Rehabilitáció otthon – nővérként...

„Akasztják a hóhért”, mit is sejtet ez a betegágy másik oldalán egy nővér életében? Tudjuk mi a bajuk, mi várható, de másként éljük meg, mint általában az emberek. nincs panasz, jajveszékelés, túlélés-remény van. Tüdőembóliám oxigén terápiája alatt, az motoszkált a fejemben, hányan nem élhették meg ezt az állapotot, egy vicces hangulatomban eszembe is jutott, egykori „boncmesterünk” mondása, „ilyen kórképpel szégyen élni”.

A mezsgyén minden más. Belőlem eltűnt a félelem, ébredt a szunnyadó remény. Tudtam, éreztem, égi jeleket kaptam, a lélekantennámon keresztül az akut szakban, -túlélem-. Mert van még be nem fejezett Istennek tett ígéretem. Soha nem végeztem félmunkát, mindent befejeztem, amit elkezdtem, harcolnom kell. Kaptam fegyvert a kiscsaládom fegyver-raktárából, sőt felsorakoztak velem az első sorban hadba álltak. Együtt minden könnyebben megy, a csatakiáltás is hangosabb.

Mi nővérek máshogy gondolkodunk.

Édes Istenem, hányszor elmondta megboldogult egykori főorvosom: „Gizi én nagyon értem magát, mert azok kevesek közé tartozik, akik nővérűl gondolkodnak-gondoskodnak”. Mindig tudtam, azt, hogy ezért nem értettem meg sokszor mások cselekedeteit, cseleit, tetteik megnyilvánulását, mert maszatoló hazugságaikon átláttam.

Azt azonban csak mostanság tapasztalom, hogy mi nővérek a mezsgyén még álmodni is máshogyan szoktunk. Barátném könyvválasztásában mindig beletrafál. Mióta olvastam a 200 éves szerelem c. ajándékkönyvét, álmaimban visszajárok a régmúltba, ahol összefutnak a szálak, s a sorsrokkán születik meg a jövő szövetéhez a fonál. Eltűntek a bogok, csomók szépen simul a gombolyag. Nyugodt éjszakáimon ezekből készül a holnap palástja, amit majd az angyalok terítenek a vállunkra teremtő Atyánk szándékának beteljesülésekor, lehet, hogy csak a következő életünkben, mert még a mezsgyének még nincs vége.

Valaki egyszer azt mondta nekem, megbotránkoztatóan őszinte vagyok, ez szokatlan az átlagember számára. Oly sok mindent tettem, és teszek ma is másként…  Ezt csak a lélekember-, vagy egy empata lélek képes megérteni.  

Az ígéretem, és a szavam szent, soha senkit be nem csapnék, nem hazudnék. Kimondom, leírom ezerszer, mind azoknak, akiket szeretek sz igazságot. Talán bolondnak néznek, lehet, az vagyok akkor is megteszem, mert ma még tudathatom, de kitudja mit hoz a holnap. Lesz -e holnap. Nem bántom, akik bántanak, elhagyom az asztalt, ahol nekem nem terítenek… Nem ülök le soha cinkelt lapokkal játszó emberekkel kártyázni. Nem provokálok, vannak évtizedes kérdések bennem, ma már arra sem várok választ. Ember fölött nem ítélkezem, az egyedül Isten dolga. Megvetem a hazug, másokat manipuláló-, kihasználó egyedeket, közömbösek számomra azok, akik engem csapnak be, megaláztak, megtagadtak. Gyűlölni, bosszút állni nem tudok, nem is akarok, csak nincsenek, megszűntek, számomra nem léteznek többé.

Meggyóntam, felvettem, a szentkenetet, ha menni kell, készen állok, Isten ítélőszéke elé bátran megyek. Soha nem hagytam az útszélen földön fekvő embert, kezemet mindig odagyújtottam, ahova adni tudtam, vagy fel kellett emelni valakit.

Éltem földi életem, bűnben, mulasztással, hitetlenül elfordulva Istentől, élem, hitben, bűnbocsánat reményében, erős istenhitben, visszatérve. Ma boldog vagyok életem tenyerébe téve, minden reggel kiscsaládommal az imahídra lépek, megköszönni a tegnapot, kérni a holnapot, nem magamnak főleg szeretteimnek, fentartható egészséget, szeretet-sátrat erős alappal, szilárd tetővel, ami minden viharnak ellenáll. A megszokás, ma már életforma lett számomra. Ezt is a nővér gondolkodásomért, gondoskodásomért kaptam teremtő mennyei Atyámtól ajándékba. 

Folytatom