Rehabilitáció otthon – Félidőben…

A hangnak is megváltozott jelentősége lett a mezsgyén. Már nem csak a szemek beszélnek hozzám, hanem a hangok is simogatnak, vagy ostoroznak, lélekantennámon át érzékenyebben fogom a jeleket.

Lélekember-empata-(ként) -megboldogult kedves barátnőm nevezett el így.

 Eddigi életem során megtanultam a szemekkel „beszélgetni”. Oly sok ember elnéz mellettem, földre szegezi a tekintetét

 Ők nálam az egy kört futottak kategóriába soroltak lesznek. Soha meg nem vontam segítséget senkitől, de bebizonyosodott, akinek a szeme hazudik, a lelke is hamis, nem lehet soha a barátom. Nem csak értékrendben, energiacserében is taszítjuk egymást. Így lettem a hangokkal is, beleszettem az édesen bizsergetőbe, életeken átívelő ismerősbe… és taszít a bizonytalan, rejtőzködő…

Mindenki utazott tömegközlekedésen csúcsidőben. Hiába voltunk összezsúfolva, mint halak a szardiniás dobozban, mindig van pár ember, akinek nem liheg a másik a nyakába, mert egyedül van egy kör közepén, auramezejében kényelmesen, pár tíz centinyire a többiektől. Ők enegiavámpírok, vagy csak simán intrikák, nem jó emberek. a lelkük satnyasága, toprongya jelenik meg a kisugárzásukban, ezt érezzük meg, és távolodunk el tőlük.

 Tegyetek egy próbát, keressétek meg ezeknek az embereknek a tekintetét, nem fogjátok megtalálni, mert kerülnek minden szemkontaktust, hang effektust.

Nem véletlen mondjuk a szem a lélek tükre, a hang pedig a simogatója vagy ostora

 Akinek egészséges a lelke boldogan időzik, kapaszkodik beszélgető társa tekintetébe, mert olvas belőle, szereti simogató a hangját.

Amióta kapcsolatba kerültem a létező másik világgal, számomra a test-, lélek-, szellem -az ember teremtett hármasának egységéből- a lélek kap elsődleges szerepet, a szellem szövetségében a test -e kettő kiszolgálójává válik. Emberi kapcsolataimat erre építem fel. Minden embert a lelke felől közelítek meg, ezért mosódnak össze nálam a kapcsolati státuszok. Olykor félreérthető szerepekben. Szeretem a családomat, barátomat, lélektársamat, lélekpáromat jobban, mint magamat, sőt túlszerethetném, ha a szereteten lenne skála, a legmagasabbat súrolná a mutató. A napokban kérdeztek rá, kik nekem azok, akiknek szinte mindig kiírom, kimondom, hogy szeretem őket?

Lelkemnek társai, párjai volt a válaszom. Ismerősöm furcsán-, kérdőn nézett rám? Ezért folytattam.

Mennyei Teremtőnk gondos tervezésének köszönhetjük a világ minden létezését. Gondoljunk bele, a mennybe segítő angyalok szolgálnak Istent-embert segítve egyaránt, a földön leszületett lelkek, emberek munkálkodnak, -szorgoskodnak, hogy termővé tegyék a földet, életet, élelmet biztosítsanak minden teremtett élőlénynek.  

..és itt a tenger.. számomra különleges jelentőséggel bír, a lelkem mindenkori tükörképe, behunyt pilláim alatt megjelennek a tépett vitorlák, sziklákat nyaldosó hullámok, amikor vihar dúl a lelkemben, és sétálok a napsütötte parton a pálmafák alatt, aranyban csillogó -talpamat lányan simogató homokon, amikor lelkemben béke van. Este pedig rácsodálkozom a bársonyos égbolt, vízbeni tükörképérben a csillagok ragyogására… Boldognak érzem magam. Ilyenkor felveszek egy üres csigaházat, fülemhez tartom, és hallgatom benne, a Szférák zenéjét. Ilyen az én szeretetem, amit szeretteimnek ajándékozok, amikor kimondom, leírom: „szeretlek-, szeretlek benneteket…”

A mezsgyén ezt mindennél fontosabbnak tartom, mert ma még megtehetem, de nem tudni mi lesz holnap, lesz -e holnap?

„Bolond vagy, honnan szedsz össze ennyi zagyvaságot?” Kiált rám olykor a patás, aki nem szereti az én őszintén mindent kimondó, kiíró lélekemberi lelkemet.

Visszakérdezem, miért zagyvaság ez? Amit te nyújtasz másoknak, gyors sikert, gazdagságot, mindenkin átgázoló karrier-létrát, sunyi, sumák, cinkelt lapos kártyapaklit, amivel kijátszanak, megtévesztenek, - hamisak, igazakat-, az nem zagyvaság?

Hiszékennyé téve őket, hogy lelküket megszerezd, örök adósoddá váljanak, letepered szellemüket, topronggyá téped lelküket. Ez mindenkori válaszom, és hitemben megerősödre magára hagyom kérdezőmet.

Voltam a pokolban, ismerem a fajtájukat, Istennek hála kissé perzselődve bár, de kijutottam onnan, mert felkent embert küldött Teremtőm megmentésemre.

Sokszor elgondolkodom itt a mezsgyén, főleg most félidőben… azért lehet benne valami igazság, hogy bolond vagyok, no, de ki nem az, aki földi síkra tanulni érkezett…

Esetemben kicsit eltérek a többségtől, kilógok a sorból, , máshogy működnek a lélekantennáim, mint az átlagembernek, „ a nővérek gondolatpókjai más fonálból szövik hálójukat” olyanná téve, hogy csak a legyek, vérszívók-, ártó és rosszakarók akadnak fel rajta. Tükörkép  foncsoraként  küldik vissza az ezüstszálak a feladónak a nem kívánt üzenetet, átkot, rontást, vagy hasonlóval megpakolt pakkot és csomagot.

Lelkünkben így élhetjük meg mennyei-, és földi életeink feladatát, szolgálatát, szeretetét egyszerre ép lélekkel mindkét formában,„skizoid” módon.

Milyen szegény teremtett lélek, akinek nincs hite, reményvesztett napjaiban nem épit utat magának, várat menedéknek, szeretteinek örök és biztos tetőt a fejükfölé. 

Retteg a holnaptól, sorsának cserepein, törmelékén járva, nem tudja, hogy a hit köveiből szeretethabarccsal a legerősebb imahídat lehet létrehozni, ami felvezet a Teremtő Atyához, Ő kéréseinket meghallgatja, mindent megkapunk tőle, amihez elég fejlettek vagyunk és megérdemeljük.

Szeret engem az Isten, mert minden reggel szeretteimmel, kiscsaládommal elindulunk saját hidunkon, megköszönni a tegnapot, bocsánatot kérni, és megbocsátani élőknek és holtaknak egyaránt, színe előtt megvallani tévedéseinket, mulasztásunkat, bűneinket, és feloldozó, bőséges áldásával indulhatunk napi teendőink, szolgálatunkat megkezdve a visszatérő uton.

Nem megszokás, életforma ez a hitben-, reményben-, szeretetben élő emberek esetében, a miénkben is…

… mert, őszintén élni, támogatva-, felelősséget érezve egymásért, feltételekhez-, státuszokhoz nem kötötten, szeretetben, békében élni így lehet-, és érdemes.

Szeretni és szeretve lenni Istennek legnemesebb ajándéka a leszületett léleknek, az embernek.

Folytatom….