.

A mezsgye margójára

Advent első vasárnapja. Földi életem legnehezebb válaszútjához érkeztem. El kell indulnom, dönteni kell jól és felelősen, három nap múlva útra kelek, megnézek mindent, szándéknyilatkozat után bezárul a kör, nincs vissza út.

Itt toporgok, kételyek és remény között. Nem ismerhetem mások szándékát, gondolatait, csak a sajátomat. Sebezhető, becsapható vagyok. „Naív vagy” pont a napokban hallottam, attól, akinek a véleménye fontos számomra. Igaza van. Nővérként gondolkodom, akinek nincs ideje védőernyőt keresni magának. Ezért történhet meg velem, amiről azt hiszem biztos és markomban kincsként őrízhetem, észrevétlenül kifolyik a kezemből, mint tengerparti homok a tenyérből.

A szerdai vizsgán olyan tételt kell húzni, amiben, ha álmunkból ébresztenek fel, akkor sem hibázhatunk.

A léleknek most mankó kell, eddig ismeretlen helyre indulok. A burok, amiben éltem félévszázadon át, nem tud megvédeni, egyedül maradtam. Nem fizikailag, hiszen sokan vannak mellettem, segítenek, családjukba befogadtak, de az életemet senki nem élheti helyettem, a döntéseim felelősségét pedig, még tanácsadás szintjén sem vállalhatják magukra.

Kapok égi-, földi jeleket, üzeneteket. A kezembe került olyan hanganyag, aminek a létezéséről sem tudtam. 25 éve súlyos betegségem idején készült, a legnagyobb válságunk alatt. Évekig ingajátban voltam a szegedi klinikán és az otthonom között.

Arra hívja fel a figyelmemet, bontsuk ki a „szeretet” csomagot és ne a csili-vili csomagolásnak, hanem a tartalomnak örüljünk, mert szőni csak olyan fonálból szabad biztonságot nyújtó szeretetsátor-vásznat, amibe, szándékunk rokkáján belefonjuk lelkünk jóságát, felelősségteljes gondoskodó-, óvó-, védő szeretetét.

Ebben nem lehet „enyém” csak „miénk” ez a szeretet mértéke, nem a szavak. Akik nem így szeretnek, azokról az a háziasszony jut az eszembe, aki miután feltálalta a levest az asztalra, elsőként meri ki magának a legjobb falatokat, csak a maradékot hagyja családjára. osztozzanak rajta. Ilyen világot élünk, sajnos legtöbb helyen a pénz, a farács, a másik biztonságának semmibevétele a családi norma.

Aki Istennek tetszőn szereti az övéit minden gondolata az Ő biztonságuk. Csak úgy hajthatja álomra a fejét, ha egy reggel nem ébred fel, az általa hagyott szeretetsátorban az övéinek biztos lesz a holnapja.

Elmondhatom én megkaptam ezt a csodát, oly módon, hogy tovább is tudom adni azt.

Ezért kell jól döntenem, nem csak magam miatt…

Egyet ajánlhatok befejezésül. Szorítsuk markunkban azt a kincset, amit nekünk csiszoltak ki, ne akkor értékeljük, amikor már elvesztettük. Ne járjunk úgy vele, mint a tengerparti homokkal.