlődött, artikulátlan erőtlen hang, semmi kétség, baj van. Izgalmában alig tudta a kulcsot a zárba illeszteni, nehezen jutott be a lakásba. Azonnal kereste a mappát, látott rajta egy számot, talán Péter száma, mert mielőtt utána hozta tegnap, a kocsiban felejtett mappát, nem volt rajta semmi. Azonnal hívta, a fiú jelentkezett. Elmondta mit tapasztalt. A férfi megköszönte és azonnal indult.

 

Nem sokára csengettek, ott állt az ajtóban, sápadt volt, a szájszéle fehér, hangja remegett. Kérte a lányt, menjen be vele a lakásba. Mikor beértek a kisszobába észrevették, az asszony ott fekszik a szőnyegen, feje mellett vértócsa, lába maga alá csavarodva, fájdalmasan jajgatott. A fiú odalépett, felemelte édesanyja fejét, kérte a lányt, telefonáljon a mentőknek. Az asszony Tünde felé fordította a fejét, majd annyit kérdezett: maga mit keres itt?

Anyám Tünde telefonált, mert hallotta a nyöszörgésed. Az asszony nem foglalkozott többé a lánnyal, csak azt hajtogatta: nagyon fáj a lába, nem tudja megmozdítani.

Közben a lány egyre türelmetlenebbül válaszolgatott az ostoba kérdésekre, amit feltett a mentőállomás diszpécsere. A néni nevén, korán és a látható helyzetén kívül, arra voltak kíváncsiak, miért nem az ügyeletet-, háziorvost hívták, esetleg a betegszállítókat, mert elmagyarázták, a mentő és a betegszállítás nem azonos, tevékenységükben különböznek, sőt a biztosító is csak azt finanszírozza, ahova a betegalany be van sorolva.

Ekkor elszakadt a cérna, - itt egy vérző fejű idős hölgyről van szó, aki feltehetően elesett, fejét betörte, lábát nem tudja megmozdítani, mindegy hogy betegszállítót, mentőt, vagy orvost küldenek, de jöjjön azonnal valaki, mert a betegalanynak titulált ember elvérzik.

Pár perc múlva közeledő sziréna hangja jelezte, a mentő hamarosan megérkezik.

A mentőtiszt ideiglenesen ellátta a vérző sebet, varrni kell, jelentette ki, majd mikor az asszony combjához ért, fejét meg csóválta és közölte, valószínű, combnyaktörés. Egy speciális hordágyra fektették a beteget és fia kíséretével a klinikára, szállították.

Tünde hazament. Nagyon sajnálta az asszonyt, látta a fájdalomtól eltorzult arcát és Péter aggodalmát. Órák teltek el, hiába várta, hogy Péter visszaérjen, ekkor jutott eszébe, lehet, hogy a barátnőjéhez ment, a vöröshöz, akit az édesanyja oly nagyon dicsért. Gondolatai itt időztek, amikor csengettek, a férfi állt az ajtóban. Bejöhetek, -kérdezte.

Természetesen. Gyere, mondd, mi van.

Combnyaktörés, azonnal megoperálták, most az intenzív osztályon fekszik. A fejsérülése szerencsére nem súlyos, összevarrták, mondta Péter.

Szegénykém milyen ünnepetek lesz, buggyant ki Tündéből.

Rajtad múlik, milyen lesz, - felelte Péter.

Rajtam? Talán a barátnőd segít átvészelni a nehéz napokat, természetesen rám is számíthatsz, ha tudok valamiben segíteni,- válaszolta csendben.

Péter bambán nézett rá, majd megkérdezte, honnan veszi, hogy van barátnője?

Most Tünde érezte rosszul magát, majd elmondta, hogy többször hallotta, amint Péter édesanyja valakinek dicsérte a fia barátnőjét.

Úristen, hasított Péterbe a felismerés.

Értette, mi történt, nagyon is értette. Egy alkalommal elmondta az édesanyjának, hogy tetszik neki a szomszédban lakó lány. Akkor az édesanyja azt mondta, hogy a beköltözés napján már tivornya volt nála, jó kis firma lehet.

A fiú hiába mondta édesanyjának, hogy ez a mulatság valószínű barátokkal töltött lakásszentelő lehetett, az nem tivornya. Anyja hajthatatlan maradt, néha férfiakról mesélt, akik látogatják Tündét napközben.

Péterben megszületett a felismerés, mivel nem járt hozzájuk senki, így valószínű, édesanyja imitálta hangos beszélgetést önmagával, mikor meghallotta Tünde mozgását a lépcsőházban, hogy távol tartsa fiától, eszébe jutottak az állítólagos férfilátogatókról költött mesék, no és az, hogy ez összeegyezhetetlen volt Tünde egész napos kötött munkájával. Átlátta a helyzetet, zavartan elmosolyodott.

Édesanyja féltékeny mindenkire, akihez közel került, szétzúzta a kapcsolatait különböző rafinériákat bevetve, valószínű ez is egy taktika része volt. Mindez mellett nagyon szereti őt, mert egyedül nevelte, tanítatta, édesapja korai halála miatt.

 

Tünde megértette, elindult a konyhába, hogy vacsorát készítsen kettőjüknek.

Sokáig beszélgettek vacsora után. Péterben az aggodalommal járó feszültség végig jelen volt. Éjfél felé járt az idő, mikor elköszöntek.

Reggel sokáig aludt, ritkán tehette meg. A fürdőszobában a tükör barátságosan köszönt vissza.

Márta nénire gondolt, tegnap este megtudta Péter édesanyjának a nevét, aki jelenleg akut életveszélyes állapotban harcol az életéért. Átérezte a fiú aggodalmát, valami mégis azt súgta, van, remény a beteg felgyógyul. Délelőttje a konyhában telt el, előkészítette a pulykamellet, betöltötte, begöngyölte úgy tette a hűtőbe, majd másnap megsüti ebédre. Pétert is meghívja. A köretről nem döntött, azt majd megbeszélik. Ebédre halászlét eszik, csak melegíteni kell. Vacsorára barátnőjéhez hivatalos. Gyermeki boldogság töltötte el, hogy családban köszönt rá az ünnep, az éjféli misére is együtt megy a kibővült család.

Gyermekkora készülődései jutottak eszébe, a nagyszülőknél töltött boldog karácsonyok, szülei távozása után pedig, a magányos ünnepek. Elszomorodott.

Csengettek, az ajtóban Péter állt, a klinikáról jött, semmivel nem bíztatták. Behívta a férfit, a konyhában ültette le, beszélgetni kezdtek. Próbálta vigasztalni, úgy érzi, meggyógyul az édesanyja. Nehéz és hosszú út áll előttük, de a szeretet segít ezt az utat is bejárni. Pár szóval megemlítette Balázs boldogságát, kerekesszékben is lehet boldog az ember, ha őszintén szeret. Nem részletezett semmit, tiszteletben tartotta mások magánszféráját.

Elmesélte azt is, hogy Éváékban családra lelt, az ünnepi asztalnál is helyet kapott, s együtt mennek az éjféli misére. Rákérdezett Péterre, nem tartana velük a templomba? Amint meglátta Péter zavarát, rögtön megbánta elhamarkodott kérdését.

A férfi zavartan válaszolt, - ne haragudj én nem...

Nem engedte folytatni, ujját Péter szájára tette, - majd máskor… zárta le a témát. A másnapi közös ebédre terelte a szót, hogy oldja a feszültséget, elsorolta a menüt, és tanácsot kért a köretet illetően. A fiúnak tetszett, hogy kikérik a véleményét, a töltött pulykamell kifejezetten jól hangzott számára, szerette.

Közben a csészékbe gőzölgő teát töltött, felajánlotta, megosztja az ebédjét, de a férfi csak a teát fogadta el. Nem sokára elköszöntek egymástól a másnapi viszontlátás reményében.

Tünde összepakolta apró ajándékait, mellékerült pár könyv. Kinyitotta a szekrényt, hogy kiválassza a ruháját. Egyszerűen, de nagyon választékosan öltözött. A divatot nem mindenben tudta követni, mert ruhatárában csak a természetes anyagok kaphattak helyet. Egy kosztüm mellett döntött, felvette, jól érezte magát benne, és elindult vendégségbe. Éva nyitott ajtót, barátnője sugárzott az örömtől. Az asztalt már körben ülték, a rokonoknak bemutatták, hellyel kínálták. Úgy érezte mindig is idetartozott. Vidám beszélgetés zajlott mindenről. Ingrid is felszabadult volt és gyönyörű. Csodálta az asszonynak a szemmel is látható harmóniáját, közvetlenségét, intelligenciáját a testi fogyatékossága melletti gyakorlatiasságát.

Megértette Balázst. Éva Ingrid mellett ült, beszélgetés közben sokszor megsimogatta az asszony karját.

Finom volt a vacsora és kitűnő a társaság. Egyszer csak Balázs felállt, és szót kért, bejelenteni készült valamit. Néma csend lett.

Vett egy mély lélegzetet, majd megszólalt, Ingridet megkérte legyen a felesége, aki igent mondott, majd édesanyjához fordulva áldását kérte. Az anya örömmel áldotta meg őket.

Taps és gratuláció fogadta a bejelentést. Lehetett érezni a boldogság angyalainak szárnyait, amint végigsimítják a jelenlévőket.

Átmentek a nappaliba, Tünde letette ajándékait a fa alá, majd körbe vették a fát, Ingrid gyújtotta meg a gyertyát, és felcsendült a "mennyből az angyal". Közösen énekeltek, az ajándékok átadása után ismét az asztalhoz ültek.

Pillanatok alatt megtelt az asztal süteményekkel és minden finomsággal. Mézes, fahéjas, szegfűszeges illatok mellett gyönyörködhettek a márványos bejglikben, a zserbóban.

Fogyott is minden, nagy keletje volt a mézes fokhagymának, diónak, de nem hagyták ki a negyedelt almát sem, ami a hagyomány szerint összetartja azokat, akik esznek belőle.

Boldog és vidám hangulatban telt az este.

Tünde és Ingrid sokat nevettek, beszélgettek. Ingrid Tündétől kapott könyvét maga mellé tette, néha megfogta, szinte őrizte.

Tíz óra múlt, mikor a kiscsapat készülődni kezdett az éjféli misére.

Balázs nagy gonddal takarta be menyasszonyát, büszkén tolta végig a kétutcányi távolságban lévő templomhoz. A templomban hideg volt, de a szívekben a szeretet tüze égett. A jászol előtt elhaladva Tündének eszébe jutott, hogyan mesélte el valamikor nagymamája Jézus születését, küldetését, a világ bűneinek megváltásáért való feláldozását.

A mise alatt végig Péterre gondolt. Az volt a kérése, ha nem összeegyezhetetlen az Úr akaratával, gyógyítsa meg Péter édesanyját, hogy még örülhessenek egymásnak. Ezután imádkozott az összes beteg gyógyulásáért, a szegényekért, éhezőkért, és elesettek felemeléséért, a haragosok megbéküléséért, a családok, barátok boldogságáért, gyermekáldásokért, és végül saját magának kért erőt, hogy a rábízott isteni feladatot teljesíthesse.

Áldást kért a Kárpát medencei, és a világban szétszóródott magyar testvéreinkre, a Földre és annak minden élőlényére.

Kérte, hogy az előrementeknek az örök világosság fényeskedjék, és nyugodjanak békében.

 

Hazafelé menet, nem érezték a karácsony éjszaka hidegét, szívüket, lelküket a szeretet és béke csodálatos fényének melege járta át. Nekik ezt hozta a kis Jézus születése.

 

Éváék előtt elbúcsúztak, Péterék ajtója alatt világosság szűrődött ki, a férfi még nem aludt.

 

Az éjféli mise meghitt élményével tért nyugovóra, furcsa álma kerekedett. Márti néni állt az ajtóban várta, amint látóterébe került barátságos intett felé. Amint odaért megfogta a kezét, s bevezette a szobájába, ahol az asztal közepén egy kis ezüst ékszertartót látott, szépséges cizellált mintákkal díszítve. A dobozban platina gyűrű szórta briliáns csillogását a lakásban játszadozó napsugár gyerekekre. Az asszony elvette a gyűrűt, és feléje gyújtotta a következő szavak kíséretében: „fogadd el lányom, ezen túl legyen a tiéd, én is anyósomtól kaptam.” Átölelte a lányt, aki mély hálát érzett, mert Péterrel egy pótanyát kapott.
Álmai mámorából éles csengőhang ébresztette. Kócosan, köntösbe bújva az ajtóhoz botorkált. Péter állt előtte fülig érő mosolyával és boldogan közölte, a klinikáról egyenesen hozzá érkezett a jó hírrel, édesanyja túl van a krízisen, levették a lélegeztető gépről, hamarosan visszahelyezik az általános osztályra. Elmosolyogta magát, megértette, imája meghallgatásra talált, álmainak pillanatképei peregtek előtte, megölelte Pétert, aki felkapta, megforgatta, karjában vitte be a lakásba.

Másfél évvel később, csodálatos napsütés volt az esküvő napján. Márta néni büszkén nézte fiát és a menyét. Még soha nem látták ilyen jókedvűnek az asszonyt. Az öröm kisimította a ráncait is, szinte megfiatalodott. A szertartás alatt megfogta a mellette, szintén kerekesszékben ülő Ingrid kezét. A két asszony akkor ismerkedett meg egymással, amikor Márta néni haza tért a klinikáról és Ingrid felajánlotta, beszélget az asszonnyal, a tolószékes életről. A kétségbeesett öregasszonynak jól jött a segítség, nagyon elkeseredett, amikor közölték vele, hogy csontjainak gyengesége miatt nem lehet szegecselni, kerekesszékben élheti tovább az életét. 
Mindkettőjüknek életkockák peregtek a szemük előtt a sors vetítőjén szertartás alatt.

Tündét sokáig nem engedte magához, lassan engedett fel fia iránt érzett féltékenysége, de látta fia boldogságát, kiegyensúlyozott harmóniáját, ez végül meglágyította kőszívét. 
Egyik délután azt mondta Péternek, hívd át Tündét, beszélni akarok vele.

Péter várta ezt a találkozást, de félt is tőle. Nem tudta mit hoz a két asszony beszélgetése, a számára. Az asszony őszinte és kitárulkozó volt, elmondta, hogy minden eszközzel próbálta távol tartani a fiát tőle, de mikor tapasztalta, már nem használnak az eddig bevált praktikái, úgy döntött, megismeri azt a nőt, akit nem tud legyőzni. Tünde sem alakoskodott, így a beszélgetés őszinte légkörben zajlott. Ahogyan múlt az idő, úgy oldódott a feszültség. Észre sem vették órák múlását. Rég nem kérdezz, felelek játék volt közöttük, hanem, a napi dolgokról folyt a disputa. Márta néni jól érezte magát, tetszett neki lány őszintesége, korrektsége.

Egyre több időt töltöttek együtt. Néha már lányomnak szólította. Péter volt ennek a kapcsolatnak a legboldogabb haszonélvezője.

Sokszor és sokat beszélt az anyjával Tündéről. Szerette volna megkérni, legyen a felesége, de félt attól, hogy visszautasításban lesz része, hiszen őt az édesanyjával együtt kell elfogadnia.

Tündét elszomorította, hogy Évától el kellett válni, mert nagyon jó barátnők lettek, vele mindent meg tudott beszélni, de örült az asszony döntésének, aki végleg kiköltözött Ausztriába, hogy többet tudjon segíteni fiának és menyének.
Tünde sokszor elgondolkodott a kettőjük sorsának alakulásán, a találkozások véletlenjén, a sorsok egybefonódásán. Egyre jobban foglalkoztatta a karma fogalma, létezése?
Keresztény emberként régebben elutasította, a karma létezését, de mivel pszichológus és ismeri a tudatalatti létezését, elfogadta a karmát is.

Két asszony tolószékben. Különböző élet, értékrend, a hozzájuk kötődő emberek hasonló felelősségvállalással, segítőkészséggel…

Megoldást Péternek a lánykéréssel kapcsolatban szinte tálcán kínálta egy kialakult helyzet. Tünde értesítést kapott egy közeli dátummal, hogy vegye át felújított lakása kulcsát, írja össze az esetleges hiányosságokat, a garanciális javítások érdekében. Tehát hamarosan búcsút mond az átmeneti szomszédságnak. Nem tudott örülni a jó hírnek.
Mikor elmondta Márta néninek, hogy ezután ritkábban tud jönni, visszaköltözik régi felújított otthonába, az asszony szemei elhomályosodtak. Alig tudta tartani magát, már nem zavarta, hogy látják a gyengeségét. Így szólt Tündéhez: kislányom hozd, ide legyél szíves az éjjeliszekrényem fiókjából azt a kis dobozt. Tünde odament és kihúzta a fiókot, azt hitte, elájul.
Az ezüst doboz… felfedezte rajta ismerős motívumok. Keze megremegett, alig tudta kivenni a szelencét. Az asszony nem értette a lány zavarát, de nem kérdezett semmit, csak mosolygott. Kinyitotta a dobozt, kivett egy platinagyűrűt, amelyben szépen csiszolt briliáns a napfényével karöltve ölelte át őket. A családi ékszert, Tündének átnyújtotta: „fogadd el, kérlek, az anyósomtól kaptam.” Az álom tehát látomás volt, suhant át a lányon. Ekkor lépett a szobába Péter, meghatódva szemlélte a jelenetet, az édesanyja éppen megkéri kedvese kezét, ez biztos így van, mert sokszor elmondta, annak adja a kincsét, akit menyének fogad. Itt van előtte a két asszony, akiket a világon mindenkinél jobban szeret, végre teljes lett a család.
Nem is várt sokáig, azonnal megszólalt, Tünde legyél a feleségem és fogadd el, anyósod ajándékát, mondta vidáman, kissé viccesen. Tünde elvörösödött, és remegő hangon válaszolt, „IGEN”, leszek a feleséged és elfogadom Anyuka ajándékát.

Márta néni ekkor elsírta magát, örömkönnyek voltak ezek, az igazi boldogság guruló gyöngyszemei. Félév múlva ők is elhagyták, a Vágy utcát, visszaköltöztek megújult belvárosi otthonukba. Nem nagyon csomagoltak ki, az ablakukba „Eladó” tábla került, megkezdődött az építkezés a régi üres telken. Tünde és Márti néni lakása árán épült fel a közös otthonuk, ahova, jöhet majd az unoka, akit úgy vár már a nagymama. 

A kicsi már a Rév utcába érkezik, mellettük a jóságos szomszéd, a Szeretet lakik.

 

Vége

 

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.